A MEGSZÁLLOTT || FRED WEASLEY ||

24. WOOD BOSSZÚJA

Fred Weasley szemszöge

Egymáshoz bújva feküdtünk a hatalmas baldachinos ágyon. Joseyt a derekánál fogva húztam mellkasomra, nyugtatóan simogattam és csókolgattam ott, ahol csak értem.

Még most is érzem, hogy milyen hevesen ver a szíve. Akárcsak az enyém. 

Minden egyes dobbanása a szívemnek, egy-egy néma köszönet azért, amiért ma este félig meddig, de nekem adta magát. 

Ezzel bebizonyította, hogy tényleg, teljesen megbízik bennem.

Lehunyt szemekkel éltem át újra és újra a fél órával ezelőtt történteket. Tudtam, hogy ez az este még egy jó darabig kísérteni fog engem.

- Lassan mennem kéne. - suttogtam halkan fülébe. 

De a szavaimnak ellent mondtam azzal, hogy ahelyett, hogy elengedtem volna, még inkább magamhoz öleltem. Puha, meleg bőre rásimult meztelen felsőtestemre. 

Josey szívem fölé apró motívumokat rajzolgatott ujjaival.

Bárcsak így maradhatnánk örökké.

- Nem akarom, hogy elmenj.

Vallomása miatt még inkább mellette akartam maradni.

Viszont a feszülő alsónadrágomban lévő férfiasságom nem igazán díjazta az ötletemet. Ha maradnék, nem hiszem, hogy bírnák magammal. 

Olyat művelnék vele idő nap előtt, amire ő még egyáltalán nincs felkészülve.

Nem szeretném, hogy félni kezdjen tőlem. Hogy úgy nézzen rám, mint ahogy tegnap este Oliverre.

Egy lassú mozdulattal a hátára fektettem, majd a könyökeimet a feje mellé támasztottam. Mosolygásra késztetett piruló arca. Mit meg nem adnék azért, ha láthatnám szemeit!

Lehajoltam hozzá, hogy újból megkóstolhassam mézédes ajkait. Josey készségesen azonnal visszacsókolt, ami miatt a gyomrom aprón bukfencezett egyet. A korábbi csókjainkhoz képest, ez tele volt érzelmekkel. 

Olyanokkal, amiket még nem vagyunk képesek bevallani egymásnak.

Egyszerűen akarom őt, mint barát, mint annál több. Azt akarom, hogy hozzám tartozzon. 

Ma este is egész vacsora idő alatt őt bámultam, s már az se érdekelt ha észreveszi. Rohadtul bepánikoltam amiatt, amit tegnap este műveltem vele. Belegondolni is szar volt, hogy netán ezzel az ostoba húzásommal mindent tönkretettem, ami az utóbbi időben elkezdett kialakulni köztünk.

De aztán mikor a klubhelyiségben megbeszéltük az egészet, egy hatalmas kő esett le a szívemről. Amiatt a fékezhetetlen öröm miatt, nem bírtam meglenni utána a helyemen. A szobánkba is fel alá járkáltam, egészen addig, míg George helyre nem rakott engem. Viszont akkor se bírtam megnyugodni, ezért úgy gondoltam jobban járok, ha mihamarabb elindulok.

Milyen jól is tettem!

Mert amint kiléptem a klubhelyiségből, azonnal megláttam, hogy Josey a folyosó végén álldogált.

A védelmező ösztönöm bekapcsolt, s már semmi másra nem vágytam, csak arra, hogy a karjaim között megóvjam mindentől és mindenkitől.

Josey az ujjait már rutinosan felvezette hajam közé, míg én derekát és arcát simogattam megállás nélkül.

Annyira észveszejtő volt, ahogy alattam nyögdécselt. Számtalanszor elképzeltem ezt a jelenetet, de ez, hogy most a valóságban is megtörtént, felül múlt minden képzeletemet.