Hello Stranger | HYUNIN

2. rész

Másnap korábban beértem az egyetemre, mint a barátaim, így maradt egy kevésnyi időm a képregényemen dolgozni. A nagy világos osztály teremben, rajtam kívűl csak páran voltak bent de ők is külön ültek egymástól. A padomra kiraktam a rajztáblámat és a következő részt kezdtem el kidolgozni. Az alap tervek megvoltak, így csak azokat kellett szebbre megcsinálnom. Közelebb hajolva a táblához rajzoltam Jaewont, aki számomra az egyik kedvenc karakterem. Sokan nem tudják, sőt senki se, de ő az én fejemben létező tökéletes személy. Azt hiszik az emberek az ilyen személyiségű emberekről, hogy nagyon nyíltak és mindent tudhatnak róluk. Pedig pont, hogy ők rejtik az egyik legtöbb titkot.

- Nem kéne ilyen közelről nézned a rajztáblát. - hupppan le mellém a szőke hajú barátom, aki időközben megérkezett. - Ezzel csak rosszabb lesz a szemed. - bök a karika szemüvegemre, mire felnézek rá és elmosolyodok az aggódásán. - Egyébként mit csinálsz? - hajol át az oldalamra és megnézve azt, amit rajzoltam. - Szóval kórházba kerűl. - állapítja meg a művemet nézve.

- Igen, kómába. De ez még nem biztos. Ez csak egy terv. - nézek én is a rajztáblámra, majd csak inkább elpakolok.

- Egyébként képzeld. Emlékszel amikor Minho hyung Jisunggal benyújtották a kérelmet az iskola bizottságnak, hogy legyen felelsz vagy mersz szakkör? - könyököl fel az egyik kezével Felix a padra, miközben engem figyel.

- Hogyne emlékeznék? - nevetek fel ezen, amikor elpakoltam és a fiúra fordítom a tekintetemet. - Az én történetem ihlette őket, mert Jaewon és Minsoo is olyanra járt. - emlékeztettem a fiút, aki egy pici "o" alakot formál a szájával. Gondolom már ő is elfelejtette.

- És tényleg. - néz elképedve, majd csak megrázza a fejét. - De eltérűnk a témától. - egyenesedik fel a fiú. - Az iskola bizottság elfogadta ezt a szakkört és két hetente lehet Minho és Jisung karjánál. - osztja meg a hírt velem a fiú, ami olyan hirtelen ér, hogy eltátott szájjal nézek rá.

- Ne szórakozz velem. - képedek el, ami végűl egy nevetésbe folytatódik.

- Ne is mond, amikor Jisung mesélte nem akartam elhinni, hogy azoknak az ökröknek sikerűlt elérniűk. - röhögi el magát a mellettem ülő is. - De összefutottam Channel és ő mondta, hogy ma lesz az első ilyen "próba" nap és elmehetünk megnézni milyen. - mondja úgy Felix, mintha ez teljesen természetes lenne, hogy együtt elmegyünk oda, függetlenűl attól, hogy nekem lehet elfoglaltságom.

- Találkoztál ma Channel? - ragadom meg a lényeget ebből, amire a fiú csak egy elképedt fejet vág.

- Komolyan csak ennyi maradt meg? - vonja fel a szemöldökét és csak hihetetlenűl elneveti magát.

- Még én is találkoztam vele. - hallok meg egy hangot mögűlem, amire egyből oda kapom a fejemet.

- Seungmin! - mosolyodok el, ahogy meglátom őt, hogy le ül mellém.

- Szóval akkor ma megyünk a szakkörbe? - tér a lényegre, ahogy helyet foglalt mellettem és kérdően néz ránk. Felix csak egyértelműen bólint, mire én csak egy nagyot sóhajtok.

- Persze! Viszont limitálva van, hogy mennyi személy lehet ott, szóval sietnünk kell. - tájékoztatott minket Felix.

- Nem hinném, hogy olyan sokan akarnak menni, pont az ő szakkörükre. - említi meg a mellettem ülő vörös hajú és elkezd kipakolni az asztalra.

- Nekem angolom lesz előtte de sietek majd. Csak kérlek írjátok meg, hogy hol lesz. - dőlök hátra egy nagyot sóhajtva, mire a kettő fiú előttem össze pacsizik. Erre viszont egyből fel kapom a fejemet. - Ez..? - nézek rájuk értetlenűl, akik láthatóan szemmel megbeszélnek valamit. - Ti miben sántikáltok... - képedek el rajtuk, amikor meghallom a becsöngőt és a tanár csak besétál az ajtón. Inkább a kettő fiúra hagyom a helyzetet, hiszen majd úgy is megosztják velem ha olyan.

A nap hátralévő részében végig oda figyeltem és jegyzeteltem, vagy ha úgy volt rajzoltam. Voltak órák, ahol kisebb pár másodperces filmeket készítettünk, ami nem a legegyszerűbb volt. Elképesztő, hogy egy 5 másodperces videóba több, mint egy órát őltem bele és még az se lett tökéletes. Mennyi munka lehet egy rajzfilmben, ami nem egy 5 másodperc, hanem 1 óra, vagy több.

A szakkör előtt van egy lyukas óránk, ahol én felvettem egy plusz idegen nyelvet, az angolt. Az egyik célom, ha megtanulok elég jól angolul, akkor a képregényemet át szeretném fordítani angolra. Most is megtehetném egy fordítóval, de én saját erőből szeretnék ennél a szakterületen építkezni.

A nap végére az agyam már nagyon le szokott süppedni, így mindig az utolsó órákban szoktam inni egy forró csokit, hiszen a cukor energiát ad az agynak. Mivel angolon kevesen vagyunk, mert mindenki japánra jelentkezik általában, ezért a professzor megszokta engedni, hogy halkan ihassunk valamit az óra folyamatában. És én így is tettem.

Ahogy megszólalt a kicsengő, felkaptam a cuccaimat, amit előre össze pakoltam és a megmaradt forró csokoládémat is. Van 10 percem át érni Minho hyung karjára amíg el nem kezdődik a szakkör. Viszont tudni kell, hogy Minho és Jisung, mindketten a mérnökire járnak, ami egy kicsit messzebb van tőlünk, így nagyon kell szednem a lábaimat.

Az első voltam, aki kilépett a teremből a kicsöngő után és gyors léptekben, sietve hagytam el a karomat, hogy az udvaron át vágjak a másikhoz. Nem szeretnék késni, mert tudom, hogy korlátozva vannak a létszámok itt és lehet most maradok le egy lehetőségről, hogy több barátot szerezzek. Mivel gimnazista koromban a több nehézségek miatt, maximális számban hiányoztam és nagyon visszahúzódó voltam, így Chanen kívül nem is volt más barátom. Viszont, mint mondtam, ez egy lehetőség.

A mérnöki karhoz eljutva, át kellett vágnom egy foci pályán, amivel lerövidítettem az időt és sikeresen pár perc alatt már az épület előtt voltam, amikor valaki hirtelen bekanyarodott felém. Már túl késő volt fékeznem a nagy tempóm miatt, így teljesen az előttem lévő személynek mentem, aki majdnem hátra esett a hirtelen ért ütközéstől. A telefonját, amit a kezében tartott, kiejtette a kezéből és helyette a kezét a derekamra fogta, hogy megtartson, mivel majdnem átestem. Viszont a forró csokimmal már semmelyikünk se tudott mit kezdeni, mert az a fiú kabátján landolt.

- Úristen! Ne haragudj! - kaptam egy nagyobb pánikot, amikor realizáltam mi történt és eltolva magamtól mélyen meghajoltam neki.

- Aish.. ez az új kabátom volt. - mérgelődött az előttem álló. - Most aztán kifizetheted, tudod te mennyibe kerűlt ez? - förmed rám, amire csak még mélyebben meghajolok neki.

- Tényleg nagyon sajnálom, nem direkt volt viszont te vol... - nézek fel a fiúra lassan és ahogy megpillantom az arcát, teljesen meghökkenek. Mintha csak az agyamban képzelt személy életre kelt volna. Ott állt előttem Ő, akire teljesen illik Jaewon leírása. Magas, éjfekete színű mullet hajú, mogyoró barna szemű fiú és a legdurvább, hogy neki is a bal szeme alatt ott van anyajegy. Pontosan, mint a képregényemben.

Mi történik velem...?

_