A MEGSZÁLLOTT || FRED WEASLEY ||

27. SZENVEDÉLY

MEGLEPETÉS! 

Igen, jól látjátok. Tényleg meghoztam a következő részt. :D 

Egyszerűen nem bírtam megállni, hogy ne üljek le és kezdjek pötyögtetni. Először úgy voltam vele, hogy ma belekezdek, a héten meg majd valamikor befejezem.

De hát nem így történt, kész lettem vele. :D És itt az idő, hogy meglessétek, mert hát... 

Na, jó. Úgy is meglátjátok majd. ;) Majd jelezzétek nekem valahogy, hogy tetszett e nektek vagy sem, pls. c: 

Jó olvasást nektek. :*

- mature content -

Fred Weasley szemszöge

Itt állok, ledermedten, ölemben egy csodás lánnyal, aki a percek múlásával egyre türelmetlenebb lett.

Egész délután töprengtem azon, hogy mi lehet annyira sürgős, ami miatt találkoznunk kell. Nem mintha bánnám, alig vártam, hogy ide felé vehessem az irányt.

De most perpillanat azt kívánom, hogy bárcsak ne jöttem volna el.

Mit mondjak neki? Mondjam el az igazat vagy inkább hazudjak?

Ha bemesélek neki valamit, ami fedi a valóságot, azzal csak magamnak árthatok. Egy kis idő múlva úgy is rá jönne arra, hogy a fele se igaz annak, amit mondtam neki.

Viszont, ha bevallom, hogy én voltam... attól félek, hogy emiatt elriasztom őt magamtól. 

Nem bántam meg semmit. Oliver teljes mértékben megérdemelte azt, amit kapott. Mindent azért csináltam, hogy Josey biztonságban legyen, és hogy Wood elfelejtse őt egy életre. 

Tudom milyen, ismerem már annyira, és láttam is, hogy a sok feszültség, félelem és miegymás miatt, milyen következmények alakulhatnak ki. Tönkremenne, megint a padlóra kerülne. De ezt nem engedhetem. 

Elkezdett onnan felállni, nem hagyom, hogy újra visszaessen!

Nagy levegőt vettem, és felkészítettem magam a legrosszabbra, ami most akár be is következhet.

- Én voltam. - suttogtam, s lehunytam a szemeimet, várva arra, hogy Josey teljesen kiakadjon.

Éreztem, hogy ujjai megremegnek rajtam, amiket aztán lassan le is vett rólam.

- Engedj el. - követelte halkan, és megpróbálta levenni a lábait is a derekamról. De én nem engedtem. 

Megráztam a fejem, s kétségbeesetten még inkább a falra nyomtam. 

Ekkor meghallottam halk szipogását.

Sír?

- Édesem, hadd magyarázzam meg! - kérleltem, de hajthatatlan volt. Vállamnál fogva elakart taszítani magától, viszont én megragadtam csuklóit, és azokat is a falra szegeztem. Mellkasa rázkódott az enyém alatt, küszködött az ellen, hogy hangosan zokogni kezdjen.

- Hogy tehetted ezt? Miért? - hangja túl vékonyan hangzott.

- Miattad tettem. - elkeseredetten hallgattam sírását. - Kérlek, ne csináld ezt!

- Épp ez az. - nevetett fel hamiskásan. - Minden az én hibám. Oliver miattam fekszik a gyengélkedőn. - sóhajtotta. - Élt bennem egy apróbb remény, hogy nekem ehhez semmi közöm nincs, de... most már az is elszállt.