A MEGSZÁLLOTT || FRED WEASLEY ||

7. TALÁLKOZÁS EGY TITOKZATOS IDEGENNEL

Josaphine Morgan szemszöge

A hangja. Az a rekedtes tónus, ami annyira ismerős volt, mintha hallottam volna már valamikor. Nehezen tudtam beazonosítani, hiszen halkra vett annak erejét, amit gyanítom, hogy direkt csinált.

Az illata, ami megcsapott abban a pillanatban, ahogy mögém állt. Ugyan azt éreztem, mint amit az álmomban. Hihetetlen, hogy lehetséges ez? Kellemes férfias aroma volt ez, nem az a tömény, erős, hanem pont olyan, amit egész nap szívesen szagolgatnék. Teljesen elkábított vele.

Egy aprót előrébb lépett. Hallottam és éreztem is. A síri csendnek köszönhetően nadrágjának susogása jól kivehető volt, így tudtam, hogy mozgolódni kezdett. Arra viszont nem számítottam, hogy egyetlen lépés kellet ahhoz, hogy teljesen a hátamhoz simuljon, mert a hangja messzebbről hallatszódott. Mellkasa a hátamhoz ért egészen, szó szerint egymáson pihentek.

Éreztem, hogy a lábaimból teljesen kiment az erő, és hogy nem állok messze attól, hogy összeessek.

Szívének heves dobogását lehetett érezni a lapockámon. Nem okozok meglepetést, ha azt mondom, hogy az enyém is hasonlóan vert. Sőt, már szinte kiugrott a helyéről. Merlinem, mibe kevertem magamat?

Szaggatott levegővételeink kezdtek egyre jobban kiélesedni. Kapkodni kezdtem a levegőt, ahogy a pánik egyre jobban eluralkodott rajtam. Hogy lehettem ekkora hülye, miért kell mindig a fejem után mennem? Minek kellett nekem ide jönnöm? Veszélybe sodrom a saját életemet! Eljövök egy olyan emberhez, aki mániákusan kukkol és nem mellesleg kémkedik utánam, és akinek megadtam most minden lehetőséget, hogy megöljön, elraboljon vagy megerőszakolhasson.

Egy ujj siklott végig csípőm oldalán.

- Ne félj. - suttogta fülem mellett. Ereztem az arcomon, ahogy kifújta orrán a levegőt. A meleg fuvallat miatt, azon nyomban kirázott a hideg.

Nagyot nyeltem és benedvesítettem kiszáradt ajkaimat.

- M-mit akarsz tőlem? - dadogtam akarva - akaratlanul is. Hangom cserben hagyott, olyan vékonyan csengett, mint egy kisegérnek.

Türelmesen vártam válaszát, de miután percek múlva is szótlanul állt mögöttem, betelt nálam a pohár. Sietve léptem előre egy nagyot, majd megfordultam és gyorsan kihúztam zsebemből a pálcámat.

- Lum... -

- Capitulatus!

Ennyi kellett ahhoz, hogy teljesen kétségbeessek. Ahogy a pálcám kirepült a kezemből, azonnal védtelen lettem vele szemben. Ez volt az egyetlen esélyem. Apálcám használatával és talán néhány varázslattal könnyen le tudtam volna leplezni kilétét.

A rettegés az arcomra még jobban kiült ahogy rájöttem, hogy a pálcám nála van.

- Mit akarsz tőlem? - ismételtem meg a kérdésemet és emeltem fel a hangom, ami kissé zavarónak hatott, a néhány perces csend után. - Áruld el, hogy mégis ki a fészkes fene vagy!

Hallgatott, egy szóval sem méltatott. Tekintetét ismét éreztem magamon, ami engem még jobban felhúzott. Ez már súrolja a pofátlanság határát!

- Ezért hívtál ide? Meg se fogsz szólalni, csak bámulni fogsz? - kérdéseimet elnyelte a sötétség. Komolyan mondom, mintha a falnak beszélnék. Megráztam a fejem lemondóan és keserűen felnevettem. - Add vissza a pálcámat, és felejtsük el ezt az egészet. Ne raboljuk feleslegesen egymás idejét! Menj vissza a haverjaidhoz és nevessetek jót rajtam, úgy is...

A szavak csak úgy ömlöttek belőlem kifelé, és valószínűleg folytattam is volna tovább, ha időközben nem érzek meg két meleg tenyeret az arcomon. Nem is vettem észre, hogy elmozdult a helyéről. Megdermedten álltam az ismeretlen előtt, majd mikor feleszméltem arra, hogy mit is csinál, kezeimmel a mellkasánál fogva el toltam magamtól.

- Ne nyúlj hozzám! - csattantam fel mérgesen, közben hallottam, hogy az előttem álló fújtatott egyet. - Azt hitted, hogy holmi cafka vagyok, akit pár szép szóval és hazug ígérettel elcsábíthatsz, utána meg lefektetheted? - kérdeztem tőle, hangomon érezni lehetett a cseppnyi gúny és sértettség egyvelegét. - El kell, hogy keserítselek, velem ez nem fog sikerülni!

- Egyáltalán nem erről van szó. - mondta olyan halkan, hogy a füleimet rendesen hegyeznem kellett, hogy megérthessem. - És nem vagyok hazug, minden egyes szó igaz volt! - hangját talán közelebbről hallottam.

- Miért pont én? - kérdeztem tőle pont azt, ami a legjobban foglalkoztatott. Már egy jó ideje próbálok rá jönni arra, hogy még is mit láthatott meg bennem, ami ennyire megfoghatta őt.

- Nem tudom. - jött a tömör válasz, ami szépen kifejezve sem volt kielégítő. Szemeimet megforgattam és úgy döntöttem, hogy jobb, ha inkább itt hagyom. A pálcám se érdekelt jelen pillanatban, majd valahogy vissza juttatja hozzám. Nem érdekel. Nézzen mást hülyének, ne engem!

Morgolódva indultam volna el afelé amerről jöttem, de nem jártam sikerrel.

A fiú a két kezét a derekamra téve állított meg. Halkan zihált, a mentolos lehelete egészen közelről csapódott az arcomhoz. Megrekedt bennem a levegő, a szívem kihagyott egy ütemet, amikor közelebb húzott magához.

- Hallgass végig, kérlek! - kérte tőlem a fülembe suttogva. Hallottam, ahogy nyelt egyet, majd miután észrevette, hogy nem mozdulok, megköszörülte a torkát és folytatta: - Én sem értettem az elején, hidd el. De...egyszer csak feltűnt hogy, nem olyan vagy, mint amilyen régen voltál. - súgta, miközben óvatosan még közelebb húzott testéhez. - Láttam, hogy napról-napra egyre jobban magadba fordulsz aztán...nem sokkal később tudtam meg, hogy...- fejezte be hirtelen túl feltűnően a mondatot. Tudtam, hogy mire gondol. Kezei vigasztalóan kezdték simogatni a derekam, amire rögtön megfeszültem. Észrevette a reakciómat és sóhajtva abba hagyta mozdulatát. - Vágyom rád. - suttogva vallotta be, talán magának is most először hangosan. Szemeim elkerekedtek, az ajkaim pedig a döbbenettől elnyíltak egymástól. - Engedd, hogy megmutassam mennyire! Találkozzunk! Megmutatom neked, hogy visszatudom hozni azt a boldog lányt, aki annyira hiányzik nekem és sokan másnak. Csak engedd meg...kérlek! - és én, mint akit hipnotizált volna szavaival, beleegyezésül rögvest rábólintottam. Fogalmam sincs, hogy észre vette-e vagy sem a válaszomat, reménykedtem benne, hogy igen, ugyanis nem hiszem, hogy meg tudnám ismételni. Remegtem karjai között és ez akkor sem maradt abba, miután a fiú elengedte a derekamat. - Ezt pedig vésd jól az eszedbe: újra látni akarom gyönyörű mosolyodat, és mindent megteszek azért, hogy én láthassam először.

Ahogy emlékeztetett engem korábbi ígéretére, végig simított arcomon és kezembe nyomta a pálcámat. Majd aztán, mint aki jól végezte dolgát, kikerült és a sötétségbe tovább sétálva elment arra, amerről valószínűleg jöhetett. Én viszont még ott maradtam jó pár percig, míg egészen fel nem tudtam fogni a történteket.

Merlin szent szakállára... azt hiszem, hivatalosan is kijelenthetem: elment a maradék józan eszem!