A MEGSZÁLLOTT || FRED WEASLEY ||

10. EGY KELLEMES ÉJSZAKA A GYENGÉLKEDŐN

Josaphine Morgan szemszöge

- Épp itt volt az ideje annak, hogy felkelj, édesem. - hallottam meg mellőlem ugyanazt a hangot, amit az álmaimban is hallottam...és amit tegnap is.

Merlin szakállára...

Ijedten kaptam a fejem a hang felé, ami hirtelen hasított bele a kellemes csendbe. Merlinre, csak nem az lehet akire gondolok! Ez a hang és ez a férfias illat tökéletesen megegyezett az övével.

Hogy juthatott ide be?

- Mit keresel itt?

A sötétség nem a jó barátom, így lehetetlen akármit is kivenni belőle. Bár mondjuk mit akarok én, hiszen még az orrom hegyéig se látok el, hát akkor őt hogy tudnám megtalálni? Kezdtem egyre jobban idegesebb lenni, frusztrált sóhajok közepette simítottam végig az engem fedő paplanon, ami a megszokotthoz képest túl durva anyagúnak tűnt. Itt valami nem stimmel. Gyorsan kaptam a fejem alá a párnámhoz, de nem arra számítottam, mint amire kellett volna. Az enyém szőrmés és puha, de ez kemény és kényelmetlen volt. Hol a fenében vagyok, és egyáltalán hogy kerültem én ide?

Nem emlékeztem volna, hogy edzés után...

Várjunk csak...az edzés!

Hát persze, a gurkó eltalált és aztán gondolom elájulhattam, és ezért nem jut eszembe semmi arról, hogy mi is történhetett utána. Így már könnyen le tudom vonni, hogy valószínűleg a gyengélkedőn vagyunk. Nem csodálkozom Madame Pomfreyn, igazán kitett magáért, mert egy tompa fejfájás és szédülésen kívül, mást egyáltalán nem éreztem. Mondjuk de... az a tömény gyógyszer és főzet szag egy kicsit piszkálta az orromat, de nem volt annyira vészes. Ellenben az igen, hogy még mindig nem tudtam, hogy mit akar tőlem az ágyam mellett ülő fiú.

- Azt hittem egyértelmű. - szólalt meg végre valahára. - Látni akartalak.

Szidni akartam a gyenge szívemet, amikor azt elárasztotta a melegség, majd utána nagyot dobbant mellkasomban. Cseszd meg, Josey, szedd már össze magad! Igyekeztem minél jobban eltaszítani magamtól őt. Gyorsan megráztam fejemet, és miután kitisztult előttem minden, sietősen előkapartam bensőm mélyéről a határozottabb énemet.

- Mégis miért? Biztosra veszem, hogy ma is összefutottunk így, vagy úgy...csak én nem tudok arról, hogy mikor és hol.

Igaz, hogy eldöntöttem már azt, hogy nem kerítek nagy ügyet ennek, mégis idegesített a tudat, hogy nem tudom mikor is találkozhatok össze vele a napok folyamán.

- Igen. Azzal pedig ne törődj, úgy se fogom bevallani neked. - mondta szemtelenül. Eltudom képzelni milyen lehet ilyenkor az arca. Csintalan mosoly, csillogó szemek... - Inkább azzal kéne most foglalkoznunk, hogy – mondta halkan, közben hallottam, hogy fészkelődni kezdett. - hogy érzed magad.

- Csodásan. - mondtam neki, majd fújtam egyet. A türelmem elkezdett fogyni attól, hogy folyton elő bukkant titokzatossága, pont abban a pillanatban, mikor ki tudnék húzni belőle valamit. A terelgetéseiről meg már nem is beszélek.

Kuncogni kezdett. De jó, hogy te ilyen jól szórakozol!

Meg próbáltam feljebb tornászni magam, ami nagy nehezen sikerült is. Sziszegve fogtam meg a fejem, amin egy jó kora vastag kötés futott végig, és ami most egy picikét kellemetlenül megszorongatta az amúgy is lüktető halántékomat. Remélem Madame Pomfrey nem készül engem napokon keresztül itt tartani, mivel semmi kedvem egyedül itt poshadni. A szobámban akarok lenni, ahol biztonságban vagyok, ahol nem tör rám meglepetés szerűen senki.