Mocskos vágyak

36. fejezet - A menekülés

– Remélem nem kapott szívinfarktust – mondta Bórának reggel, aggódva.

– Ne gondolkodj már ezen Danus! Kit érdekel? Megérdemelte! Legközelebb gondolkodjon! – hangzott a határozott és minden együttérzést nélkülöző válasz a vonal másik végén Bórától.

– Nem tudom... Lehet, hogy mégsem kellett volna – hezitált Dana, némi lelkiismeret-furdalással a hangjában. – Szerinted, felhozta a témát otthon? Vagy tényleg azt gondolta, hogy a felesége van fent az oldalon? Annyira szerettem volna látni az arcát, amikor meglátja a felesége fotóját. Bár, tudnám, hogy mi történt! – sóhajtotta fájdalmasan csapongva ide-oda, tele kérdéssel a gondolatai között.

– Azt én is szerettem volna látni! – jegyezte meg Bóra kárörvendőn. – De nem hiszem, hogy nekiállt volna a feleségének, hogy kérdőre vonja... Én inkább azt nézem ki belőle, hogy hazasunnyogott és várta, mi lesz. Az ilyeneknek otthon a feleségük viseli a nadrágot! Amiket pedig elmondtál, az szerintem pont ezt igazolja, hogy náluk is így van. Mit gondolsz, miért sietett mindig? Mert félt az asszonytól. Szóval, egy puha pöcs... Egyáltalán nem egy férfias pasi, ahogy megnéztem a fotóját, és amiket meséltél róla. Azért nőzik, mert így kompenzál. Veled szerencséje volt, mert rég voltál pasival, és így te melletted férfinak érezhette magát. Ha nem így lett volna, szerintem, már az első pillanatban, amikor a nadrágjába dugja a kezed, otthagyod! Szóval, ne aggódj, ne féltsd, csak azt kapta, amit megérdemelt! Kakaskodjon otthon az asszonnyal! Mellette legyen férfi! – válaszolta Bóra indulatosan. – Én annak örülök, hogy ilyen vagány vagy, és ezt megtetted! Komolyan! Olyan büszke vagyok rád Danus!

– Én meg úgy érzem,  egy szemét vagyok – felelte Dana szomorkásan. – És ha balhé volt otthon? Csak sokkolni akartam, nem tönkre tenni a házasságát.

– Ettől még nem megy tönkre. Azt hiszed a felesége nem tudja? Dehogynem! Gondolom nem olyan hülye, csak ismeri a férjét ennyi idő után, hogy milyen. Ne rágódj már ezen! Elég volt! Beszéljünk inkább másról – válaszolta határozottan Bóra, unva már Dana akadékoskodását.

– De állandóan ez jár a fejemben.

– Pedig jobb lenne, ha elfelejtenéd! Vele már semmi sem lesz, főleg ezek után. Szerinted, szóba állna még veled, ha megtudná, hogy te vagy a háttérben? – kérdezte Bóra megingathatatlan magabiztossággal.

– Hát ezt soha nem fogom neki bevallani! – hárított Dana. – Ezt nem bocsátaná meg nekem, abban biztos vagyok, bár, minden levelem elég kemény volt – gondolkodott hangosan –, de ő mindig kedvesen írt vissza... Ez azonban már valószínűleg túl sok volt – jegyezte meg beletörődőn. – Lehet, hogy igazad van, és nem szólt egy szót sem otthon, de az is lehet, hogy tudja, hogy én vagyok... Mert ugye, ki is lehetne más? Ha van egy kis esze, akkor tudja... – latolgatta a lehetőségeket tovább.

– Mindegy Danus. Vége, elég volt. Lépj tovább. Geri nem érdemli meg, hogy gondolj rá. A farkán kívül nem sokat ér, az meg pótolható. Más pasiknak is van farkuk, és még kifoghatsz olyat, akinek szíve is van.

– Tudom, nem keresztényként mondod – kuncogott Dana, Bóra beszólásán.

– Nem is! – nevetett fel Bóra a vonal másik végén. – Tudod, hogy én mindig lazább voltam, és soha nem értettem, hogy miért gubózol be ennyire, de nem szóltam bele. Most sem szólok, csak véleményezek.

– De azért nyilvánvaló, hogy nem kedveled Gerit – jegyezte meg Dana morcosan.

– Hát nem. Nem hozzád való. Ő neked kevés. Te nem olyan vagy, amilyet ő keres, de ezt te is tudod, csak még vak vagy. Elvittek a érzéseid, meg az a huszonhét magányos éved. De itt az ideje, hogy most már nyiss a világ, és a férfiak felé. Erre jó volt ez az élmény, de többre nem. Legalább megtudtad, hogy működsz még, mint nő.