A MEGSZÁLLOTT || FRED WEASLEY ||

45. UTOLSÓ ESTE AZ ODÚBAN

Sziasztok!

Igen, elérkezett ez a pillanat is. :D Végre eljutottam odáig, hogy ide is feltudjak rakni egy részt! Azt hiszem december óta nem frissítettem... Hát, nem is tudom hova bújjak el szégyenemben! Amiatt is szégyenkezem, hogy állandóan szabadkoznom kell ez és ez miatt. De sajnos ez az igazság. Mostanában egyáltalán nincs időm írni, mivel hogy dolgozom. A délutánom igaz szabad, viszont akkor sincs mindig lehetőségem leülni a gép elé és írni. Sokszor ötletem sem volt, pedig legalább ha nem hatvanhatszor neki láttam ennek a résznek, akkor egyszer sem. Aztán úgy voltam vele, majd ha lesz időm, kedvem és az agyam is a helyén fog állni, akkor fogok neki látni írni. Ez az utóbbi egy hétben meg is történt. Igaz, nem történik benne semmi újdonság, viszont muszáj voltam írni egy ilyen részt is, hogy lássátok: itt vagyok, a sztori nem lesz befejezetlen. Csupán most már több idő kell ahhoz, hogy megírjak egy fejezetet. Ennyi változás történt igazából.

Az üzeneteitek és a kommentjeitek nagyon melengették a szívemet. Ajj, hiányoztatok! Tudom, sokatoknak nem írtam vissza, de innen is üzenem nektek, hogy imádlak titeket! <3 Köszönöm a sok kedves szavakat és az érdeklődést!

45.-ik fejezet... tyűűű! 4 rész és vége ennek a sztorinak is. Nagyon durva! Bele se merek gondolni...

Na jó, még nem búcsúztatom Joseyt és Fredet tőletek, hiszen nincs még itt az ideje. Annak viszont itt van, hogy olvassatok! :P

Sok puszit és ölelést küldök nektek! <3  

- mature content -

Írói szemszög

Ahogy lezajlottak az ünnepek, a fiatalok szomorkásan gondoltak arra, hogy hamarosan vissza kell térniük Roxfortba.

Josey mindezek ellenére kitűnő boldogságot hordozott magában. Az újévet is Weasleyeknél töltötte, ami felettébb mulatságos volt. A legszórakoztatóbb a becsiccsentett Arthur volt, aki talán kicsit túlságosan is sokat ivott a házi meggyborukból. Ezt másnap szitkozódások között nyilván meg is bánta.

A fiúk a szabad idejükben – illetve, ahogy az időjárás engedte – kviddicseztek. Fred seprűje mindenkinek elnyerte a tetszését, Ron jó formán le se akart szállni róla, mikor ott volt az ideje annak, hogy átadja az egyikőjüknek.

Josey és Ginny igencsak közel kerültek egymáshoz. A fekete hajú lány megesküdött volna arra, hogy a kicsi Weasley lány szentül olyan, mint az ő barátja. Ezt meg is jegyezte neki az egyik délutánon.

- Ki kérem magamnak – kuncogott Ginny. - Azért egy valamiben különbözünk – mutatott ekkor lefelé a nadrágjára, majd felkacagott, ahogy meglátta Josey pipacsvörössé vált arcát.

Nos hát, igen. Josey és Fred a kis kunyhóban töltött két nap alatt rendesen... felszentelték a házat.

- Szerencse, hogy nem lakik a közelben senki... - lihegte Fred, miközben hátulról belemarkolt a lány szétzilált hajába, hogy a mellkasához vonhassa. Sokadik szenvedélyes szeretkezésüket ejtették meg aznap, s persze, Fred ötletei közé tartozott az, hogy illő lenne akkor már az ablaknál is ejteni egy menetet. - Ha látná valaki azt, ami az enyém, Merlinre esküszöm, hogy nem élné meg a holnapot! - dörmögte Josey fülébe, kemény döfések közepette. Josey mámorosan felnyöszörgött, ahogy Fred tovább ostromolta testét. - Rohadtul dögösen festenek az ablakhoz nyomódó cickóid, bébi...

Összességében, a kapcsolatuk továbbra is „virágzik", Josey talán sosem érezte magát ennyire komfortosan, ennyire önfeledten senki mellett sem. A rossz kedv messze elkerüli őt, ami nem csoda, hiszen, ha olyan barátod van, mint Fred Weasley, akkor az élet csupa öröm és boldogság lehet csak.