A MEGSZÁLLOTT || FRED WEASLEY ||

8. CASANOVA

Fred Weasley szemszöge:

A klubhelyiség nappalijába tömörült be szinte az egész Griffendél. A pocsék időnek köszönhetően nem volt más választásunk, mint hogy itt bent töltsük el a már szabad délutánunkat.

- Szerinted is így van, Fred? - hallottam meg Lee vidám hangját mellőlem.

- Mi? Ja, aha. Szerintem is. - bólogattam serényen.

Fogalmam sincs arról, hogy miről is lehet szó. Testben itt voltam, de lélekben már egész máshol jártam. Vagyis, ha pontosabban akarok fogalmazni, akkor...másban. 

Szemeim itták az elém táruló lélegzetelállító látványt. Josey nem messze ült tőlem, egy vastag könyv társaságában az egyik fotelba kényelmesen letelepedett. A nyüzsgés ellenére hallottam minden egyes sóhaját, a lapok sercegését, ahogy a másik oldalra hajtott. Fogadni mernék, hogy valami izgalmasabbat olvashat, hiszen arcán az érzelmek percenként változtak. Legszívesebben odamentem volna hozzá, és lecsókoltam volna homlokáról a ráncokat, végig simítanám piruló arcát, fognám apró kezecskéit.

Sokszor meglepődök magamon, hiszen ezelőtt soha nem néztem így egy lányra sem. Egyszerűen oda vagyok érte, az egész mivoltjáért, az aranyos mozzanataiért, megveszek egy pillantásáért. Ez a lány olyan szinten kitöltötte az agyam összes szegletét, mint eddig senki más. Nem bírok nem rá gondolni. Az a göndör, mogyoróbarna haja, amit előszeretettel túrnék minden egyes adandó alkalommal... Az az édes, nőies hang... És az a test, az a kibaszottul izgató teste...na meg az ajkai. Cseresznye pirosak, és húsosak. Biztos vagyok benne, hogy olyan édes, akár a méz.

Ez a két hét nekem felért egy kínzással. Nehezen bírtam megállni, hogy ne üljek le késő este az íróasztalhoz, de muszáj volt visszafognom magam. Kellett neki ennyi idő, s talán nekem is, hogy átgondoljam a dolgokat. Ment az agyam megállás nélkül, gondolkodtam sokat azon, hogy mi lenne a helyes, hogyan adjam tudtára, hogy mennyire megőrülök érte. Végül az utóbbi napokban jöttem rá, hogy talán itt lenne az ideje annak, hogy ezt személyesen közöljem vele. Nem holmi leveleken keresztül, hanem szemtől-szembe. Egyre jobban vágytam arra, hogy a szemébe mondhassam azokat, amiket leírtam neki. Ezzel a bő két héttel azt akartam elérni, hogy a gondolataiba férkőzzek, hogy a kíváncsisága legyőzze őt.

És tessék: a tervem nagy valószínűséggel bevált.

Ugyanis mikor a kocsmában voltunk tegnap, fél füllel hallottam, hogy miről beszélnek... vagyis inkább kiről. Én voltam a téma kettejük között. Ez olyan elégedettséggel töltött el, hogy kis híján magamra borítottam a vajsörömet. Igyekeztem minél feltűnés mentesebben közelebb merészkedni a pult felől hozzájuk, és akkor meghallottam Katiet, ahogy hevesen győzködi Joseyt.

- Na látod! Ezért fogjuk féltékennyé tenni, így legalább ismét előbukkan.

Közelebb vagyok hozzátok, mint ahogy azt gondolnátok.                                                                           Addig úgy sem nyugszok, míg magaménak nem tudhatom Joseyt. Féltékennyé tenni? Engem? Ugyan már.                                                                                                                                                                     Jó...Nem tagadom van egy kis késhegynyi megrögzött birtoklási vágyam. Az egészben az a bizarr, hogy ez is csak azóta, mióta Jo akarva-akaratlanul is, de belecsöppent az életembe. Észre vettem magamon, hogy mikor látom, hogy más fiú miként és hogyan néz a lányra, elönt a pulykaméreg és legszívesebben oda mennék, majd megismertetném vele a jobb és bal öklömet. Egy életre megtanulná, hogy ne kezdjen ki olyannal, ami az enyém.