𝒊𝒍𝒚𝒃 | 𝒈𝒊𝒓𝒍×𝒈𝒊𝒓𝒍

𝟙𝟝. 𝕗𝕖𝕛𝕖𝕫𝕖𝕥

𝔼𝕝𝕚𝕫𝕒𝕓𝕖𝕥𝕙 𝕡𝕠𝕧

Lehet az elején, tényleg jó ötletnek tűnt ez az egész, de minden egyes lépéssel egyre inkább inába száll a bátorságom. Szorosan tartom Lisa csulkóját, de nem annyira, hogy fájjon neki. Csendben követem engem, nem tiltakozik, pedig egy kicsit örülnék neki. Talán több alkoholt kellett volna innom... könnyebben menne a vallomás. De ha már elrángatam nem vonulhatok vissza. 

Mély levegőt veszek, próbálom összeszedni a gondolataim. Nem akarok sületlenséget mondani. A teraszhoz érve magammal szembe állítom Lisát. Zöld szemeivel kiváncsian vizslat, mintha azt akarná kideríteni mi is jár a fejemben. Ha lehetséges még idegesebb leszek. Egyszere félek, izgulok... és egy kicsit megkönnyebbültnek is érzem magam. Legalább már túl leszek ezen és nem kell tovább titkolóznom előtte. Márcsak abban reménykedem, hogy elfogad. 

- Lisa... tudod, hogy te vagy a legfontosabb ember a számomra. Mindig számíthattam rád... mindig mellettem álltál jóbban, s rosszban egyaránt. Annyira örülök, hogy megismerhetelek, hogy az életed része lehetek... Nélküled egyszerűen el sem tudnám képzelni az életem... te vagy a mindenem, Lisa... te jelented nekem a fényt a sötétségben... nélkülözhetetlen vagy számomra. A mosolyod... nem a lényed miatt élek... - mondom remegő hangon, szemeimben gyülekeznek a könnyek, de nem engedek nekik utat. Ökölbe szorítom tenyerem és gondolatban bátorítom magam, hogy végre elmondjam neki az annyi éven át őrzött "titkomat".

- Eli mit akarsz ezzel mondani? Te is nagyon fontos vagy nekem, de nem értelek... - néz rám azokkal a gyönyörű zöld szemeivel. A szívem a torkomban dobog... és annyira megszeretném újra csókolni, de nem lehet.

- Örülök, hogy a barátodnak tartasz.... de én már nem csak a barátod szeretnék lenni.

- Mi? - értetlenkedik mondandómon. Torkomat megköszörülöm, hogy ezutáni szavaim érthetőek legyenek. Félek, de már nem futamodhatok meg.

- Szeretlek Lisa. Teljes szívemből szeretlek és ez napról napra egyre erősebb... ez az érzés. Szerelmes vagyok beléd! - mondom szemeimet az ővébe mélyesztve, hogy szavaim hatásosabbak legyenek.

Hallgat. Nem mond semmit. Csak néz rám, és én ő rá. Nem bírok megmozdulni. Várom a reakcióját, de semmi. Kínozz ez a csend. Egyenesen megöl. Aztán halványan elmosolyodik. De ez nem az a különleges Lisa mosoly, amivel Nick-re is tekintett.

- Elizabeth... - suttogja nevem, de nem úgy ahogy azt általábban szokta. Hiányzik a hangjából az a különleges boldogság. - Nem tudom... mit is kéne most mondanom... én... - mondja akadozva. Keresi a megfeleő szavakat, amikkel engem biztos, hogy összetör, de felkészültem erre. - Én... nem érzek így... sajnálom, de nem szeretlek - mintha a szívembe tőrt szúrtak volna, olyan fájdalmas ezeket a szavakat hallani. - Mindig csak barátnak tartottalak... nem sejtettem, hogy te ezzel nem így vagy... Eli én nem ítélek el... a barátnőm vagy és ez nem változik meg, remélem... lehet nem szeretlek úgy, de te vagy a legjobb barátom és nem akarlak elveszíteni! - lép közelebb és karjait körám fonja egy nagy ölelésbe von. Könnyeim eláztatják ruháját. Tudtam, hogy ezt mondja majd... csak barátok. Az is jobb, mint a semmi, nemigaz? Lassan elhúzódik és megtörli könnyes szemeim. - Sajnálom Elizabeth... - tenyerével végig simít arcomon.

- Semmi baj... ö-örülök, hogy a barátod maradhatok - mosolygok, de szemeim bánatosabbak nem is lehetnének. Túl vagyok rajta... bevallotam neki... elfogadott, hogy a saját nememhez vonzódom, de ő nem szeret engem... Vége az álmodozásnak ez a valóság... a kegyetlen valóság, ahol Lisa és én csak barátok maradhatunk.