𝒊𝒍𝒚𝒃 | 𝒈𝒊𝒓𝒍×𝒈𝒊𝒓𝒍

𝟚𝟚. 𝕗𝕖𝕛𝕖𝕫𝕖𝕥

𝔼𝕝𝕚𝕫𝕒𝕓𝕖𝕥𝕙 𝕡𝕠𝕧

Végre vége a mai suli napnak is! Már alig vártam ezt a percet, kész káosz volt a mai nap. Jó is volt, de főként inkább rossz. Lett egy új "fiú barátom", akiben még nem bízom meg teljesen és az egyik menő öccse, akit ki nem állhatok. És a rossz, hogy magamra haragítottam Kim-t - de kajak nem tudom miért haragszik rám -, Lisa egyáltalán nem dumál már velem, Veronica halálosan beleszeretett egy fuck boy-ba, Sandy és Diamond pedig Veronica-val átálltak a menőkhöz. Hát ha így vesszük rémes napom volt, de fő, hogy túl éltem és még mindig talpon vagyok, ami kész csoda.

A szekrényemhez siettem, hogy minél előbb eltűnhessek a pokolból... khm akarom mondani a suliból. Táskámba dobáltam a cuccaim, majd hátra kapva azt, a kijárathoz indultam. Már csak páran voltak a folyosón, ezért nem éreztem magam, olyan rosszul és a szívem nem akart minden egyes lépésnél kiugrani a helyéről. Épp a táskámba kutakodtam a telefonom és fülhallgatóm után, mikor észre vettem Lisa-t. Egyedül volt és valami nagyon érdekes lehetett a faliújságon, mivel azt nézegette pislogás nélkül.

Oda menjek? Vagy inkább kerüljem ki és tegyek úgy mintha észre sem vettem volna? Mi legyen? Teljesen kétségbeestem, nem tudom, hogy döntsek. Egyrészt hozzá akarok menni és beszélgetni vele, de ugyan akkor félek. Mi van ha egy szót sem tudok kinyögni, ha csak egymást bámulva méregetjük egymást, mint két idióta? De hisz miket beszélek? Ő Lisa! A legjobb barátom! 

Mély levegőt vettem, bátorságot merítettem, majd szép lassan felé közeledtem. Nem észlelete, hogy felé tartok, annyira el volt foglalva a faliújsággal. Már tényleg érdekel, hogy mi van ott. 

- Szia, mit nézel? - kérdeztem meg teljesen nyugodtan, mintha semmi sem történt volna köztünk az elmúlt pár hétben. Összerezzent megszólításomon, de szerencsémre nem küldött el. Mosolyogva fordult meg, hogy egymás szemeibe nézhessünk. 

- Szia! Áhh semmi különöset csak megláttam itt ezt a plakátot - mutat a plakátra, amin valami tudományos verseny van. 

- Téged érdekel a tudomány? - kérdezem fejemet oldalra billentve, mire elpirulva füle mögé simítja egyik szőke tincsét. Ezek szerint igen.

- I-igen... már régóta érdekel, csak eddig soha nem foglalkoztam vele igazán - közli halkan, s vállat von.

- Miért nem mondtad? Tudtam, hogy szereted a fizikát, kémiát és a biológiát, de nem gondoltam, hogy ennyire - rázom meg a fejem mosolyogva. Lisa mindig is kitűnő tanuló volt. A fizikában, kémiában mindig jeleskedett és kitűnt. Örülök, hogy talált valamit, ami érdekli, mivel ő nehezen illeszkedik dolgokhoz, de ugyan akkor bánt is a dolog, mivel sose mondta nekem el ezeket a dolgokat. Azt hittem mindent megosztunk egymással, én támogattam volna ebben, ha igazán ezt szeretné!

- Nem hittem volna, hogy érdekel téged ez, hiszen sose szereted ezek az órákat - nevet fel kínosan. Igaza van, utálom a kémiát... nem nekem való a tudomány.

- Én nem szeretem, de TE igen. Minden érdekel, ami veled kapcsolatos Lisa... nyugodtan elmondhattad volna - mondom szomorkás mosoly kíséretében.

- Sajnálom... de most már tudod - mondja és félkarral megölel, szomorkodásomat látva. Olyan jó újra a karjaiban lenni, beszélgetni vele. Együtt tölteni az időt. Hiányzott Lisa, nagyon is.  

- Lisa? Mi történt velünk... mármint miért nem beszélgetünk? - kérdezem mikor már kezdünk kifogyni a beszélgetési témákból. Pedig annyi mindent meg kell beszélnünk, nem is tudom, hogy hol kezdjem. - Tényleg nem zavar, hogy... tudod... a lányok... - olyan nehéz erről beszélni vele.