Az égből pottyant idegen {Befejezett}

43.rész: Idő előtt...

Néhány hónappal később..:

/Viola/

Odakint zuhog az eső, már reggel óta. A fiúk folyton kérdezgetik, hogy:

-A baba rosszalkodik? Te csinálod az esőt?-erre a válaszom, mint mindig:

-Fogalmam sincs!

-Ezt nem értem! Eddig úgy volt, vagy miatta, vagy Thor miatt esett az eső! Megvizsgálhatom mégegyszer?-tette tenyerét a hasamra Loki, már harmadjára...

-Dehát nem ő csinálja! Az előző két alkalommal se lettünk ezzel előrébb!....Lassan már kezdem azt hinni, hogy az idegességem miatt dúl vihar odakint!-amikor ezt kimondtam, egy hatalmas villám csapott bele egy messzi, égig érő fába, majd valamilyen szikra pattogására lettem figyelmes, mire a két herceg rémülten hátrálni kezdett.

-Most meg mi van? Thor? Loki?!?-a férjem nyelt egyet, majd vette bátorságát, és lassan elindult felém:

-Figyelj, édesem! Le kell nyugodnod!...

/Thor/

A villámcsapás után Viola ujjai közt apró, kék szikrák pattogtak, szemei világoskéken világítottak. Olyan volt, mint amikor én vagyok mérges...

-Oké..... De miért féltek tőlem?-mivel tudtam, nekem nem árt egy kis elektromosság, óvatosan megfogtam a kezét:

-Mert változott a helyzet. Vagy most bontakozik ki az asgardi erőd, vagy a kicsi egy újabb szintet lép át!...Te is tudod, hogy a gyógyítók szerint már csak napok vannak a baba születéséig!

-Aha. Értem. Szóval most le kéne nyugodjak, és minden rendben lesz?-valamiért hangjában félelem hallatszott, majd egyszercsak kicsordult egy könnye.

-Igen! Pontosan, szívem!....Gyere ide, nyugalom! -megöleltem, majd percekig így voltunk...

/Loki/

Amikor a bátyám átölelte őt, az eső már kevésbé intenzívebben zuhogott. Ahogy tovább néztem ki az ablakon, megpillantottam egy gyönyörű szép szivárványt.... Úgy tűnik Viola az érzéseivel képes irányítani az időjárást...

/Viola/

A férfi kellemes ölelése megnyugtatta lelkem, és a kisfiam is abbahagyta a mozgolódást. (Eddig folyamatosan forgolódott és villámokkal csípkedett, de ezt a nagy feszültség miatt nem mondtam el a fiúknak...)
Az egyik pillanatban valaki beteleportált hozzánk. Frigga királyné volt az:

-Szervusztok, gyermekeim! Megéreztem, hogy mind feszültek vagytok! Talán történt valami?

-Hát...csak annyi, hogy a fiúk halálra aggódták magunkat, és azt hitték, hogy a fiam csinálja a vihart! Aztán kiderült, hogy az én művem! Mégpedig azért, mert egyrészt felidegesítettek ezek a daliás hercegek, másrészt a kicsi pont akkora vihart kavart bennem, mint amekkora volt odakint!

-Értem.... Nos, ez esetben megkérnélek benneteket, hogy egy kicsit menjetek ki!-fordult fiaihoz, majd folytatta:

-Négyszemközt szeretnék megbeszélni valamit a kismamával!-erre a két szívem csücske szótlanul ki is ment a helyiségből, majd Friggával leültünk a nappaliba, egy puha kanapéra.

-Nem akarlak megijeszteni, de.... Velem is pont ugyanez volt, pontosan két órával Thor születése előtt!

-Te-tessék?!?!? Azt mondod, lehet két óra múlva szülni fogok?!?!?!?-teljesen kétségbeestem, egyre gyorsabban vettem a levegőt.

-Nem! Vagyis nem tudom! Csak fel szeretném hívni a figyelmed, hogy bármikor eljöhet az idő, és mindenképp egy biztonságos helyen kell maradnod!....A lényeg, hogy ne légy egyedül!

-Értem... De hogy lehet az ilyesmire felkészülni?!? Mert úgy érzem, én egyáltalán nem állok rá készen, se lelkileg, se máshogy!-már a könnyeim is eleredtek, mire a nő nyugtatás képpen megfogta a kezem:

-Tudom, kincsem! Ezért vagyok itt! Melletted leszek, ahogy a fiaim is! Ne félj, nem hagyjuk, hogy bármi baj történjék!...-átölelt, majd a hátamat simogatta, én pedig már sírtam.

-Jólvan, semmi baj!-ölelt meg szorosabban, majd behívta a két herceget...

Egy órával később....:

/Viola/

-Loki? Megtennél nekem egy szívességet? -a fejem már nagyon zúgott, a hasam irdalmatlanul fájt, ráadásul egyre homályosabb volt a külvilág...

-Hát persze! -térdelt le hozzám, amikor már az ágyban feküdtem.

-Hozd... Hozd ide Tonyt!....Úgy érzem, mindjárt.....mindjárt itt az idő!

-Re-rendben!-óvatosan megfogta a kezemet és megpuszilta azt:

-Nem sokára itt vagyok! Kitartás!-a hollóhajú herceg felállt, és el is ment.

Hirtelen furcsa, emlékszerű képek peregtek le a szemem előtt. Mindegyiken egy szőke kisfiú szerepelt, aki boldogan mosolyog rám, megölel.
Amikor Thor észrevette, hogy nem értem amit látok, megkérdezte:

-Minden rendben, kedvesem?

-I-igen!....

/Loki/

A kézcsókkal továbbítottam neki néhány jövőbeli képet a kisfiáról. Ezt azért csináltam, hogy rájöjjön, igenis meg tudja csinálni, túl fogja élni! Szóval adtam neki némi önbizalmat, reményt. (Igaz, Viola mostmár asgardi, de sajnos megesik, hogy a baba erősebb az anyjánál, így megtörténik a tragédia. Anyám szerint az ilyen esetekben az anyák nem hisznek magukban és ezért halnak meg a szülés során...)

/Viola/

Az utolsó képsorozat láttán rádöbbentem, hogy ez a mi jövőnk!: Láttam, ahogy én, Thor és a kisfiú együtt vacsorázunk. Aztán pedig azt, ahogy a férjem játszik a kicsivel.
Ezek mind mosolyt csaltak arcomra, amit persze Thor nem nagyon értett:

-Kicsim? Biztos minden oké? Hisz az előbb még szinte rémült voltál, most meg mosolyogsz... Mi van veled?-leült mellém, mire a homlokára tettem a kezem, és megmutattam neki, amit én láttam...

-A-azta...E-ezt meg hogy?-ámúlt el életem szerelme.

-Szerintem Lokitól kapta!-szólt közbe Frigga.

-Igen.... Én is úgy érzem!...-bólogattam, ami nagy hiba volt, mert hirtelen elvesztettem az eszméletem....