A MEGSZÁLLOTT || FRED WEASLEY ||

15. EGY ÚJABB TALÁLKOZÓ ELŐTT ÁLLVA

Fred Weasley szemszöge

Madame Cvikker hangja rögtön ki rántott a kábulatból, és a késztetés, hogy a lányt most azonnal hátra döntsem a padon elillant. Halkan szitkozódni kezdtem, amikor a csoszogást már közelebbről is hallani lehetett. El kell tűnnöm, most azonnal! Ahelyett, hogy elrohantam volna,  még mindig a kezeim között tartottam Joseyt. Legszívesebben el sem engedném, de muszáj. Perceken múlik az, hogy lebukjak.

Előre nyúltam és tenyereim közé fogtam forró arcát, a hüvelykujjaimmal végig simítottam bársonyos bőrét.

- Még nem végeztünk, édesem. Ennyi nem volt elég ahhoz, hogy belevéssem az agyadba, hogy csak is hozzám tartozol! - súgtam ajkaihoz közel, amire ő jól érezhetően megremegett.

- M-mit akarsz ezzel mondani?

 - Gyere el este tízre oda, ahol először találkoztunk. - hangom eltökélten csengett. 

Egy hangos csattanás zavart meg újból, amitől még feszültebb lettem, és az sem segített a helyzeten, hogy Josey még mindig hallgatott.

Végül hezitálva bólintott egyet.

- Helyes. - súgtam. Elégedett voltam néma válaszával, ezért jutalmul egy gyors csókot nyomtam ajkaira. - Akkor később, szépségem.

Nehezen elszakadtam tőle, és kislisszoltam a polcok mögött úgy, hogy remélhetőleg ne lásson meg senki sem.

A folyosókon haladva sietve szedtem a lábamat, hogy minél hamarabb elérjek a nagyteremhez. Most sem tudom felfogni, hogy el jutottunk idáig. Végre! Már túl régóta érezni akartam a csókját, és most, hogy megtapasztalhattam, csak még többet akarok belőle.

Újra és újra levetítettem az agyamban az alig tíz perccel ezelőtt történteket, ami most úgy tűnt, mintha ezer éve lett volna. Máris hiányolom magam mellől, de nem lehetek mohó. Most nem! Be kell bizonyítanom neki, hogy ő hozzá nem egy olyan fiú való, mint Wood. Én akarok az a férfi lenni, aki boldoggá teszi őt. És tudom, hogy Wood erre nem lenne képes.

Amikor délután felértem a klubhelyiségbe, és megláttam őket együtt, azt hittem, hogy ott helyben fogom leütni a srácot. Azután meg főleg, mikor meghallottam, hogy miről is beszéltek. Feltűnt nekem mostanában, hogy Oliver feltűnően figyelgeti a lányt, de azt soha nem gondoltam volna, hogy akar is tőle valamit. Könyörgöm, hiszen annyira nem illene hozzá! Aláírom, hogy normális a maga módján, de nem tudná neki megadni azt, amire a lánynak szüksége van.

Nem tudná neki megadni azt, amit én.

- Hol a fenében voltál? - kérdezte George, miután lehuppantam mellé a nagyteremben. Arcomról a vigyort egyáltalán nem tudtam elrejteni, s mikor így néztem rá, ő kikerekedett szemekkel bámult vissza rám. - Vagy lehet jobb, ha inkább nem is tudom.

Felnevettem, és játékosan meglöktem oldalról.

- Úgy látszik Georgie, kezdenek egyenesbe jönni a dolgok. - mondtam mosolyogva, és elkezdtem megpakolni a tányéromat finomságokkal.

George fulladozni kezdett mellettem.

- Hogy mi van? - köhögte, én pedig háton veregettem párszor.

- A kezeim közé vettem az ügyet, George. Innentől nincs megállás.

- Ne beszélj itt nekem rébuszokba! - mondta a kelleténél talán hangosabban is. Jó páran felénk kapták kíváncsi tekintetüket, ezért inkább közelebb hajoltam hozzá, és elmeséltem neki a történteket.

És azt is, hogy mi a tervem ma estére.

Josaphine Morgan szemszöge

- Kis hölgy, maga csapott itt ilyen hangos zajt? - kérdezte tőlem a kissé felbőszült könyvtáros, mikor meglátott. Kezében egy lámpással, árgus szemekkel figyelte a földön heverő könyveket.