2038

008

Nem számoltam az eltelt napok számát, mióta itthon kellett maradnom a legutóbbi misszión szerzett, súlyos sérülésem miatt. Unalmasan teltek az itthon töltött mindennapjaim, mostanra már fogalmam sem volt arról, mi az a valódi semmittevés; milyen a tévé előtt gubbasztva, nassolni valót zabálva várni a megváltásra, abban a tudatban, odakint bármelyik pillanatban szükségük lehet rám az embereknek.

Napi teendőim közé tartozott a ház kitakarítása, a főzés és a hátsó udvar rendben tartása, miután Sumo kénye-kedve szerint ásott gödröket odakint.

Vacsorakészítés közben gondolatok hada árasztotta el fejem, miszerint miféle módszer által válhatnék hatékonyabb, működőképesebb, megbízhatóbb tagjává a csapatomnak, hogy többé ne fordulhasson elő ekkora balgaság, amit most megengedtem magamnak a felhőkarcoló tetején. Nem engedhetem, hogy a múltban történt események kihatással legyenek a munkámra, főleg nem egy emberrablás és gyerekbántalmazás kellős közepén, legyen szó akár hús-vér emberről, akár egy gépről.

Megterítettem az étkezőasztalon Sumo nyugtató durmolását hallgatva közben, míg a nappaliból a tévé zaja töltötte ki a házban uralkodó csendet. Hallottam, ahogy csapódik a bejárati ajtó, majd az öreg mormogását is, mialatt lefejti magáról bakancsát és ütött-kopott kabátját, mielőtt a konyha felé venné az irányt. Az órára pillantva láttam meg, hogy javában elmúlt már fél tíz is, mikor hazaért az irodából, így a tűzhelyen rotyogó vacsorát előkészítve az asztalon, a pultnak dőlve vártam rá.

Nagy mosollyal köszöntöttük egymást - karba tett kezekkel biccentettem az asztal felé, mire ő elém lépett, hatalmas tenyerével hajamba túrva, összekócolva fekete tincseimet, majd váratlanul ölelt szorosan magához.

Megilletődve engedtem le karjaimat testem mellé, s pár perc tudatlanság után csúsztattam lapockáira kezeimet, megveregetve vállát, jelezve neki, hogy minden rendben.

- Mi a vacsora? - kérdezte ujjait kiropogtatva, miközben az asztalhoz lépett.

- Currys csirke.

Egymással szemben foglaltunk helyet az asztalnál, csendben szedve ki a saját megszokott adagunkat tányérunkba, majd ugyanilyen hallgatásban fogtunk hozzá a vacsorához.

Az utóbbi időben többször vacsoráztunk együtt, mint általánosságban bármikor máskor. Ritka alkalomnak számított ebben a háztartásban az, amikor ennél az asztalnál ültünk egyszerre mind a ketten. Sokszor nem ugyanabban az időpontban értünk haza az őrsről, így mindössze magamra főztem, hiszen tudtam, hogy apám úgyis a Chicken Feed-nél tömi magát halálra, felesleges lett volna dupla annyi adagot csinálnom, ha a végén úgyis a kukában landolna. Vagy épp Sumo gyomrában.

- Milyen volt a napod? - anélkül, hogy felnéztem volna rá, csupán kettészeltem egy nagyobb falatot a csirkéből, jól megmártogatva a szószban, mielőtt jóízűen elmajszolgattam volna.

- Fárasztó - felelte teli szájjal - Egy perc nyugtom sincs odabent. Ráadásul, kaptunk egy új ügyet.

- Igen? És mit?

Túl hevesek voltak a reakcióim, amint munkamegbeszélésre került a sor. Egy új nyomozás mindig kíváncsisággal telített meg, úgy csapkodtak a pillangók gyomromon belül, mintha egy tizenkét éves kislány először tapasztalná meg a szerelem érzését. Virágzó, tavaszi mező nyílt bensőmben, akárhányszor egy új ügy vette kezdetét, és az ezzel járó izgatottságot sosem voltam képes visszafogni.

Azonban apám közel sem volt ennyire elragadtatva attól, hogy ekkora érdeklődéssel fordultam felé. Tekintetében visszatükröződött a végeláthatatlan düh, mégis megcsapta az aggódás szele, ahogy képtelen voltam türtőztetni magam és mindössze arra vártam, hogy meséljen már.