𝒊𝒍𝒚𝒃 | 𝒈𝒊𝒓𝒍×𝒈𝒊𝒓𝒍

𝟛𝟙. 𝕗𝕖𝕛𝕖𝕫𝕖𝕥

𝕍𝕖𝕣𝕠𝕟𝕚𝕔𝕒 𝕡𝕠𝕧

Nem tudom elhinni, hogy Elizabeth ezt tette. Egyszerűen nem fér a fejembe, olyan szürreális az egész. Mármint ha Elinek tényleg bejönne Seb, akkor azt már rég elmondta volna nekem. Az egyik legjobb barátnője vagyok, az ilyen dolgokat megosszuk egymással... vagyis hát én mindig megosztom ezeket vele. Ha jobban bele gondolok Elizabeth eddig sosem beszélt fiúkról, hogy bármelyik is tetszene neki. Mindig eltaszította maga körül a srácokat - kivéve persze Krist - sosem érdeklődött irántuk. Ez még furcsábbá teszi, hogy pont Erwin tesójával Sebbel jött volna össze, hiszen nagyon nem bírja a menőket. Ezek a kérdések zsongták be elmém már tegnap óta. Aludni sem tudtam az éjjel, annyira foglalkoztatott ez az ügy.  

Eszeveszetten futottam végig a folyosón, zakatolt a szívem rövid lábaimmal nagyokat léptem. Minél előbb Eli-vel szeretnék beszélni és jól kérdőre vonni. Szerintem jó páran idiótának néztek, de ez most egyáltalán nem érdekelt, csak futottam tovább. Majd kiszakadt a tüdőm, tesin nem szoktam ennyit futni, mint most. 

Szó szerint be estem az osztályterembe. Szemeim azonnal az első padhoz terelődtek, de csalódottan vettem észre, hogy a keresett személy nincs ott. Reméltem, hogy itt találom, hisz mindig hamar szokott megérkezni. Ajkamba haraptam kétségbeesésemben, nem tudtam hol keresem tovább. Az egész sulit átkutattam, még a rajzteremben is voltam, de ott is csak hűlt helyére bukkantam. Megtört ábrázattal a folyosóra kullogtam és a szekrényem felé vettem az irányt, hogy legalább az órára felkészüljek. Reméltem talán most belé botlok.

Szekrényemben pakolásztam, közben valaki gyengéden megveregette a vállam. Azonnal megfordultam, bizakodtam benne, hogy Elizabeth az, de elkeseredetten néztem Sandy barna szemeibe. 

- Na mi az, nem is örülsz, hogy látsz? - kérdezi sértődötten, felvonva szemöldökét. Egy kis mosoly kerül arcomra, látva mennyire jól eltudja játszani a sértődöttségét. 

- Hm tényleg jobban örültem volna ha valaki mást látok meg, de ha már itt vagy nem panaszkodom - mondom színtelen hangon, s megvonom vállam, hogy hihetőbb legyen színjátékom. 

- Ha akarod elhúzhatok - ajánlja oldalra mutatva ő is fapofával. Intek a kezeimmel, mi szerint tőlem nyugodtan elmehet, de mikor tényleg elmenne gyorsan karja után nyúlok. Sosem változunk na. Adjuk a keményt, közben egy szóval is a padlóra tudnak tenni.

- Ne menj idióta, csak vicceltem - hadarom elkuncogva magam. Sandy lehalásza karjáról kezem és zsebre rakja őket. Unott ábrázattal kémlel.

- Na jó elég a viccelődésből. Örülök, hogy végre betoltad ide a segged, már azt gondoltuk, hogy meghaltál - mondja lekezelően, így titkolva, hogy aggódott értem. Sandy már csak ilyen, nem mondja el mi baja, minden magában tart. Nála jobb színésznőt még nem láttam. - Na mi a szitu, túl vagy a vöröskén? - kérdezi egyből a tárgyra térve. Amint szóba kerül Andrew az a csöppnyi jó kedvem is elszáll. Ha rá gondolok, azonnal az a kép tárul szemeim elé, amint megcsókolja azt a ribancot. - Látom még nem sikerült... - néz végig szemeimben Sandy, s látva mennyire elkomorodom nem is kérdés, hogy még nem vagyok jól. Mégha hazudni is akarnák neki nem menne. Ő egyből megérzi, ha valami nem oké.

- Ne beszéljünk erről... még túl friss ez a dolog. Idő kell míg teljesen túlteszem magam rajta - vallom be őszintén, de gyorsan terelem magamról a szót. Nem akarok erről a témáról beszélni, még most is irtóra fáj, amit tett az a seggfej. - Hé, Elivel mi van? Hallottam mi történt... - kérdezem egy részt mert tényleg érdekel mi is van, más részt pedig legalább nem vagyok a középpontban és nem rólam és Andrewról fogunk társalogni. Sandy erre azonnal lázba jön és előveszi a pletykáló arckifejezését.