FEKETE ANGYAL - AZ ELVESZETT IKER III. (Harry Potter fanfiction) BEFEJEZET

17.fejezet

Menekülj! Menj a Szükség Szobájába! IGYEKEZZ MÁR! - ordítottam Neville fejében. A fiú felállt az asztaltól és tempós léptekkel indult meg a kijárat felé. Kezében a nagyanyjától kapott levelét szorongatta.

- Ti meg mit álltok még mindig ott?! - kérdeztem idegesen a két Carrow felé pillantva. A fivérek tátott szájjal bámúltak a kezemben tartott levélre amit, hogy a tanári asztalnál mindenki jól hallja, hangosan olvastam fel. - Kapjátok el!

Most kaptunk levelett, hogy Mrs.Longbottom sikeresen meglépett. Szerencsétlen auror barátunkat pedig a Szent Mungóba szállították, olyan súlyos sérüléseket szenvedett az idős nővel való találkozása után. A két Carrownak nem is kellett több felpattantak a tanári asztaltól és futva indultak meg a kijárat felé. Csak, hogy Alecto kishíján hasra esett mert küldtem rá egy gáncs átkot. Ahogy griffendéles barátom észrevette, hogy a két utálatos halálfaló felé siet, ő is neki lódult és futásnak eredt.

- Miért sejtem azt, hogy neked is közöd van hozzá? - súgta Perselus, hogy csak én halljam. Ártatlan ábrázattal néztem vissza rá.

- Ugyan kérlek, ne sértegess! - kértem ki magamnak egy felháborodott grimasszal. Férjem megforgatta a szemét és halkan ismét megszólalt.

- Remélem sikerül meglépnie... - mormogta az orra alatt. Komisz mosollyal feleltem.

- Nem kell aggódnod. Én tanítottam. - válaszoltam.

Majd nyugodtan tovább folytattam az ebédet. Hiszen tudtam, Ginny várja a fiút a Szükség Szobájában. Éjfél pedig a folyosón áll őrt, hogy egyből jelezhessen barátnőmnek, hogyha probléma adódna. Voldemort nem tud se Éjfélről se pedig Fakwesről, ami egyet jelent azzal, hogy a halálfalók se. Perselus ma már eljátszotta mennyire idegesítik a falra pingált graffitik. De nekem külön megdícsérte a srácokat.

Nem telt bele egy órába, hogy Perselus irodájában voltunk. A két Carrowval kiegészülve.

- Mégis, hogy történhetet ez meg? - kérdezte halkan a férjem. Bár halkan beszélt, sokkal ijesztőbb volt így mintha kiabált volna. Elégedetten szürcsöltem a kávémat az egyik fotelből figyelve az eseményeket. Ennél kárörvendőbb már nem is lehettem volna.

- Nem tudjuk, Perselus. - mondta alázatosan Amycus. - A fiú egyszerűen köddé vált. Se híre se hamva.

Perselus tekintete vészjóslóan villant. Diákokat megfélemlítő tekintetével nézett a két halálfalóra.

- Mégis, hogy léphetett meg egy ilyen gyönge elméjű kölyök, mint Longbottom? - kérdezte ismét a férfi, de inkább hangzott költői kérdésnek, mint olyannak amire választ vár. Nem tévedtem, hiszen már folytatta is. - Ha már Longbottommal sem tudtatok elbánni, akkor mit gondoltok mit kezdetek a többi idióta kölyökkel?

A fivérek megsemmisülten meredtek a lábukra. Nem mertek a férjemre nézni, ami még nagyobb elégedetséggel töltött el. Féljenek csak. Nem tudják, hogy kivel kezdtek. A Roxfort mintha látta volna, vagy mintha érezné, hogy milyen gonosz erő munkálkodik benne törni-zúzni vágyott. Nem tudom, hogy hogy érezhetem az iskola érzelmeit, vagy hogy lehetnek-e egyáltalán, de bizton tudom, hogy a Roxfort dühös.

- Mi csak...

- Takaradjatok a szemem elől! - kiáltott rájuk hirtelen Perselus. Még az én kezemben is megremegett a csésze, a hirtelen kiáltásra. - Amíg nem kerítettétek elő azt a híg agyú griffendélest, ne is lássalak titeteket!

A két halálfaló megszégyenűlten elkotródott. Perselus fáradtan zuhant vissza a a székére. Ornyergét dörzsölve vetette hátra a fejét a szék támlájának.