A MEGSZÁLLOTT || FRED WEASLEY ||

25. GIDEON BOSSZÚJA

Josaphine Morgan szemszöge

Fred szemeiben mérhetetlen mennyiségű harag zúdult fel, ahogy tüzetesebben megfigyelte a dagadó arcfelemet. Mutatóujját óvatosan végig húzta azon a területen.

- Hol van? Még lent van? - kérdezte karcos hangján.

Nem mondtam semmit, csak lehorgasztottam a fejem, direkt kerülve ezzel a tekintetét. Fred morogva egy szempillantás alatt talpra állított engem, aztán ő is felállt.

Hangos zihálást hallottam meg valamerről, amitől akarva akaratlanul is összerezzentem. De szerencsére csak Katie és George volt az.

Katie tágra nyílt szemekkel nézte a könnyektől nedves arcomat.

- Nem lett volna szabad ott hagynom vele téged. - mondta barátnőm hadarva, miközben szorosan magához húzott. Miután pedig elhúzódott, újra az arcomra meredt. - Kiherélem, komolyan mondom, megölöm!

- Mi a franc történt? - George összezavarodottan érdeklődött Frednél, de ő rá se figyelt testvérére. Mind végig magamon éreztem a tekintetét. - Ezt Oliver tette veled? - fordult ezúttal felém. 

Lassan bólintottam egyet, s letöröltem az újabb kibuggyanó könnycseppeket a szemem alól.

George és Katie tanácstalanul álldogáltak, és némán egymásra pillantgattak.

Még mindig túlságosan zaklatott voltam, jelenleg azt se tudtam eldönteni, hogy mi lenne a helyes, mit kéne csináljak. Féltem attól, hogy Oliver újra felbukkan majd, még inkább felpaprikázva, amiatt amit mondtam és műveltem vele. Remegtem egész testemben, a szívem a torkomban liftezett. Tudtam, hogy ha nem megyek fel most azonnal a szobámba, és nem fekszek le az ágyamba, akkor nagy valószínűséggel a testem nem sokára a padlóval fog egyesülni.

Katie észre is vette, hogy egyre csak sápadok elfele, ezért belém karolt és erősen tartva az oldalához vont.

- Felviszem a szobánkba. - nézett a srácokra. George bólintott, míg Fred felém lépett egyet.

- Majd én viszem.

A látásom már homályosodni kezdett. Megragadtam barátnőm karját, aki riadtan pillantott le rám. Már csak annyit tudtam kivenni, hogy valaki óvatosan az ölébe emelt. Ezután minden elsötétült körülöttem.

Fred Weasley szemszöge

- Én ezt nem értem. - motyogta George mellettem. - Miért csinálhatta ezt? - nézett rám, majd Katiere.

- Szerinted? - kérdezett vissza Katie zihálva. Igyekeznie kellett mellettünk, hiszen én már jó formán rohantam. Még jó, hogy a legtöbben még órán voltak, mert így legalább nem kell kerülgetnem senkit sem, és a tanárok felbukkanása miatt sem kellett aggódnom. - Egész órán kettejüket figyelte. Láttam mennyire féltékeny lett.

Míg George és Katie a miértekre keresték a választ, addig én még jobban felvettem a tempót. 

Mielőbb le kell fektessem az ágyába Joseyt, mert csak utána tudom megkeresni Woodot.

Minél többször néztem le a karjaim között ájultan pihenő lányra, annál inkább kétségbeesettebb és dühösebb lettem. 

Min mehetett akkor keresztül? Hol volt akkor az az átkozott Piton? Hiszen ott történt a terme előtt, nem igaz, hogy nem hallott semmit!