Mocskos vágyak

33. fejezet - Az élet megy tovább...

Nem sok kedve volt beszélnie az elmúlt napok történéseiről, ám amikor barátnői felhívták, hogy fussanak össze és egyenek együtt valamit egy közeli bevásárlóközpontban, semmi kétsége sem maradt afelől Danának, hogy nem bírja ki, és beszámol majd az elmúlt napok eseményeiről, bármennyire is fájdalmas számára, mindaz, amit átélt.

A főbejárat előtt találkoztak, és bár nem volt tervbe véve, hogy vásárolni is fognak, ám mivel éppen nagyon ígéretes akciókat láttak, mégis becsábultak néhány üzletbe, ahol a nézelődésből végül vásárlás lett, és így nagy pakkokkal távozva igyekeztek két órával később a legfelsőbb szintre, hogy végre tényleg egyenek valamit, mielőtt hazaindulnának.

Lea egy könnyű saláta, egy ásványvíz, és egy kávé mellett hallgatta végig Dana beszámolóját, míg Bóra, Danához hasonlóan, hamburgert, sült krumplit és üdítőt vett magának. Míg Dana mesélt, nem hagyva ki a Gerivel folytatott kissé kényes természetű beszélgetését sem, mindketten jóízűen falatoztak, úgy mintha Dana éppen élete legnagyobb boldogságának történetét osztaná meg velük.

– És most nem akarom azt hallani, hogy ti megmondtátok! – fejezte be az események ismertetését végül barátnőire nézve Dana, majd ő is harapott egy nagyot a hamburgerébe, miközben, hol Lea, hol pedig Bóra felé fordította fejét, várta a reakciójukat, mivel azonban nem szóltak egy szót sem, egy arcára erőltetett mosollyal, elhúzva a szája szélét még hozzátette – Azért sajnálni lehet!

– Én nem csodálkozom már semmin, a véleményem nem változott, továbbra is úgy gondolom, hogy ez a pasi egy végtelenül önző alak – vonta meg a vállát Bóra egykedvűen, nem kommentálva bővebben a hallottakat, majd a szájához emelve az üdítőjéhez kapott szívószálat, belekortyolt az italába.

– Engem a folytatás érdekel. Mit válaszolt Geri az üzenetedre? – firtatta Lea, kávéját kortyolva.

– Mielőtt elindultam, akkor kaptam, illetve – helyesbített Dana – ARiana kapta tőle az üzenetet – majd meg is nyitva mobilján a weboldalt, és onnan olvasta fel némi gúnnyal a hangjában Geri válaszát: Nagyon sajnálom. Kérném a diszkréciódat! – Ennyit írt! – kommentálta a férfi sorait.

– És mit válaszoltál neki vissza? – faggatta Lea, míg Bóra továbbra is csendben falatozva hallgatta őket.

– Semmit – felelte Dana, kicsit megrántva közben a jobb vállát. – Nem is fogok, mert azt akarom, hogy ne érezze magát biztonságban, és aggódjon egy kicsit, hogy lebukik. Ennyit megérdemel.

– Nem érzed úgy, hogy ez már kicsit sok? – kérdezte Lea olyan hangsúllyal, amiből Dana azonnal levette, hogy barátnője már megint nem ért vele egyet.

– Néha igen – védte magát, miközben Lea szigorú tekintetébe nézett –, de tudod, ilyenkor eszembe jutnak azok a levelezések, amelyeket más nőkkel folytatott, és akkor egyáltalán nem tudom sajnálni. Mindegyik csevegésnél majdnem belehaltam abba, hogy ennyire könnyen túl lép rajtam, és hogy semmit sem jelentek a számára. Ezt elég nehezen tudom neki elfelejteni, megbocsátani pedig végképp nem. Ez a legkevesebb, amit kaphat, és azt gondolom, örüljön neki, hogy ennyivel megússza...

– Mert? – nézett rá Lea csodálkozó szemekkel.

– Mert... kezd visszatérni az a Dana, aki egykor voltam... És ha nem fékezném le a régi énemet, akkor nagyon pórul járhatna, és most nem arra gondolok, hogy személyesen keresném fel a feleségét.

– Kezdek félni tőled – jegyezte meg Lea.

– Nem kell... De nem szeretem, ha hülyének néznek, vagy játszanak velem – felelte határozottan Dana. – Ettől büszkébb vagyok... Viszont ingyen adom neki a leckét... Talán tanul belőle, és majd másokkal jobban vigyáz, de az is lehet, hogy ezzel segítek neki visszatérni a jó útra... Ki tudja? Az is lehet, nekem köszönheti majd, hogy megújul a házassága, és élnek boldogan, amíg meg nem halnak a kedves feleségével... – sóhajtott egyet keserűen Dana, mert ez volt az utolsó, amire vágyott, hogy teljesüljön Geri életébe, ám az a lehetőség is benne volt a pakliban, hogy akaratlanul is a jótevőjévé válik a férfinak.