FEKETE ANGYAL - AZ ELVESZETT IKER III. (Harry Potter fanfiction) BEFEJEZET

22.fejezet

- Leon! - kiáltottam oda a megvénült francia férfinak. - Hozd előre a csapatodat!

- Megyünk! - kiáltotta vissza.

A pihent Grindelwald-tanoncok elcsörtettek mellettem. A halálfalókat meglepte, hogy a pihent, bár megőszült Grindelwald tanoncok milyen jól veszik fel a harcot ellenük. Megtöröltem verejtékező homlok. Kezdtem fáradni. Eddig nem tűnt fel az adrenalin és a harc hevében, de most kezdett egyre nyílvánvalóbbá vállni. Tekintetem megakadt Ginnyn és az őt védő két házikedvencemen. Éjfél éppen az arcát kaparta széjjel az egyik halálfalónak, Fakwes pedig egy másikkal viaskodott. Ginny köztük állt és csodálatosan állta a sarat. Tovább néztem és megláttam Pansyt a saját bátyjával kűzdeni. Ebben a pillantban viszont egy átok telibe találta Philipet. Az átok küldője felé néztem és meglláttam Terry Bootot. Éppen a testvérpár felé futott kivont pálcával. Nem volt sok időm tovább nézelődni, ugyanis ebben a pillantban dermesztő hűvösség támadt. Éreztem, ahogyan el akar ragadni magával a szomorúság és ismét magam előtt láttam Atanast halálát.

- Aberford segíts patrónusokat idézni! - kiáltottam torkom szakadtából. Ő volt az akit először észre vettem két lépésre tőlem. Éppen utolsó átkával dobta meg Graybacket. A férfi készségesen mellém futott. Együtt képesek voltunk elűzni a tucatnyinál is több dementort.

- Befelé! - ordítottam el magam. A halálfalók túlerőben voltak. Úgy gondoltam több esélyünk van a falakon belül. Újabb lángok csaptak ki a testemből, hogy esélyt adjanak a védőknek vissza jutni a falak közé.

- Sirius az istenért! - mordultam rá, de nem kellett én erőszakkal behurcoljam, mert Viktor kilépett és elrántotta egy újabb átok elől. A főnix tűz pedig pajzsként védelmezte a két szeretett férfit amíg biztonságba nem kerülnek.

- Engedj el! ENGEDJ EL! - vergődött a férfi. Vérszomjas tekintetét felém fordította és el ordította magát. - Bellatrix megölte Tonksot!

Az arcom pillanatok alatt falfehér lett. Tonks? A keresztfiam anyja. A rágógumi hajú mindig vidám boszorkányra gondolva elszorúlt a szívem. Anya nélkül fog felnőni. Senkinek nem kívánok ilyet.

Dühösen lángolt fel tekintetem. De ebben a pillantban segély kérés visszhangzott a fejemben. Hermione mondta ki a nevem. Nem éppen a legjobb pillantban.

- Seprűre akinek még meg van! Lucas tarsd ezt az oldalt! - rikoltottam gondolkodás nélkül. A Sárkány bólintását még éppen el tudtam kapni mielőtt a többiekhez fordultam volna. - Gyere Sirius! Harrynek mi kellünk.

Keresztfia említése már hatott Siriusra. Kikapta Brany kezéből a seprűt, és én tucat magammal már el is rugaszkodtam a földről a nyugati határ felé.

Már messziről éreztem a dememtorok jelenlétét. Eszembe jutatták nagyapa hiányát. Azt, hogy elvesztettük Tonksot és a több tucatnyi sebesültet a Nagy Teremben. Az Arany Trió alattunk a földön volt. A mellettem repűlő Siriussal össze akadt a tekintetünk. A család. Többet jelent mindennél.

- Expecto Patronum! - rikoltottam s hangomhoz csatlakoztak a védők is. Emlékeimben felrémlettek azok az esték, amikor nevetve szürcsölgettük mézborunkat Perselussal. Vagy éppen össze vesztünk valami olyanon, amin egyáltalán nem érte meg vitázni. Harry és Viktor. A csodálatos barátaim.

Az ezüst, csodaszép főnix nyílt támadást indított a dementorok ellen. De nem sokára már nem is volt egyedül. A többiek pálcájából is kiröppentek végre a patrónusok.

- Sirius, Viktor tereljétek vissza őket a kastélyba. - mondtam. - Én vigyázok rájuk!

A két férfi bólintott és seprűikkel hátat fordítva nekem, a többiekkel ismét bele vesztek a harc kegyetlen forgatagába.