A MEGSZÁLLOTT || FRED WEASLEY ||

32. EXMEMORIAM

Ehm...helló! * kínos vigyorgás, heves integetések közepette *

Nos, elég jól eltűntem, igaz? Sajnálom. Ha valaki olvasta az üzenőfalam (?) az láthatta, hogy miért is nem raktam ki még részt. 

Na meg bevallom... egyáltalán nem volt ihletem. 

Annyira mérges voltam magamra emiatt! Próbálkoztam, de egyszerűen nem tudtam összehozni egy értelmes részletet sem napokig. Összecsapni sem akartam. Olyan vagyok, aki szereti kihozni mindenből a maximumot. Nos, azt hiszem - vagyis remélem, hogy ti s így lesztek ezzel - ez most sikerült. 

Nem így vágtam neki ennek a fejezetnek, de azt hiszem, így lett tökéletes. A következőtnem tudom mikor fogom hozni, megpróbálom minél hamarabb. Azon leszek, hogy ne teljen el ennyi idő. Majdnem két hét, te jó ég! 

Kiváncsian várom a véleményeteket! Ha tetszett a rész, nyomjatok a vote-ra, ezzel is jelzitek nekem, hogy nem hiába csinálom ezt! :)

Puszillak titeket és jó olvasást kívánok! :*

 Josaphine Morgan szemszöge

Ahogy azokba a gyönyörű barna szemekbe bámultam, kristály tisztán megláttam bennük a saját arcomat. 

Megjegyzem: úgy néztem ki, mint egy érett paradicsom. 

Ebben a pillanatban teljesen megfeledkeztem arról, hogy koránt sincs semmi sem rendben köztünk. 

Csak arra az érzésre tudtam koncentrálni, ami megbolygatta a szívemet. Amit csak akkor éreztem, mikor Gideon... – baszki, Josey, térj már észhez – ... Fred a közelemben volt.

Elfelejtettem azt is, hogy nekem bizony nem kéne ennyire élveznem azt, hogy itt áll előttem, szorosan magához préselve a testemet az övéhez. 

Bennem volt a késztetés, hogy el lökjem magamtól. De nem tudtam megtenni.

Könnyűnek éreztem a fejem. És rohadtul melegem is volt. Fred miatt egyszerűen kivert a víz, ráadásul itt fent is eléggé befűtöttek, a kabátom pedig még mindig rajtam volt. 

Egy szóval, minél előbb el kell tűnnöm innen, különben nagy az esély arra, hogy lángra lobbanok... vagy olyat teszek, amit lehet később megbánok.

Miért van az, hogy így vagy úgy, de mindig sikerül valahogy egymásba botlanunk? A legváratlanabb helyzetekben. Mikor pont őt akarom kiverni a fejemből! Azokat az emlékeket, amiket együtt éltünk át. Össze vagyok zavarodva. Ezzel, hogy felelevenítem magam előtt a közösen eltöltött perceket, csak magamat kínzom. Mert így még több után vágyakozom.

Merlin úgy látszik büntetni akar engem.

Amikor mélyen bele néztem Fred szemeibe, az idő mintha megállt volna körülöttünk. Tudom, ez már túlságosan elcsépeltnek hangzik, de ez az igazság. Semmi és senki se tudott minket kizökkenteni ebből a furán meghitt pillanatunkból.

Mindig erre vágytam... hogy akadályok nélkül láthassam Gideon szemeit.

Fred kihasználva azt, hogy lefagytam - mintha sóbálvány átkot küldött volna rám – erősebben kezdett magához szorítani. Felsőtestünk immár eggyé olvadt, a szívünk pedig egy ritmust követve dobogott mellkasunkban.

- Egész nap téged kerestelek. - szólalt fel pár perces néma szemezgetés után először.

- Miért? - vontam össze a szemöldököm, majd megkíséreltem egyet hátrébb lépni. Felesleges volt, nyomban követett engem.