Hello Stranger | HYUNIN

39. rész

!+16!

Lihegve túrok az enyhén nedves hajamba, miközben Chant nézem, aki a félmeztelen testem felett tornyosul. Lekapja magáról a pólóját és azt a szoba sarkába elhajítva hajol vissza a nyakamra. Egy nagyot sóhajtva hajtom oldalra a fejemet, adva több teret neki, hogy még jobban odaférjen. A határa simítok a kezeimmel, közben végighúzom a körmeimet, mikor erősebben megszívja az érzékeny ponton a nyakamat.

- Ah... várj. - állítom le a cselekedetében, mire vágyakkal teli szemekkel néz fel rám.

- Mire?

Válaszolni sincs időm, mert egyből az ajkaimra mar, amit kénytelen vagyok viszonozni. Olyan hevesen csókol, hogy szinte alig bírom tartani a tempót. A mentaíz végigterjed a számban, miközben a kezei a mellbimbóm felé vándorolnak.

Megszakítva a csókot, lefelé kezd haladni, míg én a hajába vezetve a kezeimet figyelem őt lihegve.
- Chan, mit csi... - kérdeznék rá, amikor is elakadnak a szavaim a hirtelen ért kéjtől.

A szájába veszi a kemény mellbimbómat és a nyelvével kezdi kényezteti azt. Soha nem éreztem még ilyet, nem is gondoltam volna, hogy ilyen egyáltalán tetszhet. Viszont valami rohadtul tetszik, és ezt ki is mutatom neki. Erősen markolászom a haját, miközben a plafon felé emelem a tekintetemet és összeszorítom a szemeimet.

- Ah.. Hyu.. - nyögném fel Hyunjin nevét, mikor is nyitódik az ajtó.

Abban a másodpercben rebbenünk szét és takar be minket ugyanavval a hévvel Chan. A fiú szinte a teljes testével rám nehezkedett, ezzel is takarva engem. A húga lép be, aki látva a helyzetünket, egyből levágja, hogy rossz döntést hozott a kopogás elmaradásával.

- Mit csinálsz?! - rivall rá Chan.

- Oh, bocsánat, nem akartalak megzavarni titeket. - döbben le teljesen a lány.

- De sikerült.

- Jó, nem érdekel. Annyit akartam csak, hogy átjön az egyik barátnőm, ezért ne járkálj félmeztelenül. - teszi keresztbe a karjait.

- Rendben, még valami? - sürgeti meg a fiú.

- Csak ennyi.

- Akkor szia. - mutatja neki a kezével, hogy menjen ki.

- Jó szórakozást. - ad nekünk egy aranyos mosolyt, majd otthagy minket.

Megkönnyebbült sóhajjal túrok a hajamba, míg Chan mellém fekszik. Majdnem lebuktunk, vagyis, le is buktunk. Örülök, hogy nem csinált belőle nagy ügyet a húga. De nem tudom, mégis hogyan fogok én ezek után a szemébe nézni.

- Azt hiszem, én megyek. - ülök fel az ágyban, mire Chan is felül.

- Máris?

- Ne haragudj, de teljesen elment tőle a hangulatom. - nézek rá szomorúan. Tisztán látom a szemében a csalódást.

- Már megint nem tudtunk tovább haladni... - jegyzi meg, mire nagyot sóhajtok és elkezdek készülődni.

- Ezt úgy mondod, mintha csak arra kellenék, hogy lefeküdhess valakivel. - leszek mogorvább, hiszen nem tetszett az előbbi mondata.

- Jajj Jeongin, ne csináld már... - ölel át hátulról, amivel megakadályoz a készülődésben. - Legalább maradj egy kicsit ölelkezni.

- Nem tudok miattad felöltözni. - utasítom őt vissza, és leszedve magamról a karjait, magamra veszem a ruháimat.

Összeszedem a szobában a maradék cuccomat, a táskámba pakolom, és azért Chan széthajított ruhadarabjait is helyére rakom. Ezt pedig a barátom csendben nézi végig az ágyból.