11. fejezet - A csapda

246 17 27
                                    

Alig egy nappal azután, hogy élete katarzisát élte át Dana, egy érzelmi hullámvasúton találta magát. Ha üzenete érkezett Geritől boldog volt, majd ismét úrrá lett rajta a bizonytalanság. A piros lámpa egyfolytában villogott, hogy emlékeztesse, még senkiben sem bízhatott az oldalon.

Afelől sem volt kétsége, hogy Gerivel is ugyanúgy járna, mint Bencével, pedig minden vágya volt, hogy ne így legyen. Sokat vívódott magában, majd úgy döntött hibernálja magát az oldalon, hogy ne is lássa, mennyit van fent a férfi, de üzenni is akart ezzel, hogy ő is ezt tegye, ha komolyan gondolja.

Kiléptél az oldalról? – érkezett egy e-mail Geritől hamarosan.

Ennek a kérdésnek örült is, meg nem is. Jó volt, hogy észrevette, de egyben azt is jelentette, hogy fent van. Ekkor Dana belépett az eredeti profilján, hogy szemmel tartsa Geri aktivitását. Tudni akarta, hogy mit várhat tőle. Erről az oldalról nem tudott a férfi, és nem is szándékozott vele közölni. Mikor azonban észrevette, hogy többször belép, és hosszabb időt tölt el, belebújt Danába a kisördög és felregisztrált AdriDD néven is. Úgy gondolta, a Dana elnevezésű profilja túlságosan nyilvánvaló, és azt akár még összefüggésbe is hozhatná vele, így azzal nem mert bepróbálkozni nála.

Közben, míg ezen gondolkodott, jöttek-mentek az üzeneteik egymással, de ezek sem tudták jobb kedvre deríteni, főleg azért nem, mert mindegyik a szexről, az aktusról szólt. Geri mindig leírta, mit tervez vele legközelebb, felvázolva a pozíciót, utalt a meredező farkára, hogy milyen jó lenne, ha Dana kényeztetné éppen. Ő pedig kezdte úgy érezni magát, mint egy ribanc, akit az utcasarokról szedtek fel. De ő nem volt az. És ezt jelezte is Gerinek egy kissé ingerült válaszüzenetben.

Mindig csak a szex... Úgy látom neked nincs problémád a merevedéssel. De én nem csak test vagyok, emlékeztetnélek.

Egy jó ideig nem írt vissza a férfi. Dana ezért belépett az oldalára, ahol azzal szembesült, hogy Geri is fent volt, nem is olyan régen. Tehát, erre van ideje. Rá nincs, állapította meg csalódottan, miközben egyre erősebb késztetést érzett, hogy kiderítse, vajon milyen célból lépeget be az oldalára a férfi, ezért némi tépelődés után, fájó szívvel ugyan, de AdriDD nevében küldött egy levelet Értelemmel számára.

Nagyon szimpatikus a felhasználóneved. Van kedved ismerkedni?

Estig többször felment az oldalára, de Értelemmel csak tíz után nyitotta meg a levelet, majd küldött egy választ AdriDD számára, pedig Dana abban reménykedett, hogy a férfi figyelmen kívül hagyja, vagy elutasító választ ad rá. A válaszüzenet érkezésekor azonban szembesülnie kellett azzal, hogy minden reménye hiábavaló volt.

Van kedvem ismerkedni.

Ahogy ezt olvasta Dana, minden összeomlott benne. A szíve majd kiszakadt a helyéből, úgy zakatolt. Az ujjai remegtek a laptop klaviatúráján, ahogy gépelni készült, mert Értelemmel nem sokat várva, belépett AdriDD csevegőjébe.

Értelemmel: Szia

AdriDD: hello

Értelemmel: Geri vagyok

AdriDD: Adri

Értelemmel Kedvelem a telt idomokat

AdriDD: remek szeretem hallani

Értelemmel: Mit tudhatok rólad?

AdriDD: Pesti vagyok, elváltam, Te hol élsz?

Értelemmel: Én is itt.

Mocskos vágyakWhere stories live. Discover now