Hello Stranger | HYUNIN

17. rész

- Hé Jeongin! Itt vagyunk! - kiált nekem Felix, amikor odaérkezek a buszhoz, ahonnan indulni fogunk a kirándulásra.

A hang irányába kapom a fejemet és meglátom a szőke hajú, vidám barátomat, aki magasra tartva a kezét integet nekem. Mellette ott van még Chan, Seungmin és Jisung is. Szélesen elmosolyodom és odamegyek hozzájuk, magam után húzva a bőröndömet amiben a 3 napra elegendő cuccaim vannak.

Az egyetem szervezett egy 3 napos kirándulást, amire még előző fél évben lehetett jelentkezni. Tanulmányi kirándulásnak van meghirdetve, viszont egyáltalán nem az. Vannak kötelező programok, ahol ott kell lenni, de egyébként az egész egy nagy buli. 50 ember jelentkezhet csak rá az egész egyetemből. Viszont több ilyen utat szerveznek, így nagy eséllyel nem maradsz ki ebből az élményből.

- Sziasztok. - köszönök nekik mosolyogva, mire ők is köszöntenek.

- Pont időben. Menj rakd be a bőröndödet, én addig foglalok helyet. - simogatja meg a fejemet Chan, mire mosolyogva bólintok.

A busz oldalához sétálok, ahol alulra be lehet rakni a bőröndöket. A sofőrt nem találom ott, hogy segítsen, így magam hajolok le és próbálok helyet keresni a nagy bőröndömnek, hogy beférjen.

- Milyen szép formás barackokat látnak szemeim. - hallom meg Hyunjin hangját mögülem.

Gyorsan berakom a bőröndömet és fordulnék hátra, hogy rászóljak, viszont elfelejtem, hogy fölöttem alacsony a mennyezet. Így beverem a fejemet a busz aljába, mire felszisszentek és a fejemhez kapok.

- Au... - mondom hangosan, majd óvatosan kibújok onnan és a fejemet fogva a fiúra nézek. - Te meg mit csinálsz itt?

- Jöttem kirándulni, csak úgy, mint te. - feleli az egyértelműt, mosolyogva. Nem mintha meg kéne lepődnöm rajta, hiszen ez a manhwában is pontosan ugyanígy történt.

- Mindenki szálljon fel a buszra, senkire se várunk! - halljuk meg az egyik professzor hangját, aki leszólt nekünk és a többi diáknak, akik nem voltak még a buszon. Hyunjin egyből felment és egy kis idő után én is utána tartottam.

A busz 50 fős, így amikor felszállok nehezen veszem ki, hogy merre is lehetnek a barátaim. Csak előre sétálok a folyosón, ahol sok idegent fedezek fel. Senkit se ismerek innen a barátaimon kívül. Ahogy egyre közeledem a busz hátulja felé, végre megpillantom a legutolsó sorban azokat, akiket eddig kerestem.

Odamegyek hozzájuk és ekkor mérem fel jobban a terepet. A leghátsó sorban, az  ötszemélyes helyen ült balról jobbra haladva Seungmin, Minho, Jisung, Felix és Changbin. Az utolsó előtti üléseken a baloldalon Hyunjin, míg a másikon Chan ült.

- Ülj mellém. - ajánlja fel Hyunjin, amikor odaérek hozzájuk.

- Minek? Foglaltam neki helyet. - szól közbe Chan és feláll, majd mutatja, hogy üljek be az ablak mellé. Én szó nélkül így is teszek.

- Innie szívem, kicsit gondterheltnek tűnsz, mi a baj? - hajol hozzánk Hyunjin, hogy jobban rám lásson, miközben elmosolyodik a tipikus, számomra idegesítő mosolyával.

- Szívem? - vonja fel a szemöldökét Chan.

- Gondterhelt? Nem mondtad, hogy jössz. A neved nem szerepelt a kirándulók között. - fújtatok miatta. Őszintén, én nagyon rákészültem  erre a háromnapos, Hyunjin nélküli napokra, viszont teljesen kiment a fejemből az egész képregény.

- Igazad van, de hirtelen okok miatt végül mégis jöttem. - mondja tovább mosolyogva.

- Persze... az anyád miatt.... - forgatom meg a szemeimet. Ezt a mondatot inkább magamnak szántam, hogy emlékeztessem magamat, de egy kicsit hangosabbra sikerült.