𝒊𝒍𝒚𝒃 | 𝒈𝒊𝒓𝒍×𝒈𝒊𝒓𝒍

𝟙𝟘. 𝕗𝕖𝕛𝕖𝕫𝕖𝕥

𝔼𝕝𝕚𝕫𝕒𝕓𝕖𝕥𝕙 𝕡𝕠𝕧

Kellemes illatok terjengték be az egész házat. Még az én szobámban is érezni lehetett a mézeskalács jellegzetes illatát. Anyám egész nap a konyhában ügyködött. Anthony és Samantha a karácsonyfát díszítették a lakással együtt - persze engem mint, mindig ebből is kihagytak, de nem szomorkodom emiatt. Őszintén szólva be kell vallanom egy kicsit talán rosszul esik, hogy nem kapok szerepet a családi programokban, de mint a többi dolgot ezt is megszoktam már - Owen pedig kint lapátolja a havat. Mindenki boldogan készülődik az érkező karácsonyra. A karácsonyi hangulat a családban egyszerűen tökéletes... 

Ja tökéletes, de persze csak nekik. Engemet magasról leszarnak. Anyám még azt sem vette észre, hogy a konyhában voltam pár perce. Háttal állt nekem és a mézeskalácsokat díszítette cukormázzal. Úgy mozgok a házamban, mint egy szellem, akit senki sem lát. Tudomást sem vesznek rólam. Ezért fájó szívvel a szobámba zárkóztam. Fülesemet fülembe dugtam, elővettem ceruzáim és a rajzfüzetem, majd alkotni kezdtem. A fülembe Gerard Way hangja üvöltött, amint a I'm Not Okay című dalt énekli. Most kerültem az érzelgős, karácsonyi dalokat és inkább üvöltöző, tenyérbemászó dalokat hallgattam. Ha meghallok egy karácsony dalt esküszöm sírva borulok az ágyba. 

Két órán át rajzoltam. És ebben a két órában egyszer sem hívtak maguk közé. Sóhajtottam, majd a művemet elemeztem. Pinteresten találtam egy nagyon jó képet SUGA-ról és úgy döntöttem megpróbálom lerajzolni. Az eredmény nem lett olyan rossz, de még van hová fejlődnöm. Az orral és a szemmel igencsak meggyűlt a bajom, de végül valahogy megbirkóztam velük. Képet készítettem a rajzról és feltettem az instagramra, hogy a követőim is megtudják "csodálni" az alkotásom. És ha már instán vagyok megnéztem, hogy nem-e érkezett üzenetem. Csalódottan vettem tudomásul, hogy senki sem kíváncsi hogy létemre. Lisa biztos vagyok benne, hogy üzene, de sajnos a szüleivel elment Németországba karácsonyozni rokonaikkal. Remélem neki boldogan telik a karácsonya. Sóhajtottam, majd unalmamban csak a képeket nézegettem. Az instagram után megnéztem a facebook-ot is, hogy nincs e valami új ott, de ahogy az instán a facebook-on sem találtam semmi érdekfeszítőtt. Majd hirtelen értesítésem érkezett. Mosolyogva megnéztem. Neném üzent valamit. 

Boldog szülinapot az én kedvenc unokahúgomnak! ❤ - írta az üzenetben. Mosolyom eltűnt és szemeimben könnyek gyűltek. Hát valaki mégis emlékezett - Lisán kívül - a szülinapomra. Látásom homályos volt, mikor válaszoltam az üzenetre. Boldog voltam, hogy valakinek a családból még fontos vagyok. Ez a legszebb ajándék, amit idén kaptam, vagy kapni fogok. 

 ***

- Ugye milyen szép lett a karácsonyfa? - kérdezi örömteli hangon Anthony. A többiek mind helyeslően bólogatni kezdtek, én meg mit sem törődve a beszélgetéseikkel ettem tovább a vacsorámat. Figyelmen kívül hagytam őket és a kinti tájat vizslattam, miközben egy-egy falat húst a számban rágcsáltam. 

-  Elizabeth ide figyelnél légyszíves, mikor hozzád szólunk? - szól rám Owen erőteljes hangon. Sóhajtok és a legszebb mosolyomat felöltve rá pillantok. Anyám mindig rám kiabál, hogy viselkedjek tisztelettudóan Owen-nel. Ezért mindig csak adom a jó kislányt, aki mindig hallgat és csöndben van.

- Bocsánat apa, figyelek - ejtettem ki az apa szót tele gúnnyal hangomban. Anyám ezt is rám kényszerítette, hogy apának nevezzem, mikor ő egyáltalán nem az, de ez mellékes.

- Anyád kérdezett valamit tőled. Miért nem figyelsz? - sóhajtottam és az említettre néztem.

- Csak azt kérdeztem, hogy nem-e akarsz velünk jönni Suzan mamához? - kérdezte mosolyogva, mire hevesen megráztam a fejem. Még hogy én ahhoz a nőszemélyhez? No biztos, hogy nem, semmiképen! Nincs az az Isten, hogy én még egyszer meglátogassam az a nőt! Anyám rosszallóan nézett rám, de nem érdekelt. 

- Kösz, de én inkább itthon maradok - mondtam egy kicsit flegmán.

- Miért? Suzan mama meg fog sértődni, ha nem jössz - enyhén felhorkantam.

- Ő mikor nem sértődik meg? Már akkor is felhúzza az orrát ha tüsszentesz egyet a nappaliban a porcelánszobrai közelében - mondom. Anya sóhajt és inkább folytatja a vacsoráját.

- Rendben, nem fogom ezt rád kényszeríteni. Karácsony van nem akarok csetepatét rendezni, mert szemtelen vagy - szemeim forgatva ettem hangtalanul. Mindig én vagyok a rossz, a szemtelen, az engedetlen gyerek, akit nem lehet elviselni. - De legközelebb eljössz és nem mondhatsz nemet! - teszi hozzá.

 Vacsora után a szobámba megyek és olvasok. Addigra többiek készülődnek Suzan mamához. Újra egyedül leszek a házban, míg ők együtt szórakoznak. Én is szívesen mennék Suzan mamához, ha nem lenne velem olyan elutasító. 

Mivel én nem vagyok az unokája ezért engem úgy kezel, mint egy kívülállót. Tavaly karácsonykor nála ünnepeltük a karácsonyt, borzalmas volt. Folyamatosan volt valami problémája velem. Bármit csináltam az nem volt jó. Be nem állt a szája, az idegeimre ment a kérdéseivel. Anthonyt és Samánthának klassz cuccokat vett, míg nekem egy kényelmetlen, nagyon ronda kötött pulcsit. Majd rám erőltették, hogy viseljem azt egész este, mivel annyira passzol hozzám. Akkor tudtam, hogy utál engem. 

- Hé Elizabeth - jön be a szobámba - kopogás nélkül - anyám. - Tényleg nem akarsz jönni? - kérdezi, megrázom a fejem. Semmivel sem tud meggyőzni az egyszer tuti. - Miért? Egyedül akarsz maradni? Hiszen holnap a szülinapod és...

- Mi van? - szakítom félbe mondandóját. Értetlenül néz rám, mire gúnyosan felnevetek. - Te tényleg nem emlékszel a lányod születésnapjára? Értem én, hogy 19 éve volt már, de ez azért fáj. Az első szülött lányod vagyok - mondom könnyeimet visszatartva. És felöltve maszkom faarccal nézek rá.

- Miket beszélsz? Holnap lesz a szülinapod... vagy holnap után - gondolkodik el hirtelen. Felhorkanok. Tényleg nem tudja. Habár mit is vártam?

- Anya ma van a szülinapom - nézek rá meggyötört íriszekkel. - De látom téged ez egyáltalán nem érdekel.

- Ez nem igaz! Fontos vagy...

- Aha... de tudod mit? Felejtsük el... nem izgat. Úgysem érdekel az ünneplés - vonok vállat hanyagul. Anyám tekintetében, mintha bűntudatot  fedeznék fel.

- Sajnálom... - mondja lehajtott fejjel. Kerüli a tekintetem. -De ígérem jóvá teszem! Mit szólnál ha elmennénk valahova? Vagy vennék neked valamit? Nem is, azt veszel magadnak, amit akarsz, bármit! - néz végre rám mosolyogva. Ezzel jobb kedvre akar deríteni, de nem is tudja, hogy ezek a szavak fájnak a legjobban. Engem már az boldoggá tett volna, ha emlékszik rá. Nem kell ajándék, sem pénz csak újra anyát akarom. Aki törődött velem, szeretett...

- Nem kell ajándék... - mondom. - Csak hagyj békén...

- Eli... - karol át, de ellököm kezeit.

- Mondom menj ki! - kiáltok rá, mire arca megrezdül. Dühös vagyok... nem inkább csalódott. - Nem kell pénz, ajándék, semmi! Érted! Amit szeretnék azt sajnos nem tudod megadni nekem! 

- Sajnálom... 

- Jó! Sajnáld csak, de most inkább menj a családodhoz és engem hagyj békén! - könnyes szemekkel kiballag a szobámból. Olyan szomorúan sétált ki, de most ez sem tud meghatni. Ő szenved? Nekem felejtették el a szülinapom! Nekem kellene sírnom, szomorúnak lennem, de minek? Nem fogok miattuk könnyeket ejteni, már belefáradtam ebbe. Sóhajtok, mikor hallom az ajtó csukódását, nemsokkal pedig az autógázt. Elmentek. 

Hála anyámnak a kedvem is elment az olvasástól és egyébként mindentől. Csak fekszem az ágyon és nézek ki a fejemből. A telefonom zizegésére felkapom a fejem. Valaki üzent nekem. 

Kim Keller: Szia baba! ❤

______________________________________

Remélem tetszett!

Hmarosan Folyt. Köv. addig is sziasztok!!

💜💜💜

- ⓣⓔⓝⓢⓗⓘ ?⃝