Mocskos vágyak

34. fejezet - Hétvégi lazulás

Napokon keresztül figyelte Leilát, de nem tudott eligazodni rajta. Azt sejtette, hogy ha már fülébe jut az ügy, akkor szokás szerint zengene a ház a veszekedésüktől.

Nem véletlenül volt kiakadva pár hete Danára, az erős parfümje miatt, amit azonnal meg is érzett a felesége rajta, de akkor szerencséjére az asszonyt épp jó hangulatában találta otthon, így gyorsan átlendültek a témán, Geri meggyőző magyarázata után.

Most azonban mennie kellett, égett a lába alatt a talaj. Egyáltalán nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan ő azt eltervezte, és már kezdtek összecsapni a feje felett a hullámok. Valami kikapcsolódásra vágyott. Végül, miután megtörtént az ARiana eset, addig noszogatta Valtert, míg sikerült elérnie, hogy hozzák előre a pasis hétvégéjüket egy héttel, hogy kiszakadjon végre a városból, és levegőhöz jutva, lazulhasson egy kicsit, de még így is kínszenvedés volt mindennap, amit otthon töltött.

Ennyire talán még soha nem várta a péntek délutánt, és a percet, hogy végre bedobja a kocsi hátsó ülésére a sporttáskáját, a hétvégére szánt holmikkal, és eltűzzön a barátaival egy időre Leila szemei elől. Egy kis horgászat, bográcsozás, némi alkohol, távol mindentől és mindenkitől, de főként a felesége tekintetétől, miközben remélte, hogy valami csodával határos módon, közben megoldódik minden problémája, és ARiana ügy is csak egy rossz álom lesz már.

Már háromkor lelépett az irodából, de még mielőtt végleg elindult volna, belépett a felesége kis szappankészítő műhelyébe, hogy egy búcsúcsókot nyomjon a szájára. Ám Leila kissé szigorú pillantásától, gyomra azonnal görcsbe rándult, és sietős léptekkel távozott.

Valterral úgy beszélte meg, hogy fél ötre megy érte. Másfél óra az út a délutáni csúcsforgalomban, ami nem a legideálisabb, ezt pontosan tudta, de mégsem bánta. Egyetlen cél lebegett a szeme előtt; minél hamarabb elhagyni a várost.

Otthon nem is időzött sokat. Egy gyors zuhanyzás, öltözés. A közepes méretű utazó táskája már összekészítve várta, hogy bedobja a kocsi csomagtartójába, majd beülve a kormány mögé beindította az autót, és a gázra lépett.

Valter már várta, igaz rá is telefonált, hogy már útban van felé. Ketten mennek, a többiek utánuk érkeznek majd valamikor, de ez pont így volt a jó, mert beszélni akart vele. Valakinek el kellett mondania, ami belül feszítette, erre pedig Valternál alkalmasabb személy nem létezett. Ő volt az egyetlen bizalmasa, aki mindent tudott róla.

– Mehettünk volna az enyémmel is – jegyezte meg Valter, miután Geri kiengedve a kézi féket, legurult a házuk előtti autófeljáróról.

– Tudod, hogy nem szeretek utas lenni – emlékeztette Valtert.

– Rendben van, de az én autóm magasabb, és tudod, hogy földút van egy darabon.

– Már megszoktam. Most is megoldom, ne aggódj – felelte a gázra lépve Geri.

– Rendben, de most nagyobb kátyúk vannak, engem pedig ne szidj utána – közölte a tényeket Valter, miközben bekötötte a biztonsági övét.

Az autó halkan duruzsolva haladt a forgalomban. Néha megálltak a piros lámpánál. A zöldhullám valami miatt nehezen akart összejönni útközben. Geri zenét kapcsolt, ami hirtelen betöltötte az egész teret, majd állított a hangerőn, így pár pillanatra múlva már csak halkan szólt a gitárszóló a háttérben.

– Jó volt ez a koncert a nyáron – nosztalgiázott Valter, miközben felvette a hangerőt, és ütemesen rázni kezdte a fejét. Geri azonban nem tartott vele, így egy idő után ő is lejjebb csavarta a hangerőt.