A MEGSZÁLLOTT || FRED WEASLEY ||

20. FRED WEASLEY, A VÉDELMEZŐ

Josaphine Morgan szemszöge

Reggel a szokásosnál is később ébredtem fel, már az óra a fél tizenegyet is megütötte, mire kikászálódtam az ágyamból. Úgy látszik, a kései barangolásunk Freddel, kellően megtette a hatását.

Egyedül voltam fent, Katie - mint ahogy minden meccs előtt lenni szokott - korán elment, hogy összeülhessenek a csapattal egy utolsó megbeszélésre. Nyújtózkodtam egy sort, majd lassan elbandukoltam a fürdőszobáig. Ahogy bele néztem a tükörbe, azt kívántam, hogy bárcsak ne tettem volna meg.

A hajam úgy nézett ki a fejem tetején, mint egy fészek, a szemeim alatt karikák keletkeztek, míg a nyakamon a szívás nyomok felélénkültek.

- Hogy a fene egye meg azt a mocskos szádat, Gideon. - mormoltam az orrom alatt, miközben végig simítottam a bőrömön.

Gyorsan lezuhanyoztam, majd mikor azzal végeztem, újra a tükör előtt állva szárítgattam a törülközőmmel a hajamat. Végül fogat mostam, rendbe szedtem a sápadt arcomat aztán visszamentem a szobánkba, és a szekrényemig meg se álltam. Ellenőriztem az időt, így annak megfelelően választottam magamnak mára ruhát. Melegebben öltöztem fel, mert így november tájékán már eléggé hűvös szökött lenni kint.

Hajnal három óra körül jött álom a szememre. Nem tudtam egy könnyen elaludni, a rémálmom a szemeim előtt lebegett folytonosan. És bevallom, egy kicsit el is gondolkodtam az időt is.

Jól éreztem magam Freddel, és őszintén, már bánom, hogy múltkor nem mentem ki vele. Nagyon aranyosan viselkedett, kedves és megértő volt velem szemben. Aztán az a csodás hely, amit megmutatott nekem... biztos vagyok benne, hogy valamikor a közel jövőben újra elmegyek oda.

Az órára pillantottam, ami immár a tizenkettes számra ugrott. Nagyon jó, nem sokára találkoznom kell a sráccal, és még el se készültem, sőt még nem is ettem egy falatot sem.

Ennek tudatában gyorsan le ellenőriztem a külsőmet. Katie tegnapi tanácsára, egy hosszú ujjú fekete garbót vettem fel, így a nyakamon a nyomok egyáltalán nem voltak láthatóak.

Lent a klubhelyiségben páran lézengtek csak. Hermione és Ron a kanapén ücsörögve beszélgettek, s mikor megláttak mosolyogva intettek egyet. Viszonoztam köszöntésüket, aztán gyorsan kilibbentem a portré lyukon.

De mielőtt még elindulhattam volna lefelé a lépcsőkön, valaki utánam kiabált.

- Josey!

Fred kocogva ért engem utol, arcán fülig érő vigyorral nézett le rám.

- Ebédelni mész?

- Igen. Vagyis inkább mondanám azt, hogy reggelizni.

Eleresztett egy kisebb kuncogást.

- Csatlakozhatok hozzád?

- Persze. - bólintottam. Legalább nem kell egyedül lennem.

Utunkat a nagyterem felé vettük, lassan sétáltunk, de nekem még így is igyekeznem kellett mellette. Magas termetének köszönhetően míg ő egyet lépett, nekem kettőt kellett.

- Hogy aludtál? Nem volt már semmi... gond? - kérdezte, miközben előre engedett a hatalmas ajtóban.

- Remekül, köszi. Nem, szerencsére már nem volt semmi. - mosolyogtam rá, aztán lassan leültem a padra. - Na és te?