Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
Olyan lágy volt...ahogy a hullámok elérték csukott pilláid, mint valami paplan ami megvéd és eltakar. Csak ez hidegebb volt annál. Ám akkor, melegség fogta körbe csuklódat, és kirántott belőle...
Nem tudtad megmondani pontosan mikor kezdődött el, de talán nem is volt fontos. Te már csak az eredményét érezted. Egészen kicsi korod óta fejlődtek benned az ösztönök. Alig voltál kilenc éves, mikor a szüleid egy léptéből, tüsszentéséből, ajtó csukásából meg tudtad mondani, milyen napod lesz. Nyilván, ha nekik nem volt remek, te inkább elzárkóztál, vagy lapítottál megtéve mindent hogy elkerüld a dühöt, ami rád irányult volna. Csakhogy ez nem volt mindig olyan egyszerű, és ilyenkor mindig azt érezted, ez igenis miattad van. Lassan nem mertél kérdezni, nem akartad hogy ismét vita legyen a vége.
Ahogy teltek múltak az évek, úgy lettél érettebb, nagyobb felelősséggel. Házimunkák tömkelege, és immár több komolyabb dologban is segíthettél. Igyekeztél megfelelni az elvárásoknak. Az elején még nem vetted komolyan ha azt mondták, nem csináltál jól valamit. Még tanulgattad. De aztán, ahogy egyre több ilyet vágtak a fejedhez, már rosszul esett. Amikor szóvá tették hogy valamit tovább főztél, vagy hogy a pult vizes maradt a mosogatás miatt. Esetleg hogy a nadrágot egy kis gyűréssel teregetted ki. Mindemellett ott voltak a tanulmányaid is, amelyben hiába iparkodtál, nem tudtál jeleskedni. Itt is sokszor megkaptad, hogy semmi más dolgod nem lenne, csak tanulni. Hogy ezzel örömet okozz a családodnak. Úgy érezted itt az alkalom, így próbálkoztál. Rövidesen egy remek nyelvvizsgát vittél haza, de semmi mást nem kaptál, csak a szokásosat : Ezt vártuk tőled.
Megőrjített ez a mondat, hiszen ezzel még nagyobb teher hárult rád, hogy több téren is megfelelj a családodnak, akik idővel már a gyerekeket is előszeretettel bíztak rád. Akárhogy próbálkoztál, nem értettél hozzájuk, nem szeretted a gyerekeket. Hiába próbálkoztál, elbuktál ebben is. Természetesen ezt is mindig megkaptad. Hogy a szüleik mennyit megtesznek érted, te pedig hálátlanul nem tudod viszonozni ezt annyival, hogy három - hat napot nem tudsz vigyázni a gyerekekre.
Mindig sírás volt a vége. Rövidesen túlságosan is elhitted amit mondanak. Hogy használhatatlan vagy, és semmiben sem vagy jó. Hogy gyakran kész csődtömeg vagy, aki semmire sem fogja vinni, túl nagyot álmodik. Nagy álmod volt hogy külföldre utazhass, és új életet kezdhess. Ám ez az álom a sok negatíg megjegyzés miatt fakulni kezdett, míg lassan semmi sem maradt belőle.
Minden motivációd elveszett, csak tetted amit vártak tőled, de hiába próbálkoztál, túl sok volt a teher. Gyakran játszottál el a gondolattal, mi lenne ha te nem lennél ott...? A családod remekül megvan nélküled is, és kevesebbe is kerülne nekik nélküled minden. Nem lenne egy önző, hálátlan gyerekük, aki igazából csak arra vágyik, valaki észre vegye, nem bírja sokáig egyedül.
Amikor már azt hitted nem lehet rosszabb, a barátaid is kezdtek elhanyagolni. Legalábbis úgy érezted. Ha te nem kerested őket, akkor eszükbe sem jutottál, legalábbis szerinted. Próbálkoztál, hogy ez ne így legyen. Hogy úgy érezd, nem vagy egyedül. De nem működött. Nem értetted miért élsz, minek vagy, ha senkinek nem kellesz, és ha semmi szereped nincs ebben a világban.
