A MEGSZÁLLOTT || FRED WEASLEY ||

37. ELSŐ RANDI

Sziasztok! Uhh, elég rég posztolam... ne haragudjatok ezért! Egyszerűen nem voltam olyan hangulatban, hogy írni kezdjek. Volt hogy ihletem se volt. 

Remélem ez a fejezet majd kárpótól titeket! 

Ennyit akartam igazából... :D Jó olvasást, és ne feledjétek elmondani a véleményeteket a fejezet végén! Köszi, puszi nektek! :* 

 Josaphine Morgan szemszöge

- Jó kislány. - dörmögte Fred a fülembe, miután sikerült valamelyest lenyugodnunk.

Verejtéktől nedves mellkasára feküdtem, majd hagytam, hogy lassan kicsússzon belőlem. Egy halk nyögést kikövetelt belőlünk ez a mozdulatsor. Az izmaim sorban rándultak össze bennem, ahogy egyre jobban elengedtem magam. A fáradtság elemi erővel tört le rám, küszködnöm kellett azzal, hogy nyitva tudjam tartani a szemeimet. Mindennek ellenére, kitűnően voltam.

Merlinre. Fred Weasleynek adtam magam!

Ó, és milyen jól tettem. Annyira élveztem az egészet! Lelki szemeim előtt lepergett az elmúlt két órában történtek. Olyan volt, mintha még most is egybe lett volna forrva a testünk. Ugyanúgy éreztem magamban a férfiasságának lüktetését, hallottam Fred irtó dögös nyögéseit, láttam magam előtt az élvezettől eltorzult arcát.

És valószínűleg így lesz ez még egy darabig. Ahogy ígérte, tényleg felejtethetetlenné tette az első alkalmamat. Tudom nagyon jól, hogy még jó sokáig ilyen elevenen fog élni bennem ennek az estének az emléke.

- Hogy vagy, édesem? Nem fáj... ott? - érdeklődött kedvesen, és végig simított hátamon.

- Soha nem éreztem még magam ennyire élettel telinek. - súgtam nyaka hajlatába. Kuncogott egy sort, majd a vállamra hintett egy csókot.

- Én sem. - mormolta a csókok között. Ajkaival a nyakam felé kezdett araszolni. - Nagyon jó voltál, bébi. Annyira jót tettél nekem.

Repestem az örömtől a szavai miatt. Bíztam abban, hogy nem fogom tönkretenni a hangulatot a tapasztalatlanságommal. De azt hiszem, emiatt hiába aggódtam. Szerintem ez a tény csak még inkább feldobta az együttlétet. Még inkább egymáshoz kovácsolt minket.

Kiteljesedtünk én is, és ő is. Együtt, egyszerre. A szerelmünk megpecsételődött.

- Nincs valamire szükséged? - kérdezte halkan. - Víz vagy esetleg valami kaja? Elmehetünk fürdeni is... mondjunk beosonhatnánk a prefektusi fürdőbe vagy–

Az édes fecsegését félbeszakítottam azzal, hogy a tenyeremet rá nyomtam a szájára. Ekkor szemei tágra nyíltak, míg a szempilláit ártatlanul megrebegtette nekem.

- Csak rád van szükségem.- vettem el a kezemet, hogy az arcára tehessem. Fred beledőlt az érintésembe. - Legyél velem és ölelj át. Hadd érezzelek magam mellett.

- Bármit, amit csak szeretnél, szerelmem.

Ma este már nem tudom hányadszorra éri el nálam azt, hogy olvadni kezdjek miatta.

Imádtam mindig is, mikor édesemnek, kicsimnek vagy pedig bébinek szólított. De azt hiszem, mostantól ez lesz a személyes kedvencem.

- Ha nem bánod, a fürdést reggelre halasztanám. - mondtam neki, közben küldtem felé egy kérdő pillantást. - Le fárasztottál teljesen. Így is alig bírok megmozdulni.

Csak szimplán kedvességből, adtam volna neki egy nagy taslit, mikor megláttam, hogy az arcára egy hatalmas önelégült vigyor húzódott.

Fred megragadta a tarkómat és lehúzott magához, hogy szemtől szemben legyünk egymással.