A MEGSZÁLLOTT || FRED WEASLEY ||

1. A KEZDETEK

Reggel fáradtan nyitódtak ki szemeim. Életem legrosszabb napjáról álmodtam. Ismét.

Csak feküdtem baldachinos ágyamon és a plafont méregettem. Egyáltalán nem akartam vissza jönni ide. Mióta a szüleim nincsenek velem, azóta nem érzem teljesnek magam. Semmi értelmét nem láttam annak, hogy a padokban üljek. A nővérem, Sarah tehet arról, hogy itt vagyok. Ő győzködött veszettül engem, addig míg már meguntam a rizsáját és beleegyeztem. Ha ő nincs, valószínűleg én se lennék itt. Sőt az élők között sem.

Kényszerítettem magam hogy felüljek, azután hosszasan kinyújtózkodtam. Körbe pillantottam a szobában, ahol a szobatársam még húzta a lóbőrt. Nem akartam még rá is várakozni, így halkan elkészülődtem.

Lomhán lépkedtem a nagyterem felé, mert a korgó gyomrom oda vezetett. Újra a gondolataim közé vesztem és nem figyeltem semmire magam körül, aminek meg lett az eredménye.

- Nyisd ki a szemed Morgan, bazdmeg. - morogta az illető, aki nem más volt mint Draco Malfoy. Nem törődve vele és a kedvességével sétáltam tovább.

Első tanítási nap, hurrá. Régen mindig vártam a nyár végét, mert tudtam, hogy szeptember elsején már a Roxfort Expressre kell szálljak. De most? Legszívesebben a nővéremnél lennék a szobámban és nem foglalkoznék semmivel és senkivel. Csak sajnos ezt nem tehetem meg.

Kómásan sétáltam a nagyterembe és szemeimmel keresni kezdtem valami könnyű ételt, amit gyorsan elrágcsálhatok.

Hangos nevetésekre figyeltem fel, amik nem messze tőlem hangzottak el. A szokásos társaság együtt üldögélt és falatozott jóízűen.

- Sziasztok. - erőltettem meg hangom, miközben végig néztem rajtuk gyorsan.

Visszaköszöntek és Hermione kezdett volna el velem csevegni, de leráztam egy kis hazugsággal.

Aranyos lány, semmi bajom nincs vele tényleg, de most magányra van szükségem.

Szendvicsemet lassan megettem mire kiértem az udvarra és leültem egy messzebbre eső padra.

Figyeltem a diákokat, a boldogan ölelkező barátokat. Nem mondom, kicsit irigy voltam rájuk.

Egyiken sem látszódott, hogy meg lennének törve, egyik se érezte magát teljesen a padlón.

Csak én. Egyik pillanatról a másikra lettem boldog, nevetgélő lányból szomorú, depressziós szürke kisegér.

...

Visszafelé sétáltunk a vacsoráról szobatársammal, aki lázasan beszélt nekem valami kviddics meccsről és én igyekeztem rá figyelni. Katie nagyon jó barát volt, évek óta egy szobában vagyunk és hála merlinnek, elég jól kijövünk egymással. Félénken kérdezősködött a szüleimről, gondoltam azt hitte, hogy leharapom a fejét ha felhozza a témát, de nem történt semmi ilyesmi. Elmondtam neki mindent, ő pedig szomorúan magához ölelt.

- Tudod hogy rám számíthatsz Jo.

Hányszor hallottam már ezt a mondatot ez alatt a pár hónap alatt..

Miután lezuhanyoztam, bekuckóztam magam egy könyv társaságában az ágyamba. Katie már rég kidőlt, így nem volt mit csinálnom. Egyik kedvenc romantikus regényemet olvastam, mikor meghallottam az ablak felől néhány kopogást. Megijedtem és ismét a szobatársamra néztem, de nem akartam felkelteni. Biztos hallucinálok. Ám ekkor megint meghallottam a kopogást, de most hangosabban. Félve ugyan, de lassan kiszálltam meleg takaróm alól és lassan a zaj felé lépkedtem. Meglepődtem azon, ami ott fogadott.

Egy korom fekete bagoly állt a párkányon és gondolom arra várt, hogy kinyissa valaki előtte az ablakot. Ahogy már minden akadály nélkül megláttam, akkor vettem észre, hogy a lábára van erősítve egy boríték. Még is ki az aki ilyenkor küldd levelet?

Már épp fordultam volna meg, hogy szóljak barátnőmnek, mikor a bagoly huhogott egyet. Figyelmemet ismét rá szenteltem, mire a lábát felém nyújtotta. Kissé esetlenül levettem a sárgás papírt, utána megsimogattam ujjaimmal az állat fejét.

Már az ágyamon ültem, de még mindig nem nyitottam ki a borítékot. Lehet nem is az enyém.

Kíváncsiságom legyőzött és vállat vonva elkezdtem felnyitni. Egy kisebb cetli volt benne, amit kivettem és figyelmesen olvasni kezdtem.

Újra látni akarom gyönyörű mosolyodat.

És mindent megteszek azért, hogy én láthassam először.

Mi a szent szakállas Merlin!

Fred Weasley szemszöge

Egész nap csak őt figyeltem. Nem tudtam levenni róla szememet, egyszerűen képtelenség volt.

Csoda szép volt még így is, ahogy unottan piszkálgatta az előtte lévő könyvét. Pedig egykor ő volt az egyik legszorgalmasabb diák, akit ismertem. Elborzasztott a története a szüleiről, mérhetetlenül sajnáltam. Elképzelni se tudom, hogy min mehet most keresztül.

Vacsoránál is alig evett, pár falat után eltolta maga elől tányérját. Szemeivel laposakat pislogva végig nézett a hosszú asztalon. Pillantásunk egy másodpercre összeakadt, de elnéztem róla nehogy észre vegye, hogylázasan bámulom.

Mikor Katie is végzett az evéssel, együtt vonultak ki a nagyteremből. Végig vezettem rajta szememet mikor előttünk ment el. Tényleg látszott rajta, hogy fogyott bár ezelőtt se volt teltebb alkatú. Sóhajtottam egyet mikor végleg eltűnt szemeim elől, majd folytattam tovább az evést és a többiek hülyéskedését hallgattam.

Később mikor már a szobánkban voltunk, épp azon gondolkodtam, hogy miképp is tudnám felkelteni az érdeklődését irántam. Soha nem jutott volna az eszembe, hogy én egy olyan lánnyal szeretnék majd törődni, akivel jó ha pár szót váltottunk az évek alatt. Mikor látom ,vagy csak rá gondolok, érzem azt a láthatatlan kötelet ami magához húz. Bevallom, sok mocskos kép jelent már meg az agyamban, hogy miként is tenném a magamévá. Csókolni való szája az őrületbe kerget és előttem van az is, ahogy előttem térdel és..

- Valami gond van, tesó? Egész nap szótlan voltál. - George épp a fürdőből sétált kifelé, ezzel eloszlott előlem a mámorító kép.

- Nincs semmi, csak tudod... hosszú volt az út, fáradt vagyok. - hazudtam ikremnek. Rosszul éreztem magam, hogy titkolóztam a másik felem előtt, de mégse jött a számra az, hogy bevalljam neki, hogy mire is készülök.

- Akkor ideje lenne lefeküdni. - mondta, bár hallatszódott hangján, hogy már alig van magánál. Befeküdt az ágyába és ahogy mindig is lenni szokott, amint letette a fejét párnájára már aludt is.

A széken ülve futott át agyamon egy őrült gondolat. Mi van, ha pont ez a megoldás mindenre?

Író asztalomon halkan kutattam egy papír és egy penna után, amint ez megvolt, vissza mentem a helyemre. Mélyen átgondoltam az egészet. Féltem a következményektől, lehet nem is fog jól elsülni. De ha nem próbálom meg, akkor sose derül ki!

Leírtam azt a két sort ami egész nap a fejemben motoszkált és fekete baglyomat kiengedtem kalitkájából. Lábára rárögzítettem a borítékot és elsuttogva a címzett nevét, szabadjára engedtem.

Nem vagyok normális. Tényleg nem vagyok normális.

Kuncogtam magamon egy sort. Később mosolyogva aludtam el mert tudtam, hogy álmomban újra találkozok vele. Az én angyalommal.