2038

001

A felhőkarcolók tömkelegétől, messze elhúzódva a túlbuzgó város szívétől, egy zajmentes övezetben láttam napvilágot, életemet mégis a város legzordabb helyszínein töltöttem egy csepp nyugalmat sem hagyva magam után.
Egy rendőr lányaként nevelkedtem fel ebben a hatalmas városban - már egészen kislányként is apám hazahordott aktáit olvasgattam a polcomon lapuló megannyi mesekönyv helyett, titokban, amíg ő jobb társaságnak talált a tévé előtt gubbasztva pár üveg sört a saját lányánál.
Vér, káosz és rejtély vett körül, mégis a későbbiekben ebből előnyt faraghattam, hiszen a kezdeti félelmem, ami a nyomozások figyelemmel követésének következtében kialakult és szorító érzést keltett összeszűkülő mellkasomban, mára felszívódott. Majdhogynem teljes mértékben.
Kitanultam a szakmát anélkül, hogy erre bárki húzhatta volna a száját. Apám a hátsó kertünkben tanított meg lőni, emellett megosztotta velem fortélyait, többek között azt is, mire érdemes odafigyelni egy kihallgatás alkalmával és milyen technikával érhetjük el a legcélravezetőbb sikert.
De amilyen tempóban fejlődött körülöttünk a világ, annak gyorsaságával képtelenség lett volna lépést tartani, az ezzel járó stressz azonos sebességgel nőtt bennünk, emberekben.
Eleinte fantasztikus találmánynak tűntek, hihetetlen nagy előre lépésnek számított az emberiségnek a világon létrehozott, legelső android, ami az érdekeinket szolgálja. Elvégezték az alapvető otthoni tevékenységeket, mint a főzés, mosás, takarítás. Vigyáztak a gyerekekre, ápolták az időseket, odafigyeltek rád. Olyan programokat telepítettek fel rájuk, amikre úgy látták, szüksége van a Földnek, ami segíthette volna a munkáinkat. Viszont egyetlen kis apró hiba a feje tetejére állíthat mindent. Példának okáért, ha elveszted a munkád miattuk. Vagy, ha meghibásodott szoftvert tapasztalsz.
Ha minden úgy működött volna, ahogy annak kell és lehetőséget sem találnak a lázadásra, az öntudatuk felébresztésére, most nem állnék reszketve egy kék és vörös vértócsa kellős közepén egy agyonlőtt androiddal és egy félholtra vert kislánnyal a lábaim mellett.
Egészen eddig egyszer sem fordult velem elő, hogy a félelemtől rázkódva essek össze egy bűnügyi helyszínen, most azonban segítségre, megoldásra várok.
Egy hideg, fémes kéz érintkezett vállammal, ám nem volt szükség arra, hogy felpillantsak. Pontosan tudtam, ki érkezett mellém, de ez volt az első alkalom, mikor fékezhetetlen haragot kezdtem táplálni irányába. Le akartam rázni a kezét, üvölteni, ütlegelni, pedig nem ő volt az, aki bántotta azt az ártatlan kislányt. Igazság szerint, alaphelyzetben állva a légynek sem ártana, csak ha a szoftvere azt parancsolná. Ez volt a dolga, akárcsak nekem, ettől függetlenül most inkább arra vágytam: Bárcsak eltűnne innen.
Mielőtt kárt teszek benne és magamban is egyaránt.