Mocskos vágyak

46. fejezet - Végjáték

Jól eső érzéssel ébredt Dana még hétfő reggel is, ahogy a csajos szombati kiruccanásukra gondolt. Kellett a lelkének, hogy kizökkenjen a mindennapok görcsös szorításából, és valami új impulzus érje, hogy elinduljon benne valami. Úgy érezte nyitnia kell az emberek felé, programokra eljárni, és új alapokra építve újra kezdeni az egész életét.

Már vasárnap is egész nap azon gondolkodott, hogyan fejlessze tovább az oldalát, majd elővette a jegyzetfüzetét, amibe már felvázolta néhány ötletét, és már akkor eldöntötte, hogy hétfőn elenged pár telefont, hogy időpontokat egyeztessen. Szerencséjére, régi életéből volt néhány ismertebb személy, akivel készíthet érdekes interjút, amit majd feltölthet az oldalára, ahogy ő nevezte megreformált blog-újságjára, amit Danapress domain néven regisztrált. Úgy képzelte el, hogy olyan magazinos jellegű oldal lesz, ahol csak jó híreket oszt meg, pozitív üzenetekkel bombázva a világot, mivel az élet amúgy is elég lehangoló tud lenni.

Ettől fel is villanyozódott, és hétfőn, miután megitta a reggeli kávéját, újra elő is vette a jegyzettömbjét, és felhívta a neves roma festő ismerősét, akiről tudta, hogy éppen könyvet ír az életéről, ami hamarosan kiadásra is kerül. Nem is csalódott benne. A festő örömmel mondott igent az ötletére, és gyorsan meg is beszéltek egy időpontot még a héten. Dana ettől izgatott lett. Úgy érezte valóban működhet az elképzelése, és megvalósíthatja azt, amit szeretne, ami újra tartalommal töltheti meg a mindennapjait.

Ha valamire jók voltak az eddigi munkái, arra biztosan, hogy sok emberrel ismerkedett meg, akik közül többen még ma is jó szívvel emlékeznek rá. Igen, talán ezért érdemes olykor valakinek lenni a világban, bár az embernek soha nem szabad elfelejtenie, honnan indult, mert magasról hatalmasat lehet esni, méghozzá nagyon fájdalmasan, ha az ember elveszíti a realitásérzékét. Őt is megcsapta az érzés, amikor elmondhatta, hogy a minisztériumba jár fel értekezletekre, miközben szinte heti rendszerességgel számolt be a média az általa vezetett intézmény munkájáról, aminek ő már akkor is kevesebb jelentőséget tulajdonított, mint azok az emberek, akik akkor vártak tőle valamit. Igen, az ismertség átka, az érdekemberek megjelenése, de ez nem érte váratlanul. Ha valamit akkor megtanult, az az volt, hogy amikor fent vagy nagyon sok olyan ember lesz, aki szeretne az ismerősöd lenni, majd amikor már nem vagy abban a pozícióban, hirtelen köddé válnak. Danának azonban soha nem szállt a fejébe a dicsőség, így nem is zuhant nagyot, amikor a kormányváltással a munkája is megszűnt. Valójában már hozzászokott, az egyszer fent, egyszer lent állapothoz. Sokszor húzták már ki a lába alól a talajt, de valahogy mindig túlélte. Az emberekben pedig azért nem csalódott, mert soha nem is várt tőlük semmit. Pontosan tudta, ki, miért keresi a társaságát. A barátait pedig soha nem váltogatta. Csak azok maradtak meg mellette, akik jóban, rosszban mindig is vele voltak, és ő sem felejtkezett meg róluk, amikor éppen jobban ment a sora. Ő is támogatta Bórát, amikor éppen válságban volt, vagy Leát, bár ő volt talán a legerősebb, és a leghiggadtabb hármójuk közül, akit legkevésbé ragadtak el az érzelmei, és aki a legkiegyensúlyozottabb életet tudhatta magáénak. De ez egy ügyvédtől el is várható, merengett eddigi sorsa alakulásán Dana.

A nap csendesen telt. Még Bóra sem telefonált, Arust is alig látta az utóbbi napokban, aki éppen megint kibékült a barátnőjével, és vele töltötte az időt, azért Dana belevetette magát a weboldalának alakításába, amikor tizenegy óra tájban, jelzett a telefonja, hogy e-mailje érkezett. Gyorsan megnézte, majd le is döbbent hirtelen. A szíve ismét hevesen kezdett verni, ahogy meglátta Geri nevét. Elképzelni sem tudta, mit akar a férfi ennyi idő után, hiszen hetek teltek el, mióta utoljára kommunikáltak egymással. Azóta pedig nem kereste. Egy óráig szuggerálta az e-mailfiókját, végül nem bírt a kíváncsiságával, így belépett laptopján a csak társkeresős célokra használt privát levelezésébe, hogy szembesülhessen Geri üzenetével.