2038

004

14 óra az esetig.
Reggel hangos csörömpölésre és kutyacsaholásra riadtam fel. Éjjel, mikor hazaértem még a redőnyt is elfelejtettem lehúzni, így a Nap égető sugarai zavartak fel a földről, kisírt szemeimet erősen bántva.
Fogalmam sem volt, mennyi lehet az idő, de abból ítélve, hogy a konyhában áll a bál, két lehetőség állhat fenn - vagy betörtek vagy pedig édesapám szédült át az étkezőasztalon alkoholos mámorban úszva, amiből az következhet, hogy egyikünk sem keltette fel a másikat időben. Páros lábbal fognak minket kihajítani a munkahelyünkről.
Anélkül, hogy rendbe szedtem volna magam, jobbnak láttam, ha mihamarabb megsokszorozom lépteimet a földszint felé, ám ügyetlen voltam, s a lépcsőfordulóban megcsúsztak csupasz talpaim, minek hatására az utolsó fokig zuhantam. Bokámat kissé meghúzva jajdultam fel fájdalmamban, mégsem hagytam magamnak időt, hogy legalább a fájdalom alább hagyhasson, azon nyomban a konyhába botorkáltam. A kutya a sarokban ülve csaholt, apám mozdulatlanul feküdt a padlón, felé hajolva Connor állt, ki épp hóna alá nyúlva próbálta felsegíteni.
- Jesszusom! Mit keresel te itt? - kaptam mellkasomhoz ijedtemben. Mindenre fel voltam készülve csak egy, a konyhánkban tevékenykedő androidra nem.
- Anderson hadnaggyal lett volna megbeszélnivalóm egy beérkezett üggyel kapcsolatban, azonban egyik helyi kocsmában sem találtam, így idejöttem.
- Hogy jutottál be?
- Nyitva volt a hátsó ajtó - bökött hátra fejével.
- Oh, szűz anyám!
Hátára fordította az eszméletlen hadnagyot, kicsit megütögetve az arcát, amire apró hörgések érkeztek válaszul.
- Ébredjen, hadnagy! - nem kapott választ, így egy nagyobb, erőteljesebb pofonnal jutalmazta meg édesapámat. Keze nagyot csattant, reflexszerűen kaptam arcomhoz, mintha bármit is megéreztem volna belőle -  Én vagyok az, Connor! - vállán áthajítva karját segítette felülni a hideg kövön.
- Hagyj már magamra, te kicseszett bádogember! És takarodj ki a házamból!
- Sajnálom, hadnagy, de szükségem van magára! A saját biztonsága érdekében, elkísérném a fürdőig - nagyot lendített rajta, hogy kétlábra állíthassa - Előre is köszönöm az együttműködését.
- Te engedted be? - fordult váratlanul felém.
- Arra nem volt semmi szükség, tekintve, hogy éjszaka a saját nemtörődömsége és figyelmetlensége miatt elfelejtette bezárni a hátsó bejáratot.
- Bassza meg! Különben meg, mi a fészkes fene van rajtad, Becca?
Egészen addig fogalmam sem volt arról, mire gondol pontosan, míg rá nem kaptam tekintetem Connor-ra, akin nem volt több, mint a szokványos farmere, a fehér inge és fekete nyakkendője. Azonban dzsekije azóta is rajtam pihent.
Pánik kerített hatalmába, miközben ránéztem a robotra, ki szintúgy tehetetlenül állt, továbbra is az öreget támasztva.
Ezidő alatt, míg felsegítettük a földről és apám még részeges gondolataival is, de legalább ötven lehetőséget felsorolt magában, miként darabolja fel Connort, miután kijózanodott, végül nehézkesen ugyan, de a fürdő felé vettük az irányt teljesen megfeledkezve a kölcsön adott ruháról.
- Ezt nem hiszem el! Sumo! - kiáltott rá hirtelen a sarokban kuporgó bernáthegyire - Támadj! - utasította. Vállunk felett átpillantva, kíváncsian vártuk mikor ront nekünk a hatalmas testű állatt, holott ő pusztán aranyosan vakkantott egyet - Jó kutya! - dicsérte meg, kissé előre billenve karjaink közt.
Megmosolyogtam Sumo viselkedését, mialatt segítettem bevonszolni apám hasznavehetetlen alakját. A kád felett támaszkodott, amíg próbáltuk beleszuszakolni, mégis olyannyira makacs volt és megmozdíthatatlan részeges állapotában, mint egy szikla. Connor vállaiba mart, azon próbált fogást találni, ahol továbbra is kényelmesen ellenkezhet, miközben Connor emberhez méltóan akarta behelyezni a tusoló alá.
- Lökd bele.
Tátogtam a mellettem állónak, de felesleges erőfeszítésnek tűnt, mert sehogy sem akarta megérteni.
- Becca - krákogta - Hogy került rád az a vacak?
- Lökd bele! Most! - parancsoltam rá a robotra, aki azon nyomban lefejtette magáról apám karjait, azt követően egy aprócskát bökve mellkasára, bábúként dőlt bele a kádba.
Rögtön megnyitottam a zuhanyrózsát jéghideg vizet eresztve arcába és amíg ő a folyamatosan ömlő folyadékmennyiséggel folytatott kapálózva csatát, addig fénysebességgel vetettem le magamról a dzsekit, amit Connor vállára dobtam. Magára kapta, mielőtt elzárta volna a vizet, a hadnagy pedig mérgesen méregetett bennünket. Talán még meg is kergetett volna a fél utcán keresztül, ha képes lenne arra, hogy egyenesen járjon.
- Elegem van! Mindkettőtökből! Csak másszak ki innen - mormogta ősz bajsza alatt, ám azon kívül, hogy ide-oda csúszkált a kádban, nem jutott messzire. Véletlen szaladt ki számon egy kósza kacaj, de ezzel a tettemmel olyan tüzet szítottam apámban, hogy képes lenne megfojtani - Te nyavalyás kölyök!
- Hűtsd le magad, öreg, amíg rendbe szedjük a lakást, oké? - ezzel a lendülettel nyitottam meg újra a csapot, hogy a jéghideg vízsugarak némi életet leheljenek belé.
Connort karon ragadva húztam ki a helyiségből, becsapva mögötte az ajtót, nehogy megkönnyítsem a vénember kiszabadulását a fürdőből.
A hálóba küldtem, abból a célból, hogy válasszon a hadnagynak valamiféle öltözéket, amiben megjelenhet majd a főnöke előtt, ugyanis biztos vagyok abban, hogy az egyre gyakrabban előforduló késéseit ezentúl nem fogják szó nélkül hagyni.
Amíg Connor feltérképezte a házat, addig én a nappaliban szedtem össze az elhajigált flakonokat, üres sörös üvegeket, azután kikapcsoltam az egyfolytában búgó tévét. Sumo a dohányzóasztal előtti szőnyegen hortyogott, letérdeltem hozzá, megsimogattam feje búbját, majd a hátsó ajtón kilépve a szemetesbe dobtam minden hasznavehetetlen dolgot, amit odabent találtam.
Ezután a konyhában álltam neki feltakarítani, mikor Connor szólt át a hálóból.
- Van egy kis problémám, Miss Anderson!
- Mi a gond? - kiáltottam vissza.
- Az apja ruhái meglehetősen bűzlenek az alkoholtól!
- Hát ez hihetetlen - suttogtam homlokomhoz kapva, azt masszírozva nyugtatgattam magam - Csak válassz egy olyat, ami kevésbé... Büdös.
Nem érkezett újabb válasz, így gondoltam most mindegyiket körbe elemzi, melyik lehet az, amitől még ő sem akar hátast dobni - később hallottam, ahogy nyílik a fürdő ajtaja és átnyújtja a ruhákat apámnak, aki nagy beleéléssel hányta tele abban a pillanatban a vécét.
Mosogatás közben akadt meg szemem egy, az asztal alatt heverő tárgyon, aminek semmiféleképp nem kellett volna ott hevernie. Letérdeltem az összetört whiskys pohár szilánkjai közé, kezembe véve a fegyvert, megnézve, mennyi töltény hiányzik belőle. Azonban nem volt megtöltve.
Legalább is, nem teljesen.
Egyetlen töltényt tett bele, aminél ha a következőnél meghúzta volna a ravaszt, biztosan nem csak részegen találtunk volna rá.
- Szemétláda - sziszegtem fogaim közt, erősen fújtatva orromon keresztül.
Nem hallottam az óvatos lépteket magam mögött, mindössze akkor realizáltam az android jelenlétét, mikor megérintette a vállam.
- Minden rendben, kisasszony?
- Orosz rulettezett.
- Az édesapja komoly mentális gondokkal küzd, amiket ajánlatos lenne mihamarabb kezelés alá vonni. Szeretné felvenni a kapcsolatot egy helyi szakemberrel?
- Nem - vágtam rá azonnal - Szükségtelen.
Zavarodottan hagytam ott a konyha közepén állva, amíg apám az epéjét is kihányta. Felsiettem az emeletre valamennyire rendbe szedni magam - gardróbom előtt ácsorogva túrtam át annak tartalmát normális gönc után kutatva, majd miután sikerült kitalálnom, hogy kedvenc farmeremet és pulóveremet aggatom magamra, hajamat fésülgettem tükröm előtt ülve, amikor három kopogás után kinyílt szobám ajtaja. Connor állt meg a küszöbön, ám szavak nélkül is sikeresen lekommunikáltuk egymás közt, hogy nyugodtan beléphet.
Türelmesen várakozott polcaim előtt lépegetve, amíg elfogadható állapotba ráztam magam. Ujjait végig húzta a fa felületén, ezzel ellenőrizve mekkora mennyiségben állhat rajta a por, de apámmal ellentétben én mindig rendet tartok magam körül.
Egy képkeretet fogott kezei közé abban a pillanatban, mikor mellé léptem.
- Ő kicsoda? - kérdezte kíváncsian.
- A kisöcsém.
- Nem tudtam, hogy a hadnagynak magán kívül van még egy gyermeke. Igazán lenyűgöző. És hol van most a testvére?
- Meghalt.
Fagyos csend szállt kettőnk köze. Pont olyannak hatott, mint azon az estén, mikor Cole Anderson elhagyta ezt a világot.