𝒊𝒍𝒚𝒃 | 𝒈𝒊𝒓𝒍×𝒈𝒊𝒓𝒍

𝟙. 𝕗𝕖𝕛𝕖𝕫𝕖𝕥

𝔼𝕝𝕚𝕫𝕒𝕓𝕖𝕥𝕙 𝕡𝕠𝕧

A nap fényesen sütött az égen. Hiába lett vége a nyárnak az idő, még mindig nagyon kellemes és meleg volt. Mindenki szívesen töltené otthon az idejét - legalábbis én biztosan - minthogy kora reggel egy túlzsúfolt, emberekkel teli iskolabuszban üljön. És hogy hova is tartunk? Hát a teenagerek által utált helyre, a pokolba... khm vagyis a suliba. Hát igen a nyárnak vége lett és kezdetét vette egy héttel ezelőtt a gimis élet. Pedig mennyivel jobb volt otthon szunyókálni a meleg, puha ágyban, de ahogy mondani szokták: egyszer minden jónak vége szakad. Habár én nem is tudom, mikor történt velem valami jó, de mindegy.

Sóhajtok és hátra dőlök a kék színű ülésben. Táskámból előhalászom a fülhallgatóm, majd minden zajt és embert kiűzök az elmémből és csak a fülhallgatóból áradó zenére koncentrálok. A zene mindig jó barátom volt, ha ideges, szomorú, boldog, frusztrált vagy éppenséggel csak unatkozom - ami sokszor van - zenét hallgatok. Lábammal halkan ütögetem a ritmust és az elhaladó tájat kémlelem az üvegen keresztül. Az ég gyönyörű egy felhő sem takarja és a fák levelei zölden tündökölnek. A napom jó is lehetne, de az mindent elront, hogy suliba kell mennem. De egy jó dolog van benne, hogy láthatom őt. 

A busz hirtelen megállt a fejem pedig nagy koppanással ütközött az előttem lévő ülésbe. A homlokomon ennek köszönhetően kis pukli keletkezet. A többiek röhögtek szerencsétlenségemen, míg én átkozva a mindenséget, gyors léptekkel leszálltam a járműről.

 A homlokomhoz kaptam a kezem és próbáltam enyhíteni a sajgást, de nem nagyon akart csillapodni a fájdalom. Haragosan felsóhajtottam és lassan bebandukoltam a nagy épületbe. Magamban konstatáltam , hogy ez a nap is csodálatos lesz. Remélem éreztétek a szarkazmust. De ha így vesszük nekem mindig ilyen ''csodás'' napom van. Minden nap a cikizések, gúnyolódások, röhögések és a beszólásokat kell elviselnem. Ugye milyen jól hangzik?

A folyosón kullogtam, mikor - szokás szerint - pár srác röhögve elment mellettem és utánam kiabálták a mindennapos dumájukat, amiket már figyelembe se veszek. Minek? Már rég megtanultam, hogy ne hallgassak ilyen idiótákra. Leszarom, amit gondolnak. Szóval épp az osztályomba tartottam, mikor megláttam életem egyetlen jó barátját. Nagy mosollyal az arcomon szó szerint neki rohantam. Ő megijedve sikkantott egyet. Mindketten a földön kötöttünk ki. Én még mindig mosolyogtam, már az arcizmon is kezdett fájni, de nem érdekelt. Egyszerűen csak boldog voltam, hogy láthatom. 

- Elizabeth, te nagyon idióta vagy! - sikoltja szemeimbe nézve a sértő szavakat, de az ő sértései nem bántanak, inkább szórakoztatónak találom. Hangosan felnevetek, majd hallom, ahogy ő is nagy hahotázásba kezd. Tiszta hülyéknek gondolhatnak minket. Két csaj a földön ülve röhögnek, mint a retardáltak... de amúgy normálisak vagyunk. Egyáltalán nem vagyunk furák, nem egy csöppet sem. - De most komolyan mindig, így meg kell ijesztened? - kérdezi leplezve szórakozását, de én tudom, hogy igenis élvezi ezeket a ''ijeszgetéseket''. Barnás szőke haját füle mögé tűri, így bele nézhetek gyönyörű zöld szemébe.

- Tudom hogy, te is szórakoztatónak tartod, nem kell eltitkolni - mosolygok rá és felsegítem a földről. - Amúgy milyen óránk lesz? - kérdezem, miközben az osztályterembe tartunk.

- Már egy hete járunk suliba és te még mindig nem jegyezted meg az órarendet? - kérdezi hüledezve, mire lazán vállat vonok. - Amúgy meg a kérdésedre válaszolva, törink lesz!

- Azt hiszem amnéziás vagyok... de nekem szerintem sokkal nagyobb bajom is van a fejemmel, mint az amnézia - mondom tettet komolysággal. Barátnőm fejcsóválva halad mellettem.

- Eli, te soha sem változol, mindig ugyan az a kecske maradsz, aki voltál - mondja. A csípőjébe könyökölök, mire ő jajgatva elhessegeti a karom.

- Fogd be Láma! - mordulok rá. 5 perccel csengetés előtt beérünk a zajos terembe. Senki sem ül a helyén mindenki kiabál, papírfecnit vagy krétát dobál. Sóhajtva helyet foglalok az első padban, engem követ barim. - Hát ezek sem változtak sokat, ugyanolyan idióták, mint voltak - súgom oda egykedvűen a mellettem ülőnek, Lisa helyeslően bólogat.

- Hát igen... de egy évet csak kibírunk még velük - mondja vigasztalóan. Bólintok majd figyelmem a nyitódó ajtóra vettem. Az ofőnk lépked be az osztályba. Végre a srácok egy kicsit lenyugodnak és a helyükre ülnek, de azért még mindig cseverésznek, amivel nemcsak engem, hanem még az ofőt is idegesítik.

- Csendet! - csitítja a társaságot Mrs. Modarson. Festett szőke haját egy csattal hátra tűzte, piros blúzt és fekete szűk farmernadrágot visel. - Bejelenteni valóm van, szóval figyeljetek! - mondja és a kezében tartott könyveket a tanári asztalra rakja. - Holnap új osztálytársatok érkezik. Segítsetek majd neki beilleszkedni és viselkedjetek rendesen vele. Nem akarok több panaszt hallani az osztályra! A tanáriban állandóan csak rátok panaszkodnak! Még csak egy hete vagyunk a suliban és ti több, mint 10 bejedzést kaptatok! Elég ebből 10. A! - mondja szigorúan és fáradtan leül a helyére. Komolyan sajnálom ezt a nőt, megértem, hogy belefáradt ebbe az osztályba, amit ezek művelnek. Itt van például Erwin Lawson, az a gyerek maga a káosz. Minden egyes órán kikészíti a benn lévő tanárokat. Visszabeszél, szemtelen, káromkodik, egy igazi rossz fiú, akiért oda meg vissza vannak a lányok. Én komolyan nem értem mit látnak benne a csajok... Szóval Erwin az egyik, de még ott vannak a barátai, akik semmivel sem jobbak, mint ő. Erwin legjobb barátja Jack Ston, akit nem érdekel más csak az izmai és a lányok, Liway Anderson, aki az osztály 2. bajkeverője, kis termete ellenére a fél osztály retteg tőle, Nicolas Steven, a laza srác, akit semmi és senki sem érdekel. Ők lenének az osztály ''jó gyerekei''. - Rendben nyissátok ki a könyveiteket a 113. oldalon. Folytassuk onnan, ahonnan tegnap abba hagytuk - mondja a tanárnő. A történelem az egyik kedvenc órám, de hála az osztálytársaimnak, vagyis az Erwin, Jack, Liway, Nicolas bandának és persze még azoknak, akik szívesen csatlakoztak hozzájuk az anyag felével sem végeztünk. 

Hatalmasat sóhajtottam, ma már nem tudom hányadjára. Minden napossá vállt ezek a semmilyen órák. Semennyire sem haladunk a tananyaggal. Hálát adok az istenek, hogy ez az utolsó évem itt. Az ebédlőbe tartottunk Lisával, mikor sajnos bele botlottunk a menőkbe. Név szerint: Erwinbe, Liwayba, Jackbe, Nicolasba, Mattbe, Zackbe és Davidbe. Az utolsó három a 10. B-be jár.

- Mi van geekok? - kérdezte öntelt hangon Liway. Lisa már épp visszaszólt volna, mikor fejcsóválva elhúztam onnan. Morogva követett, sose szerettem a konfliktusokat. Mindig kerülöm az ilyen helyzeteket, mert egy félős nyuszi vagyok, akit mindenki a sárba tiporna, ha nem lenne itt Lisa. - Csak nem beijedtetek? Fussatok csak pisisek!

- Gyere hagyjuk őket! - szóltam Lisára. Láttam rajta, hogy majd felrobban az idegtől, de tűrőztette magát miattam. Karon ragadtam és a titkos kis helyünkre a rajzterembe húztam. 

- Eli, ne hadd, hogy így beszéljenek veled azok a köcsögök! Soha sem fognak békén hagyni, ha hagyod magad! - szid le. Lehajtott fejjel hallgatom. Tudom, hogy igaza van és meg kellene védenem magam, de nekem ez nem megy. Nem tudok szembe szállni Liwayékkal... 

- Könnyű azt mondani Lis... én nem vagyok, olyan bátor, mint te... egy félős nyuszi vagyok - mondom, még mindig a padlót szugerálva. Hirtelen meleg, ölelő karokat érzek nyakam köré tekeredni.

- Akkor majd én megvédelek Elizabeth! - mondja édes hangon és szorosan magához húz. Érzem, ahogy arcom egyre melegszik és igen elvörösödöm. A szívem egyre gyorsabb ütemet folytat. Bőröm bizsereg, ahol megérint. Nem tétovázok visszaölelem és nagyot szippantok kellemes, virág illatából, ami mindig megbódítja szaglásom. Nem tudom miért, de napról - napra egyre jobban szeretem Lisát. Ő az egyetlen ember, akinek tényleg fontos vagyok, aki törődik velem...

_________________

Remélem tetszik! 

Folyt. köv. hamarosan...

-  ⓐⓝⓖⓔⓛ   ?⃝