22. fejezet - Dana ismét akcióban

210 16 10
                                    

Dana sem számított rá, hogy milyen hamar kell majd aktivizálnia Ada007-et. 

Értelemmel minden nap fent volt az oldalon, mint ahogy Dana is, de ő főként miatta. Az álprofilon figyelte Geri aktivitását, szinte megszállottan, miközben rettenetesen érezte magát a tudattól, hogy a férfi ilyen hamar túllép rajta. Képtelen volt felfogni, hogyan lehet az, mikor annyi szépet mondott róla, és annyira rá volt gerjedve az első időszakban. Egyszerűen nem értette az egészet, hogy mi történt, és miért változott meg hirtelen minden. Ám az tény volt, bármit is gondolt Dana a kapcsolatukról, hogy Geri újra a vadászmezőkön keresi az újabb nőket, akiket felszedhet magának, ettől pedig Dana nyomorultul érezte magát, ami Gerit nyilvánvalóan, egyáltalán nem érdekelte. Őt csak hajtotta a farka, ami szinte már önálló életet élt.

Délután négy óra múlt, amikor Értelemmel megjelent Ada007 csevegőjében. Dana szíve újra hevesebben vert. Nem tudta megszokni az érzést, pedig nem ez volt az első alkalom, amikor álprofilon keresztül beszéltek egymással. Abban biztos volt, hogy nem lesz kedves a férfival, aki éppen túl lép rajta. Visszavágni, odavágni, fájdalmat okozni. Azt akarta csak, hogy érezze Geri is legalább egy kicsit,  amit ő.

Már meg sem lepődött, hogy minden úgy kezdődött, mint Lia és AdriDD profilján, sőt, még az időpont is megegyezett azzal, amikor Dana életébe betoppant Értelemmel. A férfi munka közben is többször fellép az oldalra, ezt már tudta Dana, egészen fél hatig, majd általában eltűnik, és csak tíz óra után jelentkezik be újra, amikor már a családja alszik, és nem zavarhatja meg senki.

Egy nagy levegőt véve lépett be Gerihez a csevegőbe, miközben azon gondolkodott, milyen stílusú nőként is jelenjen meg a férfi előtt, és milyen információkat adjon magáról neki, hogy ne buktassa le magát.

Értelemmel: Szia

Ada007: Szia

Értelemmel: Geri vagyok

Értelemmel: Bp-i

Ada007: én is

Értelemmel: Nem vagyok független. Láthatom a fotód?

Ada007: akkor mi a célod, ha nem vagy független?

Ada007: szexpartnert keresel?

Értelemmel: Is

Értelemmel: szeretek beszélgetni, de fontos a testiség (ennél a pontnál cinikusan elhúzta a száját Dana, arra gondolva, milyen hazug is. Az alatt a félóra alatt, amit együtt töltöttek egy-egy alkalommal, nem igazán volt lehetőségük beszélgetni. Kamu az egész,  vagy inkább beetetés, nyugtázta magában.)

Ada007: nézd, volt más nős pasim de nem lett túl jó vége

Értelemmel: Mi történt?

Ada007: nem sok ideje volt rám

Ada007: és parázott állandóan (Istenem, sóhajtott Dana keserű cinizmussal ismét, ha tudná, hogy pont róla beszélek, gondolta.)

Értelemmel: Értem

Értelemmel: Hol laksz?

Értelemmel: Fotót mutatsz?

Értelemmel: Imádom a telt ido okat

Értelemmel: M

Ada007: Kőbányán

Ada007: nem akarok nős pasit, nem szexet keresek csupán

Értelemmel: Értem

Értelemmel: Nagyon sajnálom

Mocskos vágyakWo Geschichten leben. Entdecke jetzt