¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Soha nem panaszkodhattál ha pénzről volt szó. Mindig apuci kicsi lánya voltál, akinek igyekezett sok dolgot megadni. Ahogy cseperedtél, már kevesebbszer fordultál hozzá, elmúlt a követelőzös korszakod. Egyre nagyobb lettél, úgy lettél nőiesebb is. Apukád is mindig mondogatta hogy gyönyörű vagy, és ebben mindenki egyet is értett vele. Mivel apukád egy bank igazgatója volt, rendszeresen puccos partikra vitt magával, ahova a legjobb ruháidba kellett menned, hogy mint egy trófeával, úgy mutogasson. 19 éves korodra már rendkívüli módon elsajátítottad az udvarias mosolygást, mivel nem nagyon tudtál a beszélgetéshez szólni. Nem is érdekelt különösebben. Ez volt az egyetlen ok amiért édesapád aggódott. Egyáltalán nem igzatott téged a foglalkozása. Világot akartál látni.
-Örülhetsz hogy apukád kikövezte az utad a villágban! - bökött feléb a pezsgővel mosolyogva, úgy a nyolcvanadik ember akit a mai partin megismertél.
-Nem igazán érdekli, Seungchan. Világor akar járni! - panaszolta az apád.
-Ugyan! - legyintett egy másik - Majd elmúlik ez a vágy! Idővel majd biztos pénzforrást meg családot akar majd.
-Meglehet. - mosolyogtál udvariasan - Elmegyek megnézem az ételeket! - hajoltál meg, majd elindultál a pulthoz.
Borzalmasan untad ezeket az üres fecsegéseket, bár alig egy órája vagy itt. Hosszú még az este. Tervedhez hűen a pulthoz lépve tanulmányoztad az ételeket, de nem igazán láttál olyat ami kedvedre való, el is fintorodtál.
-Én is így érzek. - hallottál egy ismeretlen hangot.
-Tessék? - néztél a melléd állt férfira.
Ami azt illeti, el is időztél rajta. Az arca komoly volt, mégis fellelhető volt egy apró mosoly. Haja zselével volt hátra fésülve, ami kicsit pufibbá varázolta fejét, de jól állt neki. Hát még az az öltöny! Pontosan az esetednek tűnt. A bibi az volt, hogy biztos idősebb volt egy 13 évvel.
-Az étel. Láttam hogy nem igazán találsz kedvedre valót.
-Oh! Igen, nem igazán vagyok oda az ilyen...-kerested a megfelelő szót - puccos finomságokért.
-Hát, a puccos partikhoz, a puccos étel is jár, nemde? - húzta fel fél szemöldökét az asztalra támaszkodva.
-Bár ne tartoznék én is hozzá...
-Nocsak! Csak nem kényszerből vagy itt?
-Éles az eszed kedves...
-Kwon Jiyong - hajolt meg finoman.
-Y/N. - viszonoztad a gesztust.
-Szóval Y/N, jól sejtem hogy nem jókedvedből vagy itt? - bólintottál helyeselve.
-Szóval, nem szereted ezt a világot?
-Inkább csak az ide tartozó embereket, és az üres fecsegéseket. - forgattad szemedet - Évek óta járok ilyenekre, de eddig Ön az egyetlen akivel rendesen elbeszélgetek.
-Tegeződjünk nyugodtan, kényelmesebb. - mosolyodott el - Miért jársz ide évek óta, és én miért nem láttalak még?
-A kérdés második felére válaszolva...nem olyan nehéz átnézni rajtam.
-Nekem most sem sikerült - mondta egy halvány mosollyal, mibe sikeresen bele is pirultál.
-Az elsőre pedig...-próbáltad menteni magad, ám akkor lépett hozzátok az ok.
-Áh, látom nem kell már bemutatnom titeket! - mondta apád.
-Áh! Jó estét, nagyszerű esemény! - udvariaskodott beszédpartnered.
-A lányom is az, nemde? - karolt át apád.
-Meg kell hagyni, az. - nézett szemedbe Jiyong.
Pontosan ezzel az estével kezdődött minden. Miután sikeresen leráztátok édesapád, csak a terem szélében beszélgettetek, jobban megismerve a másikat. Jiyong az este végén elkérte a számod, és másnap már fel is hívott, az első hivatalos randit kérve. Lelkedre kötötte hogy egy hétköznapi öltözetedben várd, így úgy is tettél. Egy ramenezőbe vitt, mivel említetted neki hogy mennyire imádod. Aznap tudtad meg hogy igazából kerek 10 évvel idősebb nálad, de hiába hitted hogy fog, egyáltalán nem érdekelt a korkülönbség.
Titokban találkozgattatok egy kis ideig, majd mikor hivatalosan is egy párt alkottatok, elmondtad szüleidnek. Apád persze odáig volt az ötletért. Jiyong szülei is nagyon megkedveltek, egy szavuk nem volt ellened.
És így éltetek le másfél évet közös lakásotokban...
Éppen a konyhában főztél egy kis bibimbapot, mert mára azt találtátok ki, mikoris a hangja hasított a levegőbe.
-Elmehetnénk valahova. - tolta ki a széket hogy félig megfordulva rád nézhessen.
-Vacsorázni, vagy mozi...vagy?-néztél hátra rá.
-Úgy értettem utazzunk el pár napra. Valami jó kis helyre. - döntötte meg fejét.
-Mire gondoltál? - csillant fel a szemed, mire édesen felkacagott.
-Én mondjam meg? Nem neked van kilóméteres hosszúságú kívánság listád?
-Nem is tudom... - kaocsoltad le a tűzhelyet - Legyél ott te, és egy homokos part, ahol szórakozhatunk - húztad pimasz mosolyra szádat.
-Jól sejtem hogy igazából van egy úticél?
-Találd ki! - pattantál az ölébe.
-Miami?
-Mmm... Nem! Közelebb.
-Japán?
-Hah... Soha nem fogod kitalálni - sóhajtottál - Megmutatom! - mondtad.
Kezed mellkasára helyezve húztad végig.
-Ez oroszország. Ha lejjebb jövök...-simítottál le- Ez Mongólia....és akkor... - mondtad lejjebb húzva kezed.
-Kína... Thaiföld...
-És akkor kicsit erre... - mondtad kezed V vonalára helyezve.
-India? - szívta be élesen a levegőt.
-Picit lejjebb... - húztad el kezed férfiassága mellett, ügyelve hogy finoman megérintsd.
-Szerintem a Maldív szigetek kicsit jobbra van - morogta türelmetlenül, bemérve az úticélt.
-Biztos vagyok benne hogy itt van!
-Akkor meg a tenger közepébe megyünk, de ha már felhúztál...
-Ide?-ragadtad meg férfiasságát, mire egy apró nyögés hagyta el ajkait.
-Hm... - szusszantott.
-Jól vagy Édes? - kérdezted pimaszkodva.
-Mi lenne ha a tenger elmerülne benned? - suttogta füledbe.
-Kihül a vacsora. - húztad még jobban, megpróbálva leszállni róla.
De neki ez egyáltalán nem tetszett, így derekadra fogva nyomotr vissza ölébe.
-Az enyém majd most fog felhevülni...
Kezdte csókolgatni nyakad, először csak finom puszikat hagyva a vékony felületen. Sóhajtozva hajtottad hátra fejed, hagyva hogy tegye amit szeretne, úgyis ezt akartad elérni...
