2038

006

6 óra az esetig.

Délután négyet ütött az óra, amikor megannyi átbeszélt gondolat közt arra a döntésre jutottunk, az lesz a legegyszerűbb, ha nem fejetlen csirkékként rohanunk a saját vesztünkbe, hanem a kiindulási pontról kezdünk mindent, ami nem volt más, mint a kislány otthona.

Édesapám is beadta a derekát, így hárman pattantunk ismét az autó üléseire, majd közösen érkeztünk meg a helyszínre. Egyszerre szálltunk ki a kocsiból - a helyszínen tartózkodtak más rendőrök is rajtunk kívül, ettől függetlenül beléptünk a házba, hogy feltérképezhessük a helyet saját tudásunk szerint. Jelvényünket felmutatva bújtunk át a szalagok alatt, amikkel ellehetetlenítették a közlekedést, viszont Connort megállították, mellkasán taszítva egyet.

- Hé! - szóltam hátra visszaszökkenve az android mellé, összeszűkült szemekkel pillantva fel a sápadt képű rendőrre.

- Nem engedhetem át, kisasszony.

- Velem van, úgyhogy nincs más választása. Gyere, menjünk! - ragadtam meg csuklójánál fogva, majd feltartva nekem a szalagot bújtam át alatta, magam után húzva őt is.

Dühöngve húztam be a házba elhaladva apámék mellett a bejárati ajtónál, kis híján fellökve őket, ám mindezt csupán azért tettem, nehogy a végén két bűnügyi helyszínt kelljen az illetékeseknek feltakarítaniuk.

- Vigyázz, hová lépsz, kölyök! - kiáltott utánam a hadnagy - Min húztad fel magad ilyen hamar?

- Az emberi hülyeségen.

- Azért nehogy lángra lobbanj idegességedben! Elégnének a bizonyítékok.

- Anderson hadnagy! - hajoltam ki megkapaszkodva félig az ajtófélfában, félig pedig Connor karjában, amíg apám szemembe nem nézett - Bekaphatja.

Egy mosoly kíséretében mindketten eltűntünk az ajtó mögött, mi nem rejtett mást, mint a kislány szobáját. Kérdésekkel bombáztuk egymást, amíg átfésültünk mindent, először felületesen vizsgálva át a történéseket, mielőtt hamis következtetéseket vonnánk le.

Aztán elcsendesült minden.

Váratlanul halkultunk el, mégis gondolataink ezerfelé cikáztak a szoba falai közt, hangosan verve azt, mialatt igyekeztünk megfejteni, mi vehette rá a megtébolyult androidot arra, hogy elvigye magával azt az ártatlan gyereket. Connor talált egy, az ágy alatt heverő tabletet - képernyője szilánkosra tört, mégis úgy tűnt képes információt kinyerni belőle. Óvatosan nyomkodva indított el rajta egy videót, ahol a kislány szeretetteljesen ölelgette androidját nevét ismételgetve megállás nélkül. Egyáltalán nem tűnt veszélyesnek, ahogy elemeztük a videót, sőt, néha arra gondoltam nézése közben, több érzelem szorult belé, mint az engem körülvevő embertársaimba összevetőlegesen.

- A deviáns neve Daniel - szólalt meg hosszas gondolkodás után a mellettem ácsorgó, állát markolászó fiú.

- Ez milyen szempontból fontos?

- Minél több információt szerzek a deviánssal kapcsolatban, annál hatékonyabban fogjuk tudni megoldani az ügyet. Ha meg akarom közelíteni fontos, hogy a bizalmába férkőzhessek, ehhez pedig elengedhetetlen minden létező adat, amit képesek vagyunk kiszűrni.

- Biztosan találunk még magyarázatot a ház többi pontján is. De abban biztos vagyok, hogy ezt az őrült viselkedést kiváltotta valami.

- Egyetértek Önnel, kisasszony. Minden tudomásom szerint, az androidok nem szoktak oktalanul megvadulni. Kell lennie legalább egy kiváltó oknak.