𝒊𝒍𝒚𝒃 | 𝒈𝒊𝒓𝒍×𝒈𝒊𝒓𝒍

𝟛𝟛. 𝕗𝕖𝕛𝕖𝕫𝕖𝕥

𝔼𝕝𝕚𝕫𝕒𝕓𝕖𝕥𝕙 𝕡𝕠𝕧

- Ha igazgatóit kapok, esküszöm megkeserítem az életed! - suttogta halkan, s erősen megragadta csuklóm, mire feljajdultam. Trikóm ujja véres volt, amit végül az igazgatónő is észrevett.

- Na jó! Komolyan mi a francot műveltetek! - szegi közvetlenül nekünk a kérdést, mereven a vérző kezemre nézve. Kezeit keresztbe rakta, s magassarkújával kopogni kezdett a padlón, várakozva a válaszra. Fél szemmel Erwinre sandítottam, aki nyugodt arccal meredt az igazgatónőre. Nagyot nyeltem, mivel nem tudtam, hogy most az igazat mondjam, vagy inkább hazudjak. Ha az igazat mondom, akkor Erwin ígéretéhez híven "megkeseríti az életem", de ha hazudok, akkor a zaklatásomnak sosem lesz vége. Szóval mind a két eshetőséggel pórul járok. Az igazgatónő türelmetlenül meredt ránk, de egyikünk sem mukkant meg, s a kezeim is sajogtak. - Rendben látom nem akartok beszéni, akkor majd az igazgatóiban lehet megered a szátok. De Elizabeth kérlek menj el most a iskolai nővérhez, had lássák el a sérülésed! - utasított ellentmondást nem tűrő hangon. Bólintottam egyet, majd hátat fordítva a suli nővérkéhez sétáltam. Addig Erwin és az igazgatónő az irodába mentek. Kicsit kezdtem szédülni, de nem volt vészes a dolog és szerencsésen baj nélkül eljutottam a nővérszobába. Halkan bekopogtam, majd egy kedves hang szólt hogy bemehetek. Beléptem a kivizsgálószobába, a falak, szekrények, és az ágy is fehér színben pompáztak. Egy igazi korházi szobára emlékeztetett a hely. 

- Jó napot! - köszöntem földre szegve fejem. A nővérke kedvesen köszöntött, majd szeme azonnal megakadt vérző csuklómon. Hozzám sietett és az ágyra hessegetett. Leültem a helyre és felhúzta a pólóm ujját. Vágások fedték fehér bőröm, s a friss hegek véreztek. Figyelmesen megfigyelte a vágásokat, majd rosszallóan rám tekintet. Ajkamba haraptam hiszen szégyelltem. 

- Mi a neved kedveském? - kérdezte a kb. harmincas éveiben járó nő. Fekete haja fel volt tűzve fején. Fehér trikót és nadrágot viselt. 

- Elizabeth Parker - válaszoltam. A nő bólintott és elő készítette a kötszer és az elsősegélydobozt. 

- Gyere megmossuk a kezed - mondta és a mosdókagylóhoz vezetett. Megengedte a csapot és csuklóm alá tettem. A víz lemosta a vért csuklómról, s miután ez megvolt ismét leültet az ágyra, majd megtörölgette kezeim, s bekötötte kötszerrel az alkarom. - Mi történt Elizabeth? - kérdezte miután végzett az ellátásommal. Kerültem tekintetét, nem akartam beszélni, s ezt tudatára is adtam. - Értem, hogy ez egy nehéz időszak neked, de hidd el ez nem segít a problémákon. Ne bántsd magad drágám, ez nem megoldás. Ha valami bánt fordulj másokhoz, akár hozzám is nyugodtan. Megbeszéljük. Minden megoldódig egyszer, ne aggódj! - mondta és végig simított karomon, egy bíztató mosoly kíséretében.  

- Köszönöm... de most már mennem kell az igazgatónő már biztosan vár - mondtam, s felálltam.

- Hm rendben van drágám. De jövőhéten kérlek gyere be ismét hozzám - mondta komoly arckifejezéssel. Minden bizonnyal ellenőrizni akar. Bólintottam, s kisétáltam a teremből és az igazgatói irodába indultam. A szívem a torkomban dobogott, s kezeim izzadtak a félelemtől. Még sosem kellett az igazgatóiba látogatnom, mivel nem vagyok az a fajta diák, aki behívogatnak. Elég félelem keltő az igazgatói egy olyannak, mint én. A terem előtt állva halkan bekopogtam, s hallva az igazgatónő hangját, lassan becsoszogtam a helységbe. Tipikus iroda volt. Egy jó nagy íróasztal a közepén, az asztal mögött a nő nézett rám, míg előtte volt két szék, de az egyiken már helyett foglalt általam annyira imádott srác, Erwin Lawson. Leültem a mellette lévő székre, és majd kiugró szívvel vártam a történéseket.