Kpop Imaginations

BM - KARD

Matthew hiánya mindig nagyon nehéz volt neked, már akkor is ha csak pár napról volt szó.
Ezúttal viszont már hónapok óta nem ölelt meg, és nem érezhetted csókjait, hiszen a turné még mindig tartott.
Persze minden nap beszéltetek telefonon, és amint lehetett videochat is kihagyhatatlan volt. Csakhogy Matthew sokszor hulla fáradt volt, és mivel amerikában volt éppen, az idő sem mindig volt jó. Így hiába akartatok minden nap beszélni, sajnos akadt olyan hét is, mikor csak kétszer-háromszor sikerült. Akkor viszont mindig szélesen mosolyogva köszöntött, te pedig ismét boldog voltál hogy láthatod a barátodat.
Mindig mindent elmesélt neked mi folyik velük, és miután ő is meghallgatta a te sokkal nyugodtabb napjaidat jöhetett a teljesen értelmetlen szövegelés. De komolyan. Soha senki nem értette mir tudtok órákon keresztül beszélgetni, mégis mindig sikerült.
Előfordult hogy a sok könyörgésed után levitt magával edzeni, és a telefon képernyőjén át nézted, bíztattad őt.

Az idő eltolódás miatt valamelyikőtöknek sokszor hajnalba nyúlt el egy-egy ilyen beszélgetés, de természetesen nem bántátok.

Ezúttal te voltál ébren hajnali ötkor, míg ő ottani idő szerint délben hívott téged, ahogy megbeszéltétek.

-Szia Baby! - vigyorgott kimerülten.

-Sziaa! - válaszoltad vigyorogva - Tyű de nagy körülötted a hangzavar...

-Megy a készülődés, és engem is várnak, nem tudok most sokáig maradni - húzta el a száját.

Csalódottan bólintottál, de nem tudtál mit tenni ellene.

-Na ne szomorkodj! - vette észre a könnyektől csillogó szemeidet.

-Csak már annyira hiányzol! Megőrülök ha nem kaplak meg hamarosan! Elloptak tőlem...

-Te is hiányzol nekem babám, de tudod hogy ki kell bírni... - sóhajtott.

-De ez már kínzás Matthew!

- Aranyos vagy mikor durcizol. - mosolyodott el rajtad.

-Nemis...

-De de! Hidd csak el nekem!

-Miért kellene? - kérdezted kihívóan.

-Nem is tudom Y/N... Mond hogy hívnak?

-Matthew. - vigyorogtál. Elégedetlenül rázta meg a fejét - Bm...

-Melegszik, de nem az igazi. Na még egyszer!

-Daddy...

-Pontosan Baby Girl... És daddynek hinni kell vagy megbűntet!

-Már nem bánnám... - csúszott ki a szádon. Úgy tett mintha meg sem hallotta volna, nyilván nem akart belemenni most egy ilyen beszélgetésbe.

-Már nem kell sokáig várni, ígérem! De most mennem kell hogy tudjunk próbálni! Feküdj vissza aludni egy kicsit, jó? - lágy mosolyától azonnal megenyhültél, hiába tudtál volna üvölteni is.

-Rendben, nektek pedig sok sikert! Add át a többieknek is hogy ezer puszit küldök!

-Mindenképp megmondom. Aludj jól baby! - küldött egy cuppanós puszit a kamerába, s meg sem várva válaszod bontotta a vonalat.

A mosoly a képernyő sötétségét látva eltűnt, s helyét átvette a fancsali kép. Minden megint olyan volt mint előtte. Az ágy és a lakás is üresnek hatott nélküle, nem is beszélve rólad.
Igaza volt, már csak két hónap volt hátra, mégis egy évnek tűnt.
Ismét bebújtál a meleg takaró alá, ám megint hiába vártad hogy hátulról átkarolva húzzon közelebb magához...