I love my brother, I die for it.

9.

-Mégis mi tartott ennyi időbe fiúk? - kérdi anyám. Őszintén nem is tudom hiszen még hamar el is készültünk..
-Na ne csak álljatok ott, üljetek le. - mondja apám. Majd el indulok a megszokott helyemre de mintha valaki követne. Hátra nézek és hát persze ki más mint az öcsém. Neki a másik oldalon van a helye miért ide ül. Azért apámnak ez biztos fel tűnik. Vagyis az hogy eddig távolról kerültük egymást majd hirtelen egy éjszaka alatt jobba lettünk.
-Mit csinálsz? Neked a másik oldalon van a helyed. Menj és ülj oda. - mondom neki halkan.
-Ne aggódj csak a közeledben akarok lenni, tudja... - mondja majd bele vörösödtem az első szavakba, ki tudja? Teszem fel magamban a kérdést, mikor neki is fel tehetném a kérdést el tűnt mellőlem. Az én székem mellett ült már, úgy hiszem akkor ez így marad.

-Hogy vagy kisfiam? - teszi fel anyám a kérdést. Hogy is lennék hm őszintén a testem és az elmém is rossz állapotban van de erről nem kell tudniuk.
-Rendben vagyok nem kell miattam aggódni. - fordulok felé és arcomra egy kisebb mosolyt próbálok fel vinni.
-Tudod ezzel nem vesz át se engem se apádat és melletted az öcsédet se.  Láttuk a tested és hogy mennyire le is vagy fogyva. Mond el mi is történt. - mondja anyám mire fejemet újból fel emeltem.
-Tényleg semmi különös. - mondom.
-Loki! - szólal meg apám, tudom ha ő fel emeli a hangját és nem beszélek csak rosszabb lesz.
-Nagyon rosszul voltam lelkileg, hiszen gondoljatok bele min mentem keresztül. Vagyis nem úgy értem,... hanem hogy miket tettem.. - Nem te tetted! - szólal meg az öcsém mellettem.
-Lehet de közben végig láttam mindent és nem tudtam ellene tenni. Az elején jó banka láttam volna ha meg halok de..
-anyám mellém lépett majd kaptam egy kisebb ütést a vállamra.
-Remélem ezzel érted a célzást. És bocsánat hogy nem figyeltünk rád akkor jobban. - mondja mire szemébe nézek, olyan szomorúak. Nem szeretem így látni anyámat.
-Semmi baj ez már a múlt. A jövőbe kell nézni és nem a múlton rágni a fejünket. - mondom.
-Ez az a Loki akit ismerünk. - szólal meg apám újra mosollyal az arcán. Különös őt még így soha nem láttam.

-Viszont most már együnk, hiszen azért vagyunk itt. - szólal meg az öcsém. Hát persze amikor lelkizés van mintha ő végig aludná az egészet.
Elénk került egy csomó ettél, különös most mintha az éhség meg akarna ölni. Tegnap rosszul voltam a sok étel látványától most meg mindet meg akarom enni. Nem értem mi van most velem. Anyám mindenből rak a tányérra én pedig lassan el kezdem enni. Még magamon is ámulok hogy mindent meg ettem a tányéról. Persze ezt a többiek is észre veszik, mintha örülnének ennek.
-Remélem ízlett, örülök hogy rendesen ettél... Látod mondtam. - mondja anyám meg halkan apámnak. Mit mondott,? Ez most érdekel hiszem mégis rólam van szó.
-Tessék? - kérdem mire anyám mintha meglepődött volna hogy hallottam amit mondott.
-Semmi semmi, viszont szerintem menj és pihenj le. Biztosan fáradt lehetsz. - mondja, igazából más tervem van mára
-Arra gondoltam el megyek lovagolni ha nem baj. - mondom nekik mire kicsit mintha nem tetszene ez nekik.
-Nem is tudom jó ötlet e ez. - mondja anyám.

-Ne aggódj nem lesz semmi baj de olyan régen voltam már kint hogy jó lenne..
-Rendben de vidd magaddal az öcsédet. - mondja, örülök hiszen amúgy is meg akartam kérni hogy jöjjön velem.
-Rendben, most akkor mennék ha nem baj. - Persze menj nyugodtan, te pedig vigyáz rá.! - mondja anyám majd lassan el indulunk kifelé az étkezdéből.
Mellém lépett Thor majd csipőmnél fogva maga mellé húzott. Lassan érzem meg nyakamon a lélegzett vételét.
-Azt hittem elég volt a tegnapi után számodra a lovaglás. - valahogy sejtettem hogy ezt fogja mondani. El lököm fejét a nyakamtól, most nem akarom hogy lassan a vörös fejemet.
-Na tudod hogy imádom nézni ilyenkor az arcod. - fordítja fejem maga felé majd rögtön számra tapadt.