Hello Stranger | HYUNIN

8. rész

Az asztalunknál mindenki lesokkolva figyel minket, miközben én Hyunjin ölében foglalok helyet. A fiú a derekamnál fog erősebben, mert amikor ráérkeztem, még rajta is majdnem átestem, így próbál megtartani engem. Ezek közben még egy adag tteokbokki és marha lábszár terül el rajtunk, amit sikeresen levertem magunkra. Nagyot sóhajtok és lehunyom egy pillanatra a szememet, hogy összeszedjem a bátorságomat és le is nyugodjak egyben. Felnézek Hyunjinra, akin nagyon nagy megdöbbenés látszik. Gondolom nem számított erre. Hát, én se.

- Csak nem belém estél, pici Innie? - szólal meg az előbb említett. Még ekkor se tudta nem elsütni a hülye dolgait.

- M-mivan? -  mondom egy enyhe zavarral a hangomban. Egy adag tteokbokki és marha lábszár borít el minket és még képes ilyenkor is ilyenekről dumálni?

- Ne aggódj, én is szeretném ha bennem lennél. - az utóbbit már súgja nekem, mire elkerekednek a szemeim és sokkoltan nézek rá.

- Idióta. - szidom le és felpattanok róla, így a tteokbokki és a marha lábszár fele a földön végzi. A maradék rajtam és Hyunjinon elosztva. 

- Komolyan... hogy lehetsz ilyen béna? Már megint összekoszoltad a ruháimat és még a feladatodat se teljesítetted. - mondja komolyabban a fiú és feláll ő is. Megragadja a karomat és közelebb húzz magához. Mélyen a szemembe néz, mire én kínosan pillantok el róla. Nem bírom az ilyen szemkontaktusokat.

- Mit csináljak veled? - gondolkodik el hangosan, miközben végig engem figyel és picit el is dönti a fejét. Ekkor érzem, hogy a gyomrom újra görcsbe rándul. Most értettem meg, hogy mit is takar az, hogy "Hwang Hyunjin adósa vagy". Szó szerint ki vagyok szolgáltatva neki.

- Elég! - szól közbe ingerülten Chan és feláll az asztalunktól. Erre odakapom felé a tekintetemet és látom, hogy nem csak én, de a többiek is meglepődtek a nagy hangjától. Oda jön hozzánk és megragadja a karomat, majd megindul velem. Viszont Hyunjin nem engedi el a másik karomat, így én a két fiú közé szorulok, akik a karomnál fogva próbálnak ide-oda húzni.

- Hyunjin, engedd el! - mondja erőteljesen neki Chan.

- Miért is kéne? Az én adósom és nekem kell vele foglalkoznom, nem pedig neked. - vonja fel a szemöldökét Hyunjin.

- Nem látod, hogy meg van rémülve? Engedd el. - ismétli meg magát Chan, amire egyre jobban érzem, hogy már ketyeg a bomba.

- Megrémülve, én? - szólok közbe hitetlenkedve. - Inkább frusztrál, hogy úgy bántok velem, mint egy rongybabával! - háborodok fel a viselkedésükön. Mégis, hogy mernek engem úgy rángatni, mint egy tárgyat?

- Jeongin shh. - próbál halkítani Minho. - Tőletek zeng az egész kajálda.

- Tőlünk? Inkább tőlük! - nézek szúrósan Chanra és Hyunjinra, de ez főleg inkább Hyunjinnak szól.

- Engedd el. - mondja most már higgadtabban Chan, miközben végig farkasszemet néznek Hyunjinnal. Az utóbbi fiú erre csak erősebben rászorít a csuklómra, ami miatt muszáj felszisszentenem.

- Aú! Ez már fáj... - nézek rá enyhén összehúzott szemöldökkel.

- Először és utoljára. - mondja Hyunjin és elengedi a csuklómat. Felfogni sincs időm a dolgokat, mivel Chan nagy tempóban indul el kifelé, magával húzva engem, én pedig alig bírom tartani vele ezt a nagy iramot. Fogalmam sincs, miért rohan ennyire de megkérdezni meg nem merem, mivel félek, hogy akkor robbanna. Igaz, lehet egy kissé forrófejű a barátom. De belül nagyon nagy szíve van.

Ott ahol vagyunk, mellette van egy mosdó, így oda visz be Chan. Legalább nem kell átsétálnom a fél egyetemi karon úgy, hogy közben megcsodálhassanak az emberek, hogy milyen ügyes is voltam. Ahogy beérünk a mosdóba, Chan egyből elenged. A csaphoz indulok, hogy lemoshassam az étel maradékot. Viszont ekkor a velem lévő személy a hideg csempének nyom és a két kezével megtámaszkodik mellettem. Így elzárja előlem az összes létező menekülési utat.