FEKETE ANGYAL - AZ ELVESZETT IKER III. (Harry Potter fanfiction) BEFEJEZET

10.fejezet

Melepetségemre semmit nem kellet tegyek azért, hogy Voldemort a minisztériumba küldjön engem szombaton. Ő maga akarta, hogy ott legyek és emlékeztessem Umbrigeot, hogy Hermione Granger sárvérű boszorkány és az öcsém Harry Kicseszett James Túlélő Potter minket illet. Meggyőződése, hogy nekem meg vannak a módszereim, kiválltképp emlékeztetni Dolores Varangyos Umbrigeot.

- Mikor indulsz reggel? - kérdezte Perselus amikor péntek este, mint ahogy rendszerint minden este, a kandalló előtt ültünk mézbort szürcsölve. Helyesbítek, én szürcsöltem a bort, hogy idegesítsem drága uram gyenge idegeit.

- Nyolcra már Londonban akarok lenni. - mondtam. - De addig nem megyek be, amíg Harryék sem.

- És mit szándékozol tenni? Tisztában vagy vele, hogy a Merlin áldotta tehetséggel megáldott Potter valószínűleg megátkoz?

- Benne van a pakliban. De szinte biztos vagyok benne, hogy nem teszi. - mondtam vállat vonva.

- Fene azt a nagy önbizalmad. - forgatta meg a szemeit a férfi.

- Ugyan már, drága uram! - cukkoltam vigyorogva. - Egy kis bizalmat.

- Benned bízok. - mondta egy újabb szemforgatással kísérve. - Bennük nem!

Kezével a kezemben tartott képre bökött. A képről Harry, Hermione, Ron és én integettünk vigyorogva. Még a tizenhatodik szülinapunkon készült. Azon az estén minden olyan csodálatos volt.

- Hermione miatt nem kell izgulni. Az a lány mindent is tud rólam. - mondtam ismét megvonva a vállam. - Ron, nos ő egy érdekes esett. De mondjuk abban biztos vagyok, hogy előbb átkozom meg én őt, mint ő engem.

- Hát Weasley nem is az eszéről híres.

- Nem is azért szeretjük. - mondtam elvigyorodva. - Ron képes olyankor is Harry lelkére beszélni, amikor se én, se Hermione nem képes rá.

- Jajj, szegény Harry Potter! - gúnyolódott a férfi. Nem álltam meg, hogy méltatlankodva a lábára ne csapjak.

- Ne gúnyolódj az öcsémmel, mert szitává átkozlak! - parancsoltam rá halál komolyan. Pár pillanatig így néztünk egymásra, majd mindketten hangos hahotába törtünk ki.

Szerettem ezeket a pillanatokat. Olyan, mintha nem is állnánk háborúba. Mintha a világ gondjai ilyenkor nem nyomnák a vállam.

###

Reggel, szokássá vált szokásként, mindkét háziállatom költött. Amit én mogorván vettem tudomásul. De ahogyan rájöttem, hogy milyen nap is a mai, rögvest fel élénkültem. Perselus a párbába morogva adta tudtomra, hogy az állatkák bizony őt is felköltötték.

Valami olyasmit dörmögött a párnába, hogy: Vidd innen ezeket a dögöket.

Nehogy „véletlenül" jobban felbosszantsam drága férjemet, gyorsan elhúztam. Mondjuk a felébresztő zuhany sokkal hívogatóbb volt ebben a pillantban mint Perselus heccelése.

###

Hosszú, vérvörös szoknyámat idegesen eligazítottam magamon.

- Ha megmondanád, hogy milyen alkalomra kell öltöztesselek, akkor jobban tudnám, hogy mit adjak rád, úrnőm. - méltatlankodott a lány a szekrényembe kutatva.

- A minisztériumba megyek, Parinkson, ha éppen annyira kíváncsi vagy. - vallottam be mostmár mert kicseszettül meguntam a mardekáros lány folyamatos panaszkodását. - El kell simítanom, némi problémát a Nagyúr parancsára.

Pansy hirtelen elsápadt. Azt hittem, hogy amiatt mert valami rosszat mondtam. De ehelyett egy pálca intéssel eltüntette a rajtam lévő ruha darabot és helyette, azt varázsolta rám, amit az eskűvömön rendezett jelenthez, magam varázsoltam magamra.