FEKETE ANGYAL - AZ ELVESZETT IKER III. (Harry Potter fanfiction) BEFEJEZET

25.fejezet

Négy hónap telt el a Roxfort-i csata óta. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy meggyászoljuk és eltemessük halotainkat, és rendbe hozzuk a birtokot és a kastélyt. Nem mondom, hogy azóta egyszer sem sírtam, de ahogy múlik az idő egyre kevesebbet. Ebben az évben hamarabb adtuk ki a nyári szünetet a diákoknak. Akik akartak - és többségében akartak -, maradtak segíteni. Részemről nekem ki van a hócipőm már mindennel. Több dolgom volt mint eddig bármikor. Annyit sem ülhettem nyugton, mint Voldemort idejében. Ha a Roxfortban voltam, akkor minisztériumi baglyok, hála levelek és ajándékok, illetve jó néhány újságiró kérdés levele érkezett. Ha Londonban voltam, akkor, Minerva, Perselus, Harry a két elválaszthatatlan barátjával, Sirius és Viktor kíséretében minisztériumi gyülésekre, ülésekre és bíróságra jártunk. Vagy tanuskodtam, vagy pereltem, vagy csak úgy ott voltam, hogy erőt nyújtson a jelenlétem.

De persze nem mozdulhattam el anélkül a kastélyból, hogy ne lett volna a nyomomban minimum húsz újság író. Lassan már ott tartok, hogy távoltartási végzést kell kérjek a világ valamennyi újságírója ellen. Miután én nem válalltam, Kingsley vette át ideiglenesen a minisztériumi széket. Akinek első tette volt megszavaztatni a Wizengamottal, a csatában elhunytak, és életben maradottak kitűntetését. Én magam, legnagyobb meglepetésemre a Wizengamot történetének legfiatalabb főmágusa lettem, és aranyfokozatú Merlin díjas akárcsak az öcsém. Perselus ezüst fokut kapott, de azt is csak azután, miután konkrét düh rohamot kaptam a tárgyalásán. A kérdések fele, amit feltettek neki, mind arról szólt, hogy mennyi rosszat tett, nem pedig arról, hogy mennyi jót. Bár az én tárgyalásom - inkább hosszas eszmecserének mondanám -, során szinte mindent elmondtam  róla is, a Wizengamotnak nem volt elég.

- Katniss. - hallottam meg Harry hangját a hátam mögül. Annyira elmerengtem, hogy meg se hallottam, hogy jön.

- Hmm? - fordultam meg mosolyogva. Harryn elegáns varázsló talár volt. Felvontam az egyik szemöldökömet. Rég volt ennyire kiöltözve az én drága testvérem.

- Lemaradtam valamiről? - csodálkoztam. Eddig az ablakon keresztűl merengve gondolkoztam. Minden nap adok magamnak egy órát, amit itt állva töltök és nézek a távolba. Ezt az órát nagyrészt arra szentelem, hogy el gondolkoztam azon, kit menthettem volna még meg, aki oda veszett. Csak az a baj, hogy sehogy sem jött ki a matek.

- Elfelejtetted, hogy McGalagony egy kisebb össze jövetelt szervezett a szülinapunkra? - kérdezte vigyorogva. Szemem tágra nyílt és alig egy pillanattal később cifra káromkodás kúszott ki belőlem.

- Na de kedves Wizangamot főmegusa! - fenyitett mutató ujjával játékosan Harry. A mondat hatására mind a ketten nevetésben törtünk ki. Valahogy olyan abszurd ez az egész.

- Mégis mi ez a rendbontás? - hasított egy félelmetkeltő hang a folyosó vége felől. Harry és én is össze rezzentünk, úgy néztünk egymásra mint két csínyen kapott diák. Ahogy tudatosúlt bennem, hogy Perselus jön felénk, ajkain félmosollyal egyből megszólaltam.

- Ugyan már kolléga, csak azt ne mondja, hogy rosszúl veszi, hogy nevetünk egy keveset. - mondtam angyali szempilla rebegtetések közepette. Nagyon jól tudom, hogy ezt mennyire utálja. - Tudom, hogy maga a pince réme, ezért sem merészkedünk a pincék közelébe. De ha már úgyis lentről jön, hozott magával néhány jó évjáratú bort?

Harry szeme csak akkor jojózott igazán, amikor a rettegett Piton professzor, hangos nevetésbe tör ki.

- A nővére állandóan megnevetett, Potter, ha lehet fogja vissza, még a végén ártana az imidzsemnek. - mondta Perselus miután elapadt a nevetése. Na ezen Harry még jobban meglepődött. Sosem volt olyan, hogy Perselus Pitonak néhány normális szava legyen hozzá, nem hogy viccelődjön.