𝒊𝒍𝒚𝒃 | 𝒈𝒊𝒓𝒍×𝒈𝒊𝒓𝒍

𝟙𝟠. 𝕗𝕖𝕛𝕖𝕫𝕖𝕥

𝔼𝕝𝕚𝕫𝕒𝕓𝕖𝕥𝕙 𝕡𝕠𝕧

- Na baba ideje fel kelni, hasadra süt a nap - susogta Kim közvetlenül a fülembe. Puha ujjait éreztem köldökömnél, amint körkörös mozdulatokkal cirogat ott. Szemeimet csukva tartottam és élveztem a reggeli kényesztetést. Eszemágában sem keltem volna fel, olyan kényelmes volt így. Egy jóideig még el lettem volna az ágy meleg, puha lepedőiben, de Kim, aki ébreszgetni póbált csak nem adta fel. - Na álomszuszék már lassan 11-et üt az óra és még reggelit is készítettem, amit meg kéne ennünk - nyagadt tovább és puszikat hint arcomra. Elnyávogok valamit, miszerint még nincs kedvem felkelni. - Na jó te akartad! Eddig szelíd voltam, de ha szépszóval nem lehet, hát akkor bevettem a csikiző szörnyet az majd felébreszt - mondja ördögi mosollyal és hirtelen ujjai heves csiklandozásba kezdenek. Nevetve hesegetem el kezeit, de elég gyengének bizonyulok és nem tudom teljesen háritani a támadást. Könnyeim kicsordulnak és nevetésem az egész házban zeng, Kim kuncogásával együtt. 

- O-oké feladom.. cs-csak hagyd abba... - kérlelem hánykolódva. Kim végül megkegyelmez és abba hagyja csiklandozásom. - Ahjj Kim még aludni akarok... - sopánkodok tovább ajkaimat lebigyesztve hátha megesik rajtam a szíve és visszatérhetek az ágyba szundikálni. Kim nagyon makacs és ujjaival újra megtámadna, de gyorsan felpattanok az ágyból. 

- Nem gondoltam volna, hogy ilyen álomszuszék vagy, baba - vigyorog és közelít felém. Hátrálni próbálok, de Kim túl gyors és derekamnál fogva magához ránt. - Gyere menjünk reggelizni és azután kitalálhatnánk valami programot mára. Elmehetnénk a közeli városba plázázni. Mozizni is elmehetünk, ha van kedved hozzá! A vidámpark szerinted nyitva van? Van itt egyáltalán vidámpark? És állatkert? Cukrászdába és éterembe is akarok menni! A fagyihoz még túl hideg van, nem? - sorolja fel terveit. Alig fogom fel szavait, olyan gyorsan hablatyol. Mégcsak reggel 10 van és Kim már az egész napot megtervezte.

- Huh, Kim most ébredtem fel és te már egyből rám zúdítod az egész mai napi terved! Előszöris rendbe kell szednem magam, még pizsiben vagyok - mutatok végig magamon, egy fekete hálóing van rajtam, ami combomig ér és elég vékony. Nem is értem miért pont ezt adta rám Kim. - Éhes vagyok és szerintem haza is kéne mennem, hogy szóljak még élek - merengtem el hajamba túrva. A szüleim szerintem nem aggódtak, hogy tegnap nem mentem haza, de szólni kéne nekik, ha ma is kimaradok hazuról és Kimmel tartok ki tudja hová.  

- Oké-oké, lehet egy kicsit túl izgatott vagyok - kuncogja el magát. Még hogy kicsit izgatott? Olyan mintha cukorral tömött kisgyerek lenne, aki fel van teljesen pörögve. - Jó akkor menjünk reggelizni és közben megbeszélhetjük a mai programot, így jó lesz? - kérdezi és csuklómnál fogva rángatna le az ebédlőbe, de lábaim földe gyökereznek. Kim felvon szemöldökkel pillant rám. - Miért álltál meg? Éhes vagy, nem? - von kérdőre.

- Éhes vagyok, de nem mehetek így le - nézek le magamra, utalva ezzel a ruházatomra. Kim elvigyorodik és elengedi csuklóm, hogy kezével végig tudjon simítani derekamon. Az érintésétől kiráz a hideg, de jó értelemben. A tegnapi eseményeket jutatja eszembe, amikor mi... 

- Miért piros az arcod, baba? Mire gondoltál? - kérdezi, megint azzal a pimasz mosolyával. Jól tudja mire gondoltam, de tovább cukkol. Elfordítom paradicsom piros fejem és inkább az ablakon lesek ki. - Semmi baj nincs a ruháddal, nyugodtan lejöhetsz! Majd reggeli után átöltözhetsz - válaszolja és megpuszilja arcom. 

- De kínos lenne így lemenni... a nagyid - keresem tovább a kifogásokat, de Kim ujjai az ajkamon csendre kényszerítenek. 

- Ne aggódja már folyton, ilyen kis dolgok miatt! Mindent túl bonyolítasz, ez egy kicsit kezd idegesíteni Eli! - tudom néha elég idegesítő szoktam lenni, de nem tudom megállni, hogy ne kössek valamibe, ami nem tetszik nekem. - Na menjünk már végre, éhen halok! - mondja egy sóhajtás kiséretében és szószerint lelökdös az ebédlőbe. Ámuldozva nézek végig az asztalon. Minden található ott, ami egy villásreggelihez kell: bacon, tükörtojás, friss kenyér szeletek, lekvár és még sorolhatnám. És az illatok valami ínycsiklandózó. - Ülj le! Ne állj ott, mint egy szobor ezt mind el kell fogyasztanunk, mert a nagyim dühös lesz - vigyorog és kihúza nekem a maga melletti széket. Lassú léptekkel megközelítem az asztalt, majd félénket helyet foglalok.