FEKETE ANGYAL - AZ ELVESZETT IKER III. (Harry Potter fanfiction) BEFEJEZET

15.fejezet

- Telik az idő, Katniss. - sóhajtott Dumbledore és megcsóválta portréra festett fejét. Éppen azon gondolkodtunk, hogyan tudnám kiszabadítani feltűnés nélkül Lunát a Malfoy udvarház poklából.

Százszor megkérhettem volna a Nagyúrat, hogy adja nekem, de nem mertem kockáztatni. Azt meg megint nem tehettem meg, hogy csak úgy be teleportálom magam aztán kijövök, mert Draco lelkén száradna. Voldemort ravaszul megoldotta, hogy ne tehessek semmit. Konkrétan nem tudom, hogy melyik kezemmel nyúljak tűzbe. És ez nagyon bosszant. A napjaimra rányomja a bélyeget. Ha pedig ez nem volna elég, ott vannak még az idegesítő látomás morzsáim konkrét pillanatokat látok. Én eskü nem tettem semmi rosszat az égiek ellen, nem értem miért szivatnak. Inkább örülnének, hogy néha a földre jöhetnek amikor káromkodok. Nem tudom mi van most a Teremtővel, de kezd igazán felbosszantani amit csinál.

- Érzem, hogy valami gonosz közeleg, Dumbledore. Tudom, hogy nem sokára itt lesz az idő. - mondtam a távolba meredve. Szemem sarkából láttam, ahogy az ősz varázsló szélesen elmosolyodik.

- Te pedig, drága gyermekem, mindennel készen állsz már, hogy fogadni tudd. - mondta a varázsló. Én valahogy nem tudtam hinni ebben. Nem voltam képes arra, hogy magamban higgyek.

- Én ezt valahogy nem így látom, Dumbledore. - csóváltam meg a fejem csalódottan. - Félek, érti ezt? Ha már egy boszorkányt sem tudtam megmenteni, akkor hogy tudnám megmenteni egész Nagy-Britanniát?

- Nem egyforma a két helyzet, ezt be kell látnod Katniss. - mondta okítóan a bölcs varázsló. - Te sem tudsz mindenkit megmenteni, bár olybá tűnik, hogy meg van a hatalmad hozzá. Néha fel kell áldozni egy embert ahhoz, hogy tízet megmenthess. Hagrid is megmenekült a minap, hisz a segítségére voltál...

- De én senkit nem akarok feláldozni! - csattantam fel figyelmen kívűl hagyva utolsó mondatát. Kiabáltam bár nem az egykori igazgatóra voltam mérges. A keretekben eddig "alvó„ portré alakok ijedten megrezzentek. - Senki nem feláldozható! Mindenki fontos! Még az is akit nem ismerek. Nem akarom, hogy az emberek élete azon múljon, hogy én milyen gyors vagyok...

Az utolsó mondatom már olyan halk volt, hogy a portré alakoknak fülelniük kellett, hogy meghallják. Sunyi kis dögök. Néha úgy tűzre vágnám valamennyiüket.

- Katniss - kezdte Dumbledore. Lágy hangon beszélt, de mégis volt némi bizonytalanság benne. A portréknál nem működnek olyan jól a főnix érzékszerveim. -, tudom azt hiszed te vagy a hibás. De lásd be, hogy nem te döntöttél. Lovegood kisasszonynak hatalmában állt szólni neked, mégsem tette. Sosem gondolkotál el azon, hogy ez miért van?

- Mert idióta! - vágtam rá egyből. Dumbledore ajkain gyenge mosollyal megcsóválta a fejét.

- Amíg ezt a kérdést nem válaszolod meg magadban, gyermekem nem igen hiszem, hogy tovább tudnál lépni egyről a kettőre.

Nem kellet sokat gondolkozak hiszen tudtam a választ. Luna okos lány, csak neki is meg vannak a hülyeségei mint mindenki másnak.

- Luna nem akart engem veszélybe sodorni. - mondtam majd egy csalódott sóhaj és egy fejcsóválás kíséretében leültem a székre. Nem is emlékszem mikor álltam fel. Valószínűleg amikor kiakadtam. Hoppá. Az idegeim elég gyenge zsineggel lettek össze kötve. Minden hangosabb zajra felhúzom a mágikus védelmemet és felkészülök a támadásra. Kész csoda, hogy Perselust még nem átkoztam porrá. Ő aztán tud settenkedni. Konkrétan a settenkedés mestere.

- Neked nincs órád, Katniss?

Na tessék, csak emlegetni kellet. Majdnem két métert repűlt, hogyha nem húz fel egy pajzsot.