𝒊𝒍𝒚𝒃 | 𝒈𝒊𝒓𝒍×𝒈𝒊𝒓𝒍

𝟚𝟡. 𝕗𝕖𝕛𝕖𝕫𝕖𝕥

𝔼𝕝𝕚𝕫𝕒𝕓𝕖𝕥𝕙 𝕡𝕠𝕧

- Te mit keresel itt? - morogta Erwin gúnyosan, de ugyanakkor meglepetten. Egy hang se jött ki a számon, mintha gombóc keletkezett volna a torkomban, ami megakadályoz, hogy bármit is mondjak.... Kezeim, lábaim úgy remegtek, mint a nyárfa levél. Azt sem tudom mit tegyek. Senkivel sem akartam találkozni, pláne vele nem! Miért nem tűnhetek el csak úgy, mintha itt sem lettem volna?! - Megszólalsz még ma?! Süket vagy? - kérdezte egyre ingerültebben, majd csuklómat kezei közé szorította és úgy fordított maga felé. Rémülten a szemeibe néztem, még a szájamat is elfelejtettem bezárni. Végig nézett rajtam, s hirtelen vigyorogva megingatta a fejét. - Jézusom csak azt nem mond, hogy ti lefeküdtetek? Ez kurvára undorító, de ugyanakkor röhejes is! - gúnyolódott nagyokat hahotázva, én meg legszívesebben szégyenemben a földallá süllyednék. - Mármint, hogy mert hozzád érni? Komolyan nem értem mit lát rajtad az öccsém... hiszen egy senki vagy, egy elcseszett lúzer! - mondja arcomhoz hajolva. Szemeimet összeszorítva elfordítom arcom. Zavar, hogy ennyire közel vagyunk.

- Ké-kérl-kérlek hagy elmenni... - mondom szaggatottan, mire röhögve hátrál pár lépést, de még mindig szorosan tart. 

- Hát mégis tudsz beszélni? Azt hittem néma vagy és egyébként hova sietsz? Nem szép dolog csak úgy elsétálni az esti kalandok után - ajkamba harapok, hiszen ebben az egy dologban igaza van. Tényleg elég köcsögség tőlem így lelécelni a történtek után, de óriási bűntudatom van. Nem tudnék mosolyogni Seb-re, mintha mi sem történt volna. Egyáltalán nem merném megmondani neki, hogy megbántam a dolgot... 

- Engedj el! - mondom erélyesebben, s kirántom csuklóm szorításából. Hirtelen kinyílik mögöttünk az ajtó és egy álmos Seb lép ki egy szál fekete boxer alsóban. Szemeit törölgeti, majd rám néz - de én azonnal elfordítom tekintetem, - s tekintete végül testvérén állapodik meg.  

- Mi folyik itt? Mi ez a kiabálás? - kérdezi morcos hangon. Erwin elröhögi magát, de úgy, hogy még a könnyei is kicsordulnak. - Mi bajod van? - kérdezi Seb felvont szemöldökkel. 

- Öcsém, te komolyan lefeküdtél ezzel itt? - mutat rám, de úgy beszél rólam mintha nem mellette állnék. - De hogy a faszomba történt? Tuti leitatott a csaj! Mert én józanan nem érnék hozzá! - mondja, mire Seb kezei ökölbe szorulnak.

- Fogd be a szád Erwin! - rivall testvérére. Szemei már vérben forognak, s attól félek azon nyomban egymásnak esnek. Kétségbeesve nézek rájuk.

- Hé, nyugi csak szórakozom! Nem kell azonnal felkapni a vizet - védekezik maga elé emelve kezeit. - De azt áruld már el legalább jó volt az ágyban? - fűzi még hozzá provokáló hangon, mire Seb-nél elpattan a húr és Erwin-nek ront. 

- Mondtam, hogy nem merj így beszélni Eli-ről! Mi bajod van vele?! Had már békén! - ordítja, s gyomorszájon üti, mire remegő hangon rájuk szólok. A végén még megölik egymást.

- E-elég legyen! - kiáltom, mire Seb tudomást véve rólam, felém fordul. Könnyeim kicsordulnak, már a sírás fojtogat. - Hagy-hagyjátok a-abba... ké-kérlek... - karjaimmal szorosan magamköré tekerem, mintha ezzel megtudnám magam vigasztalni.

- Eli sajnálom, kérlek ne sírj - kérlel lágy hangon, s közelebb sétál hozzám, de én hátrálok, mire végül nem próbál megközelíteni. - M-mi az...? - kérdezi megrémülve, zavarodott ábrázattal. 

- Hagyj békén... mo-most elmegyek - összeszedem magam, majd kikerülve a két testvért leszaladok a lépcsőn, s meg sem állok a kijáratig. Visszatartott könnyeim, most ezerszeresével hullanak szemeimből. Seb csalódott tekintete örökre az agyamba vésődött. Ezt is elrontottam. Lehetet volna egy fiúbarátom... erre persze hogy elszúrom. Annyira bánom a múlt éjszakát! Nem volt elég nekem, hogy összevesztem Veronica-val na meg Kim-mel, de még Seb-t is sikerült megbántanom. Kurva jó barát vagyok!