A MEGSZÁLLOTT || FRED WEASLEY ||

19. A TITKOS BÚVÓHELY

Josaphine Morgan szemszöge

Gyönyörűen fest az ajkaim nyoma rajtad.

Ezen az egy mondaton agyaltam akkor is, mikor már a Trófeaterem felé mentem. Ismertem ezt a kis trükköt, amit ő is bevetett. Már számtalanszor használtam én is, sokszor így üzengettünk egymásnak Katievel, mikor nem egymás mellett ültünk az órán. És én ezt csak akkor tudtam megtenni, mikor a közelemben volt. Más különben elég nehéz lett volna, hiszen ahhoz nyilván lennie kellett előtte valamilyen írható felületnek, amire el tudtam küldeni az üzenetemet.

Ezzel a felvezetéssel csak arra akarok kitérni, hogy a srác valójában... velünk lehetett. Egy teremben... egy órán.

Ha csak nem volt tőlünk sokkal ügyesebb, ha már nem űzte ezt a dolgot mesterien, akkor lehet máshonnan is írhatott.

Megőrülök! Annyira kiszámíthatatlan, annyira bonyolult ez az egész. Ezek után ki tudja mikre számolhatok még. Lehet fel kellene készüljek, nehogy még egyszer egy ilyen váratlan fordulat érjen engem.

- Miss Morgan. Legalább maga tudja, hogy mit foglal magába a pontos idő jelentése! - üdvözölt McGalagony professzor, mikor meglátott engem befordulni a sarkon.

- Tudja, nem szeretek sehonnan sem elkésni. - mosolyogtam rá halványan. Legyen az bármi, büntetés vagy más program, mindig ott voltam a megbeszélt időpontban, vagy akár már hamarabb.

 A professzor most sem nyugodott le teljesen, hisz az utolsó óráján - ami történetesen velünk volt - eléggé felhúzták az agyát.

- Ellenben az édesapjával, kisasszony. Ő és a barátai minden nap elkéstek, minden óráról. - mondta, miközben a kezében lévő pergamenen olvasott valamit. - Nem volt olyan hét, hogy nem lettek volna büntetőmunkán.

Felsóhajtottam apám említésére. Sokszor mesélt nekem a csínytevéseiről, amit vagy egyedül, vagy az előbb említett barátaival hajtott végre. Én nem rá ütöttem ebben, sokkal inkább hasonlított a természetem az anyáméhoz. Ő a nyugodtságáról és a szorgalmáról volt híres. Ám ahogy ő maga mondta, nem sorolta volna be magát a jó kislányok közé, hiszen ahhoz túlságosan szemtelen volt. Valószínű ezt tetszett meg benne apának.

Aztán a nővérem, mikor griffendéles lett – akár csak a család többi tagja – apám nyomdokaiba lépett. Számtalan rosszaságba belekerült az akkori legjobb barátjával, aki mára már a férje lett, s nem sokára a gyerekének az apja is ő lesz.

Milyen régen is láttam már őket! Lassan három hónapja, hogy utoljára találkoztunk. Hiányoznak nagyon, alig várom, hogy újra együtt lehessünk.

És hogy kivesézzem vele a mostanában történteket.

Hiszen Sarah sokkal másabb, mint Katie. Érettebb gondolkodású, s kegyetlenül őszinte, egyenes ember. Meg mondja a tutit, akkor is, hogyha netán a másiknak azt fáj is hallania.

Biztos el lesz majd hűlve, amint elmesélem neki az elejétől kezdve az én mesébe" illő sztorimat. De ez még túl messze van, legközelebb majd a téli szünetben fogunk találkozni. Ki tudja mik fognak történni addig.

- Igen, hallottam annak idején egy – két vicces sztorit tőle. - mondtam halkan. McGalagony elmosolyodva nézett bele a szemeimbe. Legalább már nem úgy néz rám, mint a tanév kezdetén. Azok a sok sajnálkozó tekintetek, amiket akkor kaptam... Emlékszem, kevés kellett ahhoz, hogy kiboruljak.

- Elnézést a késésért, professzor.

Fred Weasley nem sokkal utánam érkezett meg, ő velem ellentétben, jókedvűen lépdelt mi felénk. Bárcsak én is így érezném magam!