2038

009

 - Nem is tudtam, hogy van jogosítványa, kisasszony – nézett rám az anyósülésen kuporgó android, miközben késői órákban szeltük át a várost apám után kutatva.

- Mert nincs is – vetettem egy balkanyart gyorsan forgatva a kormányt, nyalókámat hangosan cuppogtatva számban. Leállítottam a motort a kocsma előtt, majd hajamat fülem mögé tűrve, hangosan sóhajtozva vetettem fejem az ülés fejtámlájának – Ha itt sincs, esküszöm nélküle megyünk!

- Nem fél, hogy megbüntetik?

- Áh! - legyintettem – Legalább ennyi előnyöm származik abból, hogy a hadnagy lánya vagyok.

- Maga egyáltalán nem olyan, mint az apja.

- Nem vagyok egy büdös nagy alkoholista. Valóban.

Nagy erővel csaptam be magam mögött a kocsi ajtaját, öngyújtómat kattogtatva arcom előtt, amíg társam is kikecmergett a járműből. Értetlen pillantásokat vetett rám, mialatt ráérősen szívtam cigarettám a kocsma bejárata előtt toporzékolva, testemet felhevülten tartva ebben a zimankós időjárásban.

- Nyugodtan előre mehetsz, Connor. Ha egymagad tehetetlen vagy, akkor majd ketten kiráncigáljuk.

Beletörődően bólintott, mielőtt belökte volna az ajtót, én pedig továbbra is nikotinrudammal szórakoztattam magam odakinn állva, a bentről kiszűrődő zajokat hallgatva. Kapucnimat felcsapva léptem be az android után, minél inkább ügyelve arra, hogy arcomat eltakarjam a bent tartózkodó férfiak elől. Nem kellett messzire mennem, hogy megtalálhassam őket, hisz az android nagy beleéléssel próbálta győzködni az italát kortyolgató hadnagyot, aki rá sem hederített.

- Húzz a picsába, te plasztik seggfej! - hőbörgött, poharát a pultra csapva.

- Sajnálom, hadnagy, de azt az utasítást kaptam, hogy magammal kell vinnem a helyszínre.

- Tudod, hova dugd fel az utasításaidat.

- Nem, uram. Hová?

Hiába kuncogtam meg, amiért nem értette a poént, tovább nem bírtam nézni, ahogy ezek ketten marcangolják egymást anélkül hogy bármerre is haladna a történet.

- Én viszont mindjárt feldugok neked egy sörösüveget, ha nem mozdítod meg a hatalmas segged!

- Mi a francot keresel itt?

- Téged! Jelenésünk van, nem emlékszel?

- Szarok bele!

- Most hívjam fel Jeffrey-t vagy tíz másodperccel később? - vágtam csípőre kezeim, lopva nézve fel Connorra, segítséget kérve, hátha ki tud találni bármi hasznosat, amivel kicsalhatjuk innen, hogyha már főnökének neve sem hatja meg.

- Figyeljen, hadnagy! Veszek magának még egy ugyanilyet az útra – bökött az ital felé –, hogyha most velünk tart.

Erre már rögtön felkapta fejét, szája gúnyos félmosolyba rándult, ahogy felhörpintette italait. A pultra csapott egy jóval nagyobb összeget, mint amennyit alaphangon kellett volna fizetnie a csaposnak, aztán kabátját magára kapva hagytuk, hogy ő lépjen ki először a helyiségből, ám mikor meglátta az autót, azon nyomban sarkon fordult, dühösen rázva mutatóujját a levegőben, amit Connor úgy követett, mintha csak egy kíváncsi, játékos kiskutya lenne.

- Becca Anderson! - kiáltotta nevem teljes haraggal hangjában. Zene volt füleimnek – Te elhoztad a kocsit?

- Nem. Magától gurult ide – vontam vállat - Jó hogy elhoztam! Mégis mivel jöttem volna el idáig?