Hello Stranger | HYUNIN

1. rész

- Jó reggelt Jeongin! - huppan le mellém a rázkódó buszon a legjobb barátom. Ő pedig nem más, mint Chan, akit gimnazista koromban ismertem meg. Egy átlag magas, most éppen világos barna hajú, kicsit kigyúrtabb alkatú fiú, akinek nagyon nagy szíve van. Ott volt a nehéz pillanataimban és segített tovább jutni. Amióta megismertem, azóta kedvelem. Talán ő volt az egyike azoknak, akik megihlettek a BL történetemben. Most meg együtt járunk még egyetemre és egy karra is, ami a művészeti. Azon belűl pedig, digitálisan tanulunk rajzolni és filmeket csinálni. Nagy vágyam, hogy rajzfilmeket csinálhassak. Ez volt a másik ok, amiért elkezdtem manhwát rajzolni.

- Gondolom nem fog meghalni, de azért még is fej lővést kapott. Hogyan fogja ezt túl élni? - kérdezi tőlem a mellettem ülő. Már egy ideje valamiről nagyon beszélt, aminek csak az utóbbi mondatát hallottam meg, az el kalandozott gondolataim miatt.

- Hogy mi? - pislogok nagyobbakat és kicsit értetlenűl nézek rá.

- A képregényedről beszélek. - válaszól a kérdésemre, amire egy "O" alakot formálok az ajkaimmal, hogy értem, mire gondol. - A végéről, hogy fejen lőhették Jaewont, mert vérzett.  - mondja el a végét a történetnek, amire csak hümmögve bólogatok, hogy tényleg így történt. - Felixnek biztos az első dolga lesz, hogy lerohan az egyetemen. - mosolyog ezen a fiú, ami engem is kicsi mosolygásra késztet. Nem csak lerohanni fog, hanem megfog ölni.

Felixet egyetemen ismertem meg, Chan által. Mindketten Ausztráliában születtek és a szüleik miatt ismerték meg egymást. Egy csoportban vagyok vele, mivel ő is elsős és művészetis. Fél éve ismerem, de sikerült elérnie, hogy az egyik legjobb barátom legyen. Mindent is megbeszélünk egymással.

Ahogy megállt a buszunk a kívánt megállónál, leszálltunk és az egyetem felé vettük az irányt a barátommal. Mindketten egy karra járunk, csak annyi különbséggel, míg ő harmad éves, én addig az első éveimet járom.

- Jeongin! - hallok meg egy ismerős mélyebb hangot, amikor lépnék be az egyetem főbejáratán. A hang irányába fordultam, ami a hátam mögűl jött, és csak egy gyorsabb tempóba sétáló vékony, szőke hajú, szeplős fiút láttam, aki nem lehet más, mint Felix a csoporttársam.

- Szia Lix. - becézem le, miközben rá mosolyogtam szélesebben és integetni kezdtem neki.

- Sziasztok. - jön oda hozzánk, mire Chan is mellettem intet egyet. Rám szegezte a tekintetét komolyan, amit nem bírtam ki sokáig, hogy ne röhögjek fel ezen. Nehezen tudom komolyan venni őt ilyen pillanatokban.

- Most mi az? - nevetek rajta, ahogy vádlóan néz rám és ezzel megvillantom neki a fogszabályozómat is, ami már gimnazista korom óta rajtam van. Lehet le kéne szedetni, sőt az orvos azt mondta, hogy már le lehet, de lusta vagyok hozzá.

- Ügye nem tervezted kinyírni az egyetlen Jaewonomat? - kérdezi úgy, mintha ez nem is egy kérdés lenne, hanem kijelentés.

- Hmmm.. - gondolkodok el hosszasan mosolyogva és elindultam befelé az egyetemen. Felix végig szorosan a nyomomban van, míg Chan mellettem jön.

A nagy aulán átvágok és kimegyek az udvarra, ahonnan el lehet sétálni a többi karra is. Az egyetemünk úgy néz ki, hogy van egy főépület, ahol be lehet menni és a nagy udvarában vannak a különböző karok épületei, amiket nevezhetünk mellék épületnek. Minden épülethez van bejárat, így megtehetném azt, hogy egyből a művészetire megyek és onnan megyek be. Viszont a buszmegálló ide sokkal közelebb van és az a 5 perc nem oszt nem szoroz.

Belépve a karunk épületébe a termünk felé kezdek el menni, ahol kezdjük az óránkat. Viszont ekkor egy karot érzek meg a nyakamnál, ami átölel hatúlról.

- Kérlek szépen Innie, mond el mi történik a következő részben. - dünnyögi nekem Felix, aki idáig minden féle kérdéssel bombázott engem, viszont én csak hárítottam. - Esküszöm, hogy nem mondom el Minho hyungnak. - engede el erre a fiú, mire felé fordulok és csak annyit láttam, hogy a szőke hajú a szívére rakja a kezet és a szavát adja ennek.

- Szerintem én megyek. - mosolyodik el ezen Chan, aki idáig követett minket. - Majd ebéd szünetben találkozunk Jeongin. - int nekem, mire mosolyogva bólintok neki, hogy rendben és végig figyelem ámulva, ahogy elhalad a folyosón és egyre jobban csak távolabb kerül.

- Komolyan még mindig bejön? - tűnődik melletem Felix, miközben ő is arra néz, amerre én.

- Ennyire feltűnő? - sóhajtok egy nagyot, amikor eltűnik a látó koromből a kiszemeltem. Hiába ismerem a mellettem állót csak fél éve, de szinte már az első pillanattól egy húron pendülünk és kevesebb, mint egy hónap alatt rájött az én 4 éve őrzött titkomra.

- Végülis nem, én is szoktam sóhajtózva és vágyakozva nézni embereket. - mondja ironikusan, mire megütöm a karjánal és picit össze húzzom a szemöldökömet, ezzel kifejezve a nem tetszésemet.

- Úgy vigyázz, hogy az én kezemben van a te Jaewonod sorsa. - fenyegetem meg és elindulok a termünk felé. Ezzel sikerült egy nagy sokkot adnom a fiúnak, így amíg én bemegyek a terembe, ő meg mindig a folyosón áll sokkoltan.

A terembe érve megpillantom az egyik csoporttársamat Seungmint, akinek róka vörös haja van. Intek neki és le ülök, a mellette lévő géphez. Seungmin is egy nagyon jó barátom lett a fél év alatt. Magas és nagyon vékony alkat. Vele és a mindig kint álló fiúval vagyok a legjobban az osztályban.

A táskámból kipakolom a digitális rajzoláshoz kellő kellékeimet, értem itt a tabletomra, digitális padra, laptopra és tollra, amikor Felix ront be a terembe.

- Jeongin, remélem nem az lesz, amire gondolok.. - morgolódik a szőke hajú és le ül Seungmin mellé. - Szia Seungmin. - köszön kicsit le hangolva a barátunknak, aki csak kicsit kuncogva rajta de visszaköszön.

- Lix, ő a főszereplő, vele nem történhet semmi. Egyébként meg mostanában kétségek között vagyok... - mosolyodok el az elején, viszont a végére inkább csak egy nagyot sóhajtok. Tényleg nagyon tanácstalan vagyok, mit kezdjek a képregényemben. Lehet itt az egészet be kéne fejeznem, mert nem jön az ihlet. Vagy csináljak valami drámát? - Egyébként, most beismerted, hogy Minho hyung olvassa a képregényemet. - utalok vissza arra, amit az előbb mondott, hogy nem fogja neki elmondani a spoiler részt.

- Nem is tudom, hogy ki írogatna neked macskás profilról, akinek az a neve, hogy SoonDoonDo. - gondolkodik el Seungmin, amire csak szélesen elmosolyodok és felnevetek.

Ekkor a professzor úr, belép a tanteremben és ezután már csak megszokottan ment minden. Az egész nap a rutinosan ment.

Viszont nem tudtam, hogy másnap az egész életem megfog változni...

_

Sziasztok!
Ez lenne az első része a Hyunin-os sztorimnak. Ez a rész inkább egy bevezetés volt Jeongin életébe, de remélem elnyerte a tetszéseteket^^