𝒊𝒍𝒚𝒃 | 𝒈𝒊𝒓𝒍×𝒈𝒊𝒓𝒍

𝟚𝟟. 𝕗𝕖𝕛𝕖𝕫𝕖𝕥

𝔼𝕝𝕚𝕫𝕒𝕓𝕖𝕥𝕙 𝕡𝕠𝕧

Tudom azt mondtam, hogy nem akarok a srácokkal tartani, de mostanra egyáltalán nem bánom, hogy velük jöttem. Őszintén bevallom tartottam tőlük, azt hittem, hogy bunkók lesznek azok a tipikus rossz fiúk, de kellemeset csalódtam. Kiderült, hogy elég jófejek, sőt nagyon klassz velük lógni. Nem hittem volna, hogy ilyen jól kijöhetek az ilyen menő srácokkal, eddig mindig én voltam a nyomi, stréber lány, akit senki nem hív sehova, de talán ezzel az új barátsággal ez a jelző leragadhat rólam és végre több önbizalmam lenne barátkozni másokkal. A szürke kisegérből végre lehetnék valaki... 

- Hé, Liz - szólít váratlanul Michael, mire egy kissé elbambult ábrázattal rá emelem tekintetem. - Nagyon elbambultál, minden oké? - kérdezi mosolyogva nagy kezével vállamat simogatva. Zöld szemei szinte csillognak a boldogságtól. Olyan életvidám és optimista, egy igazi kisgyerekre emlékeztet a viselkedésével.

- Oh, minden oké, Mikey csak egy kicsit fáradt vagyok - mondom, teljesen elkergetve előbbi gondolataim. Néha komolyan elszoktam bambulni, s nem is veszem észre, hogy egy társaság kellős közepén vagyok.  

- Nem má' hogy elfáradtál, hiszen még nem is buliztunk! Fiatal még az éjszaka az alváshoz, Liz - dorgál meg Luke. Szemeimet megforgatom. Luke néha az idegeimre megy az állandó parancsolgatásaival. Ő az a fajta srác aki szereti kezében tartani a dolgokat. Egy kicsit egoista, de szerethető.

- Luke nekem holnap suliba kell mennem, nem lehetek kint 3-ig, ahogy ti - mondom egy sóhajtás közepette. 

- Jaj el is felejtettem, hogy egy stréber vagy - mondja gúnyosan, mintha ezzel megtudna bántani, már rég megszoktam az ilyeneket.

- Fogd be Luke Eli-nek igaza van - áll ki mellettem - újra - Seb. Hirtelen felém fordul, s mosolyogva megrázza a fejét. - Ne is figyelj rá Eli, megértjük, ha menni akarsz - legalább Seb megérti a helyzetem, olyan aranyos. Halásan mosolygok rá. - Persze  haza mehetsz miután ettél velünk és megtanultál gördeszkázni - vigyorodik el, s a halás mosolyom hitetlenkedésbe fullad. Tudniillik rólam egyáltalán nem vagyok jó az ilyesfajta sportokban. Jobban mondva semmijen sportban sem jeleskedem. Kész katasztrófa vagyok ilyen téren. Inkább az otthon ülős típus vagyok, aki kerüli a veszélyes dolgokat. Srácok látva rémült arcomat elkezdek röhögni.

- D-de tudod jól, hogy nagyon ügyetlen vagyok a végén még kitör a nyakam, vagy a súlyos osztályon végzem... - mentegetőzöm, fejemben ezer meg ezer kifogást keresek. Seb nagy kezei újra megtalálják vállam, s biztatóan cirógatni kezdi azt. 

- Nyugi Eli, itt vagyok nem hagyom hogy bármi bajod essék. Bízhatsz bennem, ígérem - néz mélyen szemeimbe. Kicsit megnyugtatott, de vannak kétségeim. De lehet csak újra túlzásba viszem az egész aggódást, talán mert túl nehéz megbíznom másokban. 

- Gyerünk Liz, menni fog - noszogat Mikey is. Ajkamba harapok, talán megkéne próbálnom, de mi lesz ha...? 

- Igen El, segítünk. Igaz senkit sem tanítottunk még deszkázni, de tuti jó tanárok vagyunk - mondja Ashton félre billentve fejét, ami tök cukivá teszi. Calum-ra pillantok, aki csak csendben figyeli a történéseket. 

- Gyáva nyuszi vagy? Vagy egy igazi kemény csaj, Elizabeth? -  teszi fel a kérdést, gúnyosan kiejtve nevem a végén.  Barna szemei  kihívás szerűen villannak egyet. - Na mi lesz? Ha megfutamodsz inkább menj haza és majd akkor gyere vissza a nagy srácokhoz, mikor már felnőttél és nem vagy egy félős kislány - mondja vállat vonva. Szám tátva marad, s megsértődve felé indulok és kikapom kezeiből a deszkáját. Szemöldököm kihívóan felemelem. Elegem van hogy kislánynak neveznek.