Hello Stranger | HYUNIN

52. rész

Lassan kezdek újra észhez térni, látni viszont továbbra sem látok. Semmit. A szó szoros értelmében semmit, mindössze sötétséget. Megvakultam volna? Lehetséges, hogy annyira bepiáltam, hogy megvakultam? Próbálok megmozdulni, de ekkor tudatosul bennem, hogy ki vagyok kötve. A kezeim és a lábaim is ahhoz székhez vannak kötve, amin én éppen ülök.

Nagy sokk és félelem fut át a testemen, ahogy próbálom összerakni a dolgokat a fejemben. Mi történt? Persze, az ember ilyenkor egyből a legrosszabbra gondol, hogy mi van ha elrabolták, de biztos nem ez történt. Markkal voltam az este és ahogy elindultunk az étteremből, onnantól van képszakadás. Még az is megfordul a fejemben, hogy valami beteg játékot játszok a fiúval a házában, de ez se lehetséges, mert érzem magamon a ruháimat. Kihegyezem a füleimet és próbálok minden egyes hangot lefülelni, hátha rájövök valamire. De semmi.

Ekkor egy élesebb hangra leszek figyelmes, mintha valami vasajtó szerűséget húznának el. Érzem, ahogyan az enyhe szél megcsap, majd járást észlelek abban a helyiségben, ahol én vagyok. Kérlek Mark, mond, hogy csak a garázsodban vagyok és csak valami beteg kinkes játékot találtam ki.

- Ő az? - hallok meg egy élesebb férfi hangot.

- Igen, de van egy kis bökkenő. - mondja egy másik hang, majd enyhe suttogást hallok.

A fejemet, hol ide, hol oda kapkodom, ahonnan éppen a hangok jönnek. Kik ezek? Miért vagyok itt? Vagy ők miért vannak Mark garázsában? Bár egyre jobban kezdem azt hinni, hogy nem a fiúnál vagyok. Elkezdem a kezemet és a lábaimat rángatni, hátha valahogyan kijutok innen.

- Felébredt. - állapítja meg az élesebb hangú. - Végre.

Addig mozgolódom a kötelek szorítása között, hogy felborulok a székkel együtt. Így most oldalra borulva a székkel, fekszem a földön, fejemen a zsákkal és közben remegek, mint a nyárfa levél. Kérlek, legyek Marknál.

- Idióta. Oldozzátok ki. - parancsolja nekik.

Egy melegebb, ismerős kezet érzek meg a karomon, ami visszaállít engem a székkel együtt a rendes pozicíomba. Ismerem ezt az illatot is, sőt, ismerem ezt a személyt is, aki most itt lehet velem szemben és a két karomat fogja. Mark az.

A szemeim könnyekkel telnek meg, amikor realizálom, hogy mi folyik itt. Igaza volt Hyunjinnak. Nem véletlen féltett tőle ennyire. Ő Hyunjin múltja, amit rejtegetett előlem. Én pedig boldogan sétáltam bele bárányként az oroszlán karjaiba. Most nagyot csalódtam mind magamban mind Markban.

Az előttem álló fiú leveszi a fejemről a kendőt, amitől eddig nem tudtam látni. Ahogyan minden a szemem elé tárul, az első dolgom az, hogy enyhén könnyes szemekkel nézek fel Markra, aki semmleges arccal néz le rám.

- Miért? - suttogom neki. Azt hittem, ő egy új barátommá válhat, annyit segített nekem. Minden csak hazugság lett volna? Csak ki akart volna használni?

- Sajnálom. - mondja halkan. - A végén már tényleg nem akartam, de...

- De a bosszúvágy mindig nagyobb, mint a szeretet. - fejezi be az élesebb hang a mondatot, aki nagy eséllyel itt a főnök lehet, a folytonos parancsolgatásából ítélve.

Ellép előlem a volt barátom és ekkor a szemem elé kerül, hogy ki is a vezér itt. A lábaim a földbe gyökereznek, - bár nem mintha eddig el tudtam volna menekülni -, és emellett még az ereimben is megfagy a vér. Az egész életem leforog a szemem előtt, ahogyan egyre közelebb és közelebb jön hozzám. Szakadt fekete farmer van rajta, fekete bakanccsal és fekete felsővel, amin egy fekete bőrdzseki van. Mindene fekete, a haja és a szemei is. De nem ez akaszt ki a legjobban.