A MEGSZÁLLOTT || FRED WEASLEY ||

38. INDULÁS HAZA

- mature content -

 Josaphine Morgan szemszöge

Hótól elázva és átfázva, pont a megfelelő időben, vagyis a vacsorára értünk vissza a kastélyba.

Visszafelé a jól megszokott útvonalon jöttünk. Nem tartottuk – vagyis inkább én nem tartottam – jó ötletnek, hogy beosonjunk a Mézesfalás pincéjébe.

Fred nem bánta volna, sőt, egyenesen sóvárgó pillantásokat küldött az édességbolt felé, mikor elhaladtunk az előtt.

Szerencsére, ez a jó kedvünket egyáltalán nem szegte meg.

A kastély felé vezető út a hahotázásainktól volt hangos. Fred mindenáron meg akart fürdetni a hóban. Hát... fordítva sült el a terve. Egy jól irányzott mozdulattal hamar egy hatalmas hókupac tetején találta magát. Viszont volt annyi lélekjelenléte, hogy maga mellé rántson engem is, így félig meddig, de végül is elérte a célját.

Elvoltunk így egy jó darabig, s talán még tovább is ott maradtunk volna, ha nem kezdett volna el egyszeriben szakadni a hó. Ezért úgy gondoltuk jobb, ha felnyaláboljuk magunkat. Vigyorogva elindultunk ismételten és meg sem álltunk egészen addig, míg el nem értük a hatalmas tölgyfa ajtót.

- Hogy érezted magad? - érdeklődött Fred a bejárati csarnoknál. Az arca a hidegtől élénk piros volt. Nagyon aranyosan nézett ki ettől. - Igaz, nem volt valami nagy szám...Vihettelek volna jobb helyre is...

Megtorpantam szomorú hangját meghallva és rá néztem. De ő nem figyelt rám. Meredten a Nagyterem felé bámult.

- Nézz rám, kérlek! - kérleltem, közben cselekedtem is. Az arcát felém fordítottam. Mégse tudtam most sem a szemeibe nézni, mert rögtön lehajtotta a fejét, hogy makacsul kerülni tudhassa a tekintetemet.

Nem kellett találgatnom. Sejtettem, hogy mi lehet a baja, már csak az előbbi felszólalása miatt is.

Igaz, nem ismerem a családja nagy részét. De hallottam már róluk, mint a szüleim által – akik ugye személyesen is ismerték Mr. és Mrs. Weasleyt – mint pedig más szája által. Anyáék szerint, a Weasleyktől keresve se találni szeretőbb családot.

Nem ítélkeznek mások felett, náluk nem számít, hogy honnan származol. Ők nem aranyvérmániásak.

És ugye, ez itt a bökkenő. Amiatt, hogy elfogadják és emberszámba veszik a mugli születésűeket, vérárulóknak bélyegezték meg őket. Elítélik és kitagadják őket sokan azért, amiért úgy viselkednek, ahogy minden varázslónak és boszorkánynak kéne.

Meg van olyan is, aki azért szólja meg őket, mert szegényebb körülmények között élnek. Élő példának itt van például az a Mardekáros ficsúr, Draco Malfoy. Párszor szem és fültanúja voltam annak, mikor az a gyerek belekötött emiatt a fiúkba.

Ezzel el is érkeztünk Fred rosszkedvének az okához.

Azt hiszi, hogy én is ilyen vagyok? Most komolyan?

A szüleim nem úgy neveltek fel, mint néhány sekélyes diáktársamat. Mindig az embert tartották előbbre, hogy azt ismerjék meg milyen is valójában. Nem a hátterére voltak kíváncsiak, hanem rá, magára a személyre!

Ezért sem érdekel, hogy Fred tarisznyájában mennyi galleon pihen, vagy hogy milyen az otthonuk. Soha, egyszer sem fordult volna meg a fejemben, hogy emiatt hanyagoljam a társaságát.

Az sem értem, hogy ez miatt miért szégyenkezik. Ezek mind, ahogy említettem, csak felszínes dolgok. Sokkal inkább az számít, ami az alatt van... vagyis maga a személy. Ez esetben Fred.